Hirdetés

Kezdjük a lényeggel: aki vezetni akar, annak nem elég jobbról jönnie, tehetségesnek is kell lennie hozzá.

A honi balliberális értelmiség évtizednyi kudarc után arra jutott, hogy a megváltót jobbról kell várnia. Hogy jobbról jön majd az a valaki, aki végre elegendő számban hozza az úgynevezett kiábrándult fideszeseket. A maguk számára megalkották a buta, vidéki, elmaradott, jobbágymentalitású, Trianonba ragadt, felületesen keresztény fideszes szavazó fantomképét, a fideszesét, aki a baloldali kolompszóra süket ugyan, viszont a jobbos kolomp hangját követve majd szépen bemasíroz a balliberális összefogás akoljába.

Ez az öncsaló, vágyvezérelt remény, ez a várakozás, ez a belelátás dobta a közélet színpadára Fekete-Győr Andrást, aki az elején nem győzte hangsúlyozni, hogy ő fideszes családból származik, korábban maga is a Fideszre szavazott, és aki 2016-ban azzal a programmal alapított pártot, hogy „a vállalhatatlan kormánnyal és a vállalhatatlan ellenzékkel szemben is alternatívát nyújt”. A folytatást ismerjük.

Ugyanez a remény emelte az összefogás kapitányi posztjára Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármestert, aki nem győzte hangsúlyozni, hogy jobboldali, hívő keresztény, aki egykor a Fideszre szavazott. Ezt a folytatást is ismerjük.

Korábban írtuk

És most itt áll az ország színe előtt Magyar Péter, aki magát szintén jobboldalinak mondja, és aki úgymond alternatívát kínál a kormánnyal és az ellenzékkel szemben is, miközben felmondja az összes ellenzéki lózungot, amelyeket másfél évtizede hallgatunk. Nagy összegekben mernék fogadni arra, hogy a folytatás nem különbözik majd a Fekete-Győrétől és a Márki-Zayétól.

Ugyanis, még egyszer: nem elég jobbról jönni, tehetségesnek is kell lenni. Aki el akarja nyerni a többség felhatalmazását a vezetésre, annak képesnek kell lennie arra, hogy megértse az emberek valódi vágyait és törekvéseit, és valódi kérdésekre valódi választ kell adnia. Ha ez megvan, igazából nem is érdekes, honnan jön az illető. Elég, ha önmagával azonos.