Hirdetés

Felfoghatatlan. A svédországi szervezett alvilág bandaháborúiban tinédzser lányokat bérelnek fel gyilkosságokra. A hírek szerint kétszáznyolcvan 15-17 évesnél fiatalabb lány ellen folyik eljárás emberölés miatt. A nyomozók azt tapasztalták, hogy ezek a tinilányok keményebbek a fiúknál, ami kegyetlen kivégzésekhez vezet.

Bár az eredeti híradások igyekeznek kerülni vagy gondosan körülírni a tényt, hogy az iskolás korú bérgyilkos lányok úgymond nem született svédek, azért a figyelmes olvasó hamar rájön, hogy ezek bizony kivétel nélkül abból a veszedelmes közegből verbuválódtak, amit a jórészt illegálisan bevándorolt idegenek hoztak létre.

Hátborzongató perspektíva. Svédországban a büntetőjogi felelősség alsó korhatára 15 év, ezt pedig a bűnszervezetek gátlástalanul kihasználják. A svéd kormány ezért a hét elején az Expressen című lapban jelentette be, a koalíció javaslata szerint a büntethetőség korhatárát 13 évre csökkentik, hogy fel tudjanak lépni a bűnbandák által gyermekekre bízott gyilkosságok és merényletek ellen.

És akkor jó lesz? 13 évesen már nem lehet embert ölni? De ha mégis, akkor meddig kell levinni a büntethetőség korhatárát? Nem inkább a jelenség okát kellene földeríteni és megszüntetni?

A bandák ugyanis a drogpiac uralmáért harcolnak. Az utcai lövöldözések és robbantások szinte mindennaposak. Ulf Kristersson miniszterelnök tavaly nyáron kifakadt: „Egy felelőtlen bevándorláspolitika és a sikertelen integráció vezetett idáig.” Úgy látta, a párhuzamos társadalmak biztosítják a táptalajt a bűnbandáknak, amelyek a közösségi médián keresztül toboroznak gyerekeket gyilkosságokra.

A svéd igazságügyi miniszter, Gunnar Strömmer szerint a lányok szerepét eddig félreértették. „Gyakran csak áldozatként láttuk őket, de részvételük a bűnözői körökben sokkal elterjedtebb, mint korábban gondoltuk.” Mint kiderült, sokuk drogfüggő és súlyos, kezeletlen traumákkal él. Majdnem mindegyik szexuális erőszak áldozata lett.

Érdekes, valahogy nehezen szánja rá magát a fősodrú világmédia, hogy beszámoljon a svédországi pokolról. Csak akkor tör át egy-egy mellbevágó információ, amikor már elviselhetetlenül nagy a baj. De vajon mi a helyzet Franciaországban? Németországban? Ott minden rendben?

Tudjuk a választ. Ott is nagy a baj. A tömeges migráció olyan párhuzamos társadalmakat hozott létre Nyugat-Európában, amelyek nem tudnak és nem is akarnak a befogadó országba integrálódni, hanem a maguk sajátos világát igyekeznek kiépíteni a befogadó társadalom kárára.

Stratégiai jelentősége van annak, hogy Magyarország mereven ellenáll a tömeges migrációnak, mint ahogy ellenáll a háborús uszításnak is. Tudjuk, nehéz azzal érvelni egy alapvetően nyugodt és békés társadalomban, hogy ha nem állna ki a kormány a magyarok nyugalma és biztonsága érdekében, akkor itt is a káosz lenne az úr, mert a rosszat az emberek nem tudják és nem is akarják elképzelni.

Pedig a veszély sokkal nagyobb, mint gondolnánk. Egy rossz döntéssel a jövő tavaszi választásokon rövid idő alatt a poklok poklát szabadítanák erre a boldog és békés országra a gyűlölet harcosai, akik nem is nagyon titkolják, hogy ha győznek, Magyarországot arra a sorsra kényszerítik, amilyen például a svédeknek jutott. De nem a legendás svéd jólétre gondolnak, mert annak már régen vége, hanem az önfeladásra és a no-go zónákból áradó rettegésre. Még sokszor kell beszélnünk erről, mert jövő áprilisban nem szabad hibázni.