Forradalom a kronológiában? 200 évvel elcsúszott volna az idő? Legalábbis erről szól Hunnivári legújabb könyve. 2002 óta, amikor megjelent Illig „Kitalált középkora”, már tudjuk, hogy bajok vannak az idővel, a történelmi kronológiával. Az, hogy a történetírással bajok vannak, nem újdonság a XX. századi történelem zivatarait átélt magyaroknak. Mint közismert, a bajor szerző szerint „az európai történelem VII., VIII., és IX. százada művileg beiktatott, minden valóságot és reális történtet nélkülöző időszak. Ennek megfelelően maradék nélkül törlendő, majd az előtte és az utána lévő történések közvetlenül, vagy kis eltéréssel összekapcsolandók.”

Illig „Kitalált középkor”-át nem hagyta szó nélkül a honi szakma, hiszen a História és a Rubicon című folyóirat teret adott a „munkahipotézis” cáfolására. Úgy gondolná a laikus, hogy a szakemberek pillanatok alatt meghátrálásra kényszerítenek egy ilyen fantazmagóriát, de ennél bonyolultabbá vált a helyzet. Neves történészek elismerték, hogy be vagyunk kerítve mindenféle bizonytalan korban írt hamisítványokkal, így „a múlt megismételhetetlen, a források készítői esendőek.” Ez persze nem azt jelenti, hogy elfogadják a kronológiánk 300 éves hibáját, csak nincsen birtokukban olyan bizonyíték, amely perdöntően megcáfolhatná Illiget. Orosz István jól átérzi az alapproblémát – hogy Gergely csillagászai miért 10 nappal és nem 13-mal javították a naptárt -, de Illig megoldását nem tudja elfogadni. Ettől függetlenül szerinte „a kérdés továbbra is fennáll, s ezt a középkor kutatói nem kerülhetik meg.” Tanácstalanságukban teljesen természetesen az objektív természettudományok segítségéért kiáltanak, amely a szubjektív írott forrásokat legalább a helyes időskálára helyezi.

Ilyen eszköz lehetne a C-14-es módszer, amellyel a szótlan régészeti leleteket lehetne hozzáilleszteni időtengelyünkhöz, és az említett írásos forrásokhoz, de ezt Illig is a mérési módszer csődjével negligálta.

Egy másik viszonylag új tudomány az úgynevezett dendrokronológia pedig azzal a problémával küszködik, hogy nem rendelkezünk elegendő, távoli múltból származó famintával. Ennek ellenére a kutatók úgy gondolják, hogy ezeknek a tudományoknak a fejletlensége, eredményeinek bizonytalansága nem jogosítja fel Illiget olyan kijelentésekre, hogy „az egzakt természettudományok sem precízebbek, mint a leggyengébb humán bölcselkedés.”

Sokan nem tudják, hogy a történelmi kronológia megalkotásánál a legfontosabb szerepet a történelmi napfogyatkozások játszották, de Illig könyvében elsősorban Robert R. Newton kutatásaira hivatkozva – a feljegyzések megbízhatatlanságára hivatkozva – azokat értéktelennek minősítette.

Azóta a csillagászok minden lehetséges fórumon kiállnak a visszaszámlálás csalhatatlansága mellett, megnyugtatnak bennünket, hogy a három égitest, a Nap, a Föld és a Hold óramű pontossággal követhető viszszamenőleg az időben, mintegy 2800 évre. Ugyanis körülbelül akkortól vannak hiteles feljegyzéseink nap-és holdfogyatkozásokra.

Hunnivári Zoltán könyve, a „Forradalom a kronológiában, a kétszáz éves időcsúszás” nem előzmények nélkül robbant a könyvpiacra, hiszen 2002 óta Hungár Naptár című könyvében már ezt a 200 éves időcsúszást megállapította. Akkor csak arról szólt – sokak számára bonyolultnak tűnő csillagászati visszaszámolások segítségével -, hogy a Julián naptár kezdése 200 évvel közelebb van hozzánk, amiből az következik, hogy Jézus Krisztus eléggé bizarr módon Kr. u. 194-ben született…

A 2004-ben megjelent angol-magyar kiadásban a juliáni naptárkezdés időpontja napra pontosan meg lett határozva: i. sz. 154. január 1.! Ez egészen pontosan 198 kitalált történelmi évet indikál, amelyek akkor szerinte valahol a 600 és az 1000. év között bújtak meg. Hunnivári nem tölthette tétlenül az elmúlt három évet, hiszen tanulva az Illiget ért támadásokból, nem tartalmilag és formailag igyekezett megkérdőjelezni a szubjektív történelmi forrásokat, hanem a természettudományok térfeléről támadta meg a hagyományos időrendet. A tavaszi napéjegyenlőségeket Gergely reformjától visszaszámolta, és arra a következtetésre jutott, hogy a Julián naptárat csak i. sz. 154. január elsején vezethették be.

Az egy bizonyíték nem bizonyíték – elvén haladva megvizsgálta az Augustus császár által Rómában felszentelt napórát és a hozzá tartozó békeoltárt, amelynek felállítási ideje egyértelműen a csillagászati II-III. század fordulóját jelzi.

Ezen felbátorodva napra pontosan igazolni tudta Augustus császár halálának napját egy Nola városában 212. augusztus 14-én látott és feljegyzett totális napfogyatkozás alapján. Az eddig bizonytalan azonosítású, kérdőjeles ókori napfogyatkozások rendre találnak Hunnivári 198 évével, és megszólalásra fogják kényszeríteni az eddig bölcsen hallgató csillagásztörténészeket (a szerző Végső visszaszámlálás című könyvében már 2006. januárjában publikálta azokat.)

Viszont azok kedvéért, akiknek nem elég meggyőző az időrend bizonyítása nap és holdfogyatkozások segítségével, Hunnivári a korai húsvéttáblázatokat, húsvétszámításokat is bevonta vizsgálódásába. A holdfázisok táblázatokban rögzített adataiból azt derítette ki, hogy Dionysius Exiguus nem a VI. században élt és készítette húsvéttáblázatát, hanem pontosan az i. sz. 715. évben, tehát a VIII. században.

A szerző szerint a teljes ókori relatív – 198 évvel elcsúszott – kronológia tökéletes, de Dionysius által ajánlott, Kr. születésétől indított új időszámításába 8 év hiba került, ezzel az időcsúszás mértéke 190 évre csökkent. Ez a 190 év időcsúszás Hunnivári szerint egészen III. Ince koráig követhető, hiszen éppen akkoriban várták az 1000. évet és a világvégét. Miután az apokalipszis nem következett be a millenniumot megelőzően, csak az időszámítás hibájára gyanakodhattak, és így hozta meg döntését annak megváltoztatásáról III. Ince pápa a Kr. u. 1016. évben – ma 1206 -, legalábbis Hunnivári így számolja. A többi már gyerekjáték volt, utólag feltölteni kitalált történelmi személyekkel, eseményekkel a 880 és 1080 közötti időszakot.