Gyurcsány akkor is nyer, ha veszít – kezdődik a baloldali előválasztás

A baloldali előválasztásoknak két tanulsága van: 1. Gyurcsány Ferenc szinte minden alkalommal jobbnál jobb pozícióból várhatta a következő „castingot”, 2. teljesen mindegy, hogy ki nyeri meg a miniszterelnök-jelöltségért folytatott kakasviadalt, valójában a DK és annak elnöke fog dominálni az ellenzékben.

Az úgynevezett „előválasztások” története meglehetősen hosszú. Horn Gyula volt ugyanis a baloldalon az utolsó olyan miniszterelnök-jelölt, aki az erős ember jogán nyerte el a pozíciót, kormányának bukása után azonban nem volt a baloldalon több hozzá hasonló karakter. A 2002-es választás előtt már az MSZP-n belüli erőcsoportok megegyezése kellett ahhoz, hogy Kovács László és Németh Miklós párharcából végül a párton kívüli, „legkisebb rossznak” számító Medgyessy Péter kerüljön ki nevető harmadikként győztesen. 2004-ben Gyurcsány Ferenc „puccsát” követően az akkori sportminiszter saját magát kente fel a tisztségre, megszerezve a szocialista párton belül a megyei elnökök többségének támogatását, holott a várakozások Kiss Pétert valószínűsítették Medgyessy utódaként, hiszen az MSZP tagsága utóbbit támogatta. Gyurcsány bukása után rendkívül kínos folyamatok indultak meg a szocialista pártban és a liberális holdudvarban egyaránt. Emlékezetes, hogy hosszú időn keresztül ment az ötletelés, ki legyen a kormányfő 2010-ig, amíg a Fidesz át nem veszi a hatalmat. Felmerült Vértes András, Surányi György neve is – a baloldali sajtó már viccesen Fásy Ádámot is felkérte, hogy ugyan vállalja már el a posztot –, végül azonban Gyurcsány korábbi minisztere, Bajnai Gordon lett a befutó.

2011 fordulópontot jelentett a baloldal életében. Gyurcsány Ferenc ugyanis az MSZP Demokratikus Koalíció nevű platformjából létrehozta új pártját. Ezzel szétszakította az MSZP-t, a baloldal helyzetét pedig tovább súlyosbította Bajnai Gordon visszatérési kísérlete, továbbá a Lehet Más a Politika kettéválása is. 2011-től tehát azt mondhatjuk, hogy míg korábban a baloldalon belüli erőcsoportok megegyezése szükségeltetett a miniszterelnök-jelölt kiválasztásához, ez­után már csak pártok közötti megegyezés volt lehetséges.

A 2014-es választás előtt a miniszterelnök-jelölti pozíció alapvetően két jelölt, Mesterházy Attila és Bajnai Gordon között dőlt el. A Demokratikus Koalíció ekkoriban a túlélésért küzdött, Gyurcsányt és pártját azonban nem tudták kihagyni – bár megpróbálták – a választási koalíció megkötéséből. Az MSZP–Együtt–Párbeszéd Magyarországért-szövetség végül garantálta, hogy a Demokratikus Koalíció a jövőben meghatározó erővé váljon a baloldali térfélen. 2018 előtt merőben hasonló helyzet állt elő. Az MSZP akkori miniszterelnök-jelöltje, Botka László mindent elkövetett annak érdekében, hogy a Gyurcsány-pártot kihagyják a baloldali összefogásból. Ez azonban akkor sem sikerült. Méghozzá olyannyira nem, hogy végül a szegedi polgármester mögül saját pártjának egy része is kihátrált, ennélfogva pedig magukról a kormányfői ambíciókról is lemondhatott az „örök reménységnek” titulált Botka. A Demokratikus Koalíció tehát minden eddiginél jobb pozíciót alkudhatott ki az MSZP-vel szemben.

Az önkormányzati választások előtt először hivatalosan is a választók bevonásával megtartott előválasztásra Budapesten került sor. Az első forduló Horváth Csaba, az MSZP és Karácsony Gergely, a Párbeszéd politikusa között zajlott, melyet a zöldpolitikus könnyedén vett is. A második forduló sokáig elmaradni látszott, mivel a Karácsony és Puzsér Róbert – aki egy ideig az LMP és a Jobbik jelöltje volt – képtelen volt megegyezni a választás feltételeiről. A többi párt pedig nem állított önálló jelöltet. Az egész forgatókönyvet azonban keresztülhúzta az európai parlamenti választás, melyen a Momentum és a Demokratikus Koalíció a várakozásokon felül teljesített, míg az MSZP és a Jobbik az összeomlás szélére került. A Momentum és a DK ugyanis úgy gondolta, hogy a megnövekedett támogatottság tükrében mégiscsak benevez az előválasztás második fordulójába. A Momentum mindezt a jövőbeni, egy esetleges győzelem esetében megszerzendő jobb pozíció érdekében tette – és az esélytelenek nyugalmával indult Karácsonnyal szemben. Gyurcsány pedig nyilvánvalóan azért indította rá Kálmán Olgát Karácsonyra, hogy a végén a Párbeszéd politikusánál is lojálisabb és tapasztalatlanabb jelöltje legyen a főpolgármester.

Annak ellenére, hogy végül Karácsony Gergely megnyerte az előválasztást, és a főpolgármesteri tisztséget is bezsebelhette, egyáltalán nem beszélhetünk arról, hogy a zöldpolitikusnak ne fogná Gyurcsány Ferenc a kezét. Először is, ne felejtsük el, hogy – bár Karácsony előszeretettel hagyja ki önéletrajzából – a Párbeszéd társelnöke a Gyurcsány–Bajnai-korszakban a Miniszterelnöki Hivatal tanácsadójaként is működött. Másodszor pedig annak a Mediánnak volt a kutatója, amely cég több száz milliós megrendeléseket kapott ugyanezen időszakban a baloldali kormányoktól. Bár Karácsony megválasztása előtt azt ígérte, hogy szakítani fog a 2010 előtti világgal, mégis az MSZP–SZDSZ-kormányzatok kipróbált embereit ültette vezető pozíciókba a fővárosban. Így került a Városházára a Gyurcsány-kormány két Miniszterelnöki Hivatalt vezető államtitkára, Gál J. Zoltán és Kiss Ambrus, de pozíciót kapott hazánk történetének legpocsékabb teljesítményét nyújtó pénzügyminisztere, Draskovics Tibor is. A sor pedig még hosszan folytatható. Karácsony a kinevezéseket természetesen azzal indokolta, hogy kiváló szakemberekről van szó. Kérdéses azonban, hogy ezen emberek fontos helyekre ültetése az ő szuverén döntése volt-e, vagyis tudatosan hozta-e Gyurcsány embereit pozícióba, vagy a volt miniszterelnök erőltette rá könnyűszerrel az akaratát. Más kérdés, hogy a végeredmény szempontjából tulajdonképpen mindegy is.

Ezenfelül a DK elnöke a Fővárosi Közgyűlésben is jelentősen átrendezte az erőviszonyokat. A párt ugyanis a 2019-es önkormányzati választás után alig négy hónappal két MSZP-s polgármestert is átcsábított saját frakciójába. Kiss László óbudai polgármester és Szaniszló Sándor XVIII. kerületi városvezető is elhagyta korábbi pártját, és bejelentette, hogy a Demokratikus Koalíció színeiben politizál tovább. Tehát Gyurcsány Ferenc pártja nélkül Karácsony Gergely egyetlen javaslatot sem tud keresztülvinni.

A főpolgármester és a DK között több csetepaté is volt az elmúlt másfél évben – a temetkezési díjak emelése, a nagykörúti biciklisávok ügye, és így tovább –, ezek pedig rendre a Gyurcsány-párt javára dőltek el. Vagyis, hiába nyerte meg Karácsony az előválasztást, majd a főpolgármester-választást is, végül Gyurcsány Ferenc akarata érvényesül leginkább Budapesten.

Ebből pedig nem következhet más, mint hogy teljesen mindegy, ki fogja megnyerni a 2021-ben tartott baloldali miniszterelnök-jelölti előválasztásit. Valójában nem számít, hogy Karácsony Gergely vagy éppen Dobrev Klára lesz-e látszólag az ellenzék vezetője. A kártyákat Gyurcsány Ferenc addig keveri, amíg az a leosztás nem jön ki, amely neki a legmegfelelőbb.

A szerző az Alapjogokért Központ vezető elemzője.