Gyerekjog

Annyi szó esik mostanság a jogokról meg a kiszolgáltatottak védelméről, mégis valahogy félresiklik a dolog. A színésznő, aki kavart a híres rendezővel, szerepeket kapott, majd évtizedek múltán nekiáll sírni a világhálón, hogy őt molesztálták, mert megfogták a fenekét a liftben, nos, ő nem kiszolgáltatott. A magzat az anyaméhben kiszolgáltatott, meg a nyolcéves gyerek, akit politikai játszmákra használnak fel.

A gyerekek politikai célú felhasználása láttán minden jóérzésű ember gyomra forog, elsősorban azért, mert a gyerek nem tudja, hogy mit csinál. Nem tud dönteni.

Ma a haladók szerint a gyereknek joga van dönteni arról, hogy nemet és identitást vált-e, de nincs joga tiltakozni, ha kormányellenes tüntetésre akarják felhasználni.

Persze, hogy a tanártüntetésre gondolok, mi másra? Jó, elvben persze joga van tiltakozni a gyereknek, de melyik mer és melyiknek jut eszébe, ha Ibolya néni mondja, az osztályfőnök, a többi barátja is megy, és amúgy is hát a „szabadság”?

„Márk, Mónika, szeretitek a szabadságot? Szeretnétek, hogy megvédjük, ha a gonosz Orbán el akarja venni? Igen, Ibi néni!” Na, ennyi.

Hú, de utálom, ha a felnőtt a saját álmait rátukmálja a gyerekre, a kedvenc zenekarának pólójától a fetisizált ideológiáig. Gyerekre nem való sem Slayer-póló, sem vörös csillag, sem szivárványos logó.

Azt írja a Népszava a tüntetésről beszámolva: „Utána még Molnár Áron búcsúzik azzal, hogy neki ma reményt adtak, »legyen a szövegekben düh és remény, ez a kettő kell a változáshoz«.” A szabadságot kihagytad, Áron. Az kell mindenhova. Az adja a reményt, főleg ahhoz, hogy sokan vesznek majd a piacra dobott 17 ezer forintos pulcsidból, ami a „kiállás szimbólumával” van díszítve. Úgy igazi a szabadság, ha degeszre keressük magunkat vele, ugyebár?

A gyermekek keresztes hadjárata a valóságban nem történt meg. Ezt a történelem már régóta tudja. Csak a popkultúrából nem lehet kiverni ezt a félrefordításból eredő hangzatos mesét. De a haladók mindent megcsinálnak, mindent, ami a reakciónak soha eszébe sem jutott volna.