Ha győz az ellenzék, káosz lesz és felfordulás 5.

A „lopakodó államcsínyt” taglaló cikkek egy része Kis János hivatkozott írását akként állítja be, mint ami óvatosságra inti Vöröst, aki az új Országgyűlés alakuló ülésére bízná az egész pályás letámadást. Kis ugyanis kivárna. Az a Kis, aki a kivárást azzal magyarázza, hogy előre borítékolható az Alkotmánybíróság (AB) döntése – az AB menesztését is kimondó – semmisségi törvényről. Mondván, hogy ez az „Orbánt kiszolgáló” Alkotmánybíróság így nyújtana „igazolást és fűtőanyagot az erőszakot sem nélkülöző folyamatos protestáláshoz”.

„Igazolást és fűtőanyagot.” Jegyezzük ezt meg jól, mert erre kulturált körülmények között nincsenek szavak. Úgy látszik, vannak, akiknek mindent szabad. Majd elfelejtem: Kis világában a köztársasági elnök (még azt sem tudjuk, ki lesz az) előre megkapja a magáét, mint „Orbán… államfőnek beöltöztetett fullajtárja”.

Jellemző vonás, hogy az agytröszt túlmozgásos alkotmányozási elképzelései, jogállam-leépítési tervei társszerzői szerkesztésben megjelent cikkekben is tárgyiasulnak. Álljon itt az utókor számára néhány példa a teljesség igénye nélkül: a szerzők közül – mégiscsak kormánytag volt – kiemelném Bárándy Péter volt igazságügyi minisztert, aki hol Forgács Imrével és Vörös Imrével (Azonnal kezdjen el alkotmányt írni az ellenzék… Népszava, 2021. május 10.), hol Fleck Zoltánnal, Lengyel Lászlóval és Vörös Imrével alkot szerzői közösséget (Demokráciát és jogállami alkotmányosságot! Népszava, 2021. május. 15.). Arató András és Halmai Gábor a forradalmi alkotmányozás kritikája mellett, egy kerekasztalnál kikristályosodó és újonnan alkotott szabályok szerint, „demokratikus többségi döntéssel” létrehozandó alkotmányozó gyűlésre és „magas részvételi és érvényességi arányt követelő népszavazás”-ra bízná az alkotmányozást. („A magyar név megint szép lesz?” ÉS, 2021. július 9.)

Végül, de nem utolsósorban Deák Dánielt hoznám szóba, aki a fentiekben említettekhez képest igazán mérsékelt hangot üt meg, és „az alkotmányos puccsot emlegető ellenzék” részességét állapítja meg egy második puccs bekövetkeztében. Deák megoldásként a közelebbről meg nem nevezett, komolyabb reformok feltételéül a választók kivételesen nagy többségének felhatalmazását jelöli meg (Alkotmányos puccsok ÉS, 2021. július 2.).

Meggyőződésem, hogy ezt hívják normál esetben kétharmados győzelemnek. Szívesen ismertetnék még további ötleteket, de ez a leltár olyan, mint a jó tudományos munka: nem lehet befejezni, csak abbahagyni. Megkímélem tehát a tisztelt olvasót, és nem reagálok minden árnyalatra, hiszen, kis túlzással se vége, se hossza az okfejtésváltozatoknak és a támadott jogállami intézményeknek. Bocsánat, hogy például Elek István maratoni cikkeinek ismertetését meghagyom másnak.

Térd és kéz nem remeg

A magot azonban kétséget kizáróan elvetették. Példának okáért a programadó írást közlő Civil Bázis azzal a javaslattal engedte útjára Vörös egyik előadásának írásos változatát, hogy „a Civil Bázishoz hasonlóan minden ellenzéki szervezet fejezze ki elkötelezettségét a mellékelt írás megállapításai, szellemisége és útmutatásai mellett, és kezdeményezzünk közös egyeztetéseket e vitaanyag és tervezet mentén.” És ezzel a civil szféra egyelőre vissza is vonulhat hadállásaiba. A szervezőmunka, úgy tűnik, másokra vár.

Ennek megfelelően a közel egyéves ideológiai előkészítést követően néhány hónapja a jogállamvesztő tervek, elméleti és gyakorlati levezetések – széttöredezett programpontok formájában – az elméleti „magasságokból” lecsorogtak pártvezetők, jelöltjelöltek sajtónyilvános kommunikációjába, majd legújabban az Országgyűlés plenáris üléseire is – Arató Gergely (DK) felszólalását félbe kellett szakítsa Kövér László házelnök, tekintettel az alkotmányos rend elleni uszító jellegre. Nem véletlen Arató képviselő úr szereplése, hiszen pártjuk miniszterelnökjelölt-jelöltje, Dobrev Klára a Magyar Hangnak adott nyilatkozatában érvénytelennek nyilvánította az Alaptörvényt (2021. 06. 25.), a jelöltjelölti vitán pedig arról értekezett, hogy a jelenlegi jogállami szabályok félretételekor nem fog megremegni a térde.

Érthető, hogy ez a toposz Arató Gergelynél az Alaptörvényre (jogállamra) sújtó kéz remegésének jövőbeli tagadásában ismétlődött meg. De másoknál is feltalálható ennek a narratívának felvizezett formája vagy csak bizonyos részterületek említése: „felcsúti per”, a legfőbb ügyésznek, a Számvevőszék elnökének, a Médiatanács, illetve az Alkotmánybíróság tagjainak menesztése, de volt olyan is, aki a köztársasági elnököt sem hagyná meg hivatalában, és hasonlók.

Bocsánat, hogy nem mindenkit nevezek meg a cselekvésre kész teamből, de lassanként eltávolodnék „programjaiktól”. Tudom, hogy a látottak-hallottak néhol megmosolyogtatóak, de nevetni nincs okunk, mert az ismertetett és jellemzően elnagyolt elképzelésekkel az a legnagyobb probléma, hogy a történet egyáltalán nem vicces. Sőt, tragikus. Legújabb demokráciánk 32. évében a jogállamot célba vevő erők, úgy tűnik, azt hiszik, ha sokat és egyre többen – egymást erősítve – hangoztatják jogállam-leépítő tévtanaikat, illetve fenyegetnek erre irányuló radikális intézkedésekkel, akkor kisebb lesz a bűn.

Nem békés váltás

A hangzatos programadás arra is alkalmas, hogy mindeközben felépüljön a polgári kormányok regnálása esetén a választások előtt alkalmazott megszokott hisztéria. Emlékezzünk – aki koránál fogva még nem teheti: figyeljen jól! –, egészen az Antall–Boross-kormányig vezetnek a szálak, hiszen akkor is hallottuk már, hogy nem is lesznek választások, hogy elcsalják, hogy katonai diktatúrát vezetnek be. Legújabban a Covid-járvány okán meghosszabbított veszélyhelyzet (a járvány elleni védekezésről szóló törvény hatályának 2022. január 1-jéig történő prolongálása) váltott ki választási műpánikot. A választások tisztaságában való kétkedés pedig már a Libe-bizottságig jutott. Ügyes.

Az ellenzéki vezető szerepét leplező Gyurcsány Ferenc szokásos farizeus módján a békés hatalomátadásban „bizakodva” az alábbi – büntetőjogi szempontból is figyelemre méltó – kijelentést tette: „Nyilván nem mondhatjuk meg most, hogyan készülünk arra az esetre, ha nem így történnek a dolgok. Szakembereink készítik annak a politikai, közbiztonsági és jogi forgatókönyvét, ha nem békés lenne a hatalomváltás.” (2021. 08. 26. ) 2006 ősze óta van némi fogalmunk arról, hogy milyenek is ezek a közbiztonsági és jogi forgatókönyvek. Amelyek persze 2006-ban sem léteztek… Vagy mégis?

Mivel sokan vagyunk, akik nem szeretnénk, ha bűncselekmények következmények nélkül maradnának, nézzük meg az esetleges büntetőjogi konzekvenciákat. A bűn vagy annak gyanúja egy jogállamban – amilyen a magyar is – a Büntető törvénykönyv (Btk.), illetve a büntetőeljárásról szóló törvény (Be.) világa.

Mint tudjuk, a nullum crimen sine lege és a nulla poena sine lege ősi elvei alapján épül fel a Btk. rendszere. Az előbbi jogelv szerint csak az ítélhető el, aki olyat cselekszik, amely cselekményt az elkövetésekor hatályos törvények büntetendőnek nyilvánítanak. A nulla poena sine lege pedig leegyszerűsítve azt jelenti, hogy nincs büntetés törvény nélkül, azaz a tettesre csak olyan büntetés szabható ki, amelyet a bűncselekmény elkövetése előtt a törvény lehetővé tesz. A jelenleg hatályos Btk. (2012. évi C. tv.) ugyan 2013-ban lépett hatályba, de az alkotmányos rend büntetőjogi védelme – lényegében azonos tartalommal – korábban is létezett. Itt tehát nem valamilyen 2010 utáni diktatórikus ármánykodásról van szó.

A puccs bűne

Mint azt hallhatjuk, láthatjuk, egyre többen ismerik fel a jogállam alkotmány- és törvényellenes lebontásával való ellenzéki fenyegetőzés büntetőjogi relevanciáját. Közülük sokan az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásaként – ez másként szólva puccs vagy államcsíny – minősítik azokat a nyilatkozatokat, tanulmányokat, amelyeket a jelen írás is nagyrészt ismertetett. Tudni kell, hogy e bűncselekmény nagyon súlyos cselekmény. Ezt támasztja alá például az, hogy az állam elleni bűncselekmények közé tartozik, és magas a büntetési tétele, sőt már az előkészülete is büntetendő. Ha ezt a tényállást nézzük, akkor nincs is sok csodálkoznivaló szigorúságán:

Btk. 254. § (1) Aki olyan cselekményt követ el, amely közvetlenül arra irányul, hogy Magyarország alkotmányos rendjét erőszakkal vagy ezzel fenyegetve megváltoztassa, bűntett miatt öt évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő.

Ránézésre is klasszikus, úgynevezett nyitott törvényi tényállás, amelynek szabályozási sajátossága, hogy elkövetési magatartást nem határoz meg. Ebből fakadóan bármely cselekmény tényállásszerű, ami közvetlenül arra irányul, hogy Magyarország alkotmányos rendjét erőszakkal vagy ezzel fenyegetve megváltoztassa. A Btk. alkotmányjogi jelentőséggel is bíró miniszteri indokolása egyértelműen kimondja, hogy e bűncselekmény jogi tárgya az alkotmányos rend, amelyen az „Alaptörvényt és az abban foglaltakon nyugvó társadalmi viszonyokat kell érteni”.

Azt hiszem, ez elég egyértelmű. Tűzzel játszik tehát, aki alkotmányos rendünk ellen támad erőszakkal vagy az azzal való fenyegetés útján. Mert bizony a jogállam félretételével kezdődő és az Alaptörvény „kukába” dobásának víziójával folytatódó alkotmányjogi ámokfutás igencsak tényállásszerűnek látszik…

Ráadásul még egy rossz hír az összeesküvéssel kacérkodóknak, hogy a törvény bünteti e bűncselekmény előkészületét is: „Btk. 254. (2) Aki az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló előkészületet követ el, egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

Ha fenti feltételezés igaz, még nem késő felállni és otthagyni a pártalapszervezetek füstös helyiségeiben fogant pártütés rendezetlen sorait. Ez talán a többiekre is kijózanítólag hat, és akkor – legalábbis büntetőjogi értelemben – nincs mitől tartaniuk. A törvény ugyanis nyitva hagyott egy kiskaput, meghatároz egy büntethetőséget megszüntető okot, és ennek a segítségével elkerülhető a büntetés: „Btk. 254. (3) Nem büntethető az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása miatt, akinek önkéntes elállása következtében a bűncselekmény folytatása elmarad, vagy aki annak folytatását önként megakadályozza.”

Különös tekintettel ajánlom a téma iránt esetleg érdeklődő pártvezetők és pártmunkások, valamint „civilek” figyelmébe a következő, az alkotmányos rend elleni szervezkedést kriminalizáló paragrafust is, amelynek értelmezéséhez nem kell különösebb büntetőjogi ismeret: „Btk. 255. § (1) Aki olyan szervezetet hoz létre vagy vezet, amelynek célja, hogy Magyarország alkotmányos rendjét erőszakkal vagy ezzel fenyegetve megváltoztassa, bűntett miatt öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (2) Aki az (1) bekezdésben meghatározott szervezetben részt vesz, két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

Elnézést a hosszú törvényi idézetekért, de szerettem volna egyértelműen rögzíteni, miről is beszélünk, mi forog kockán. Ezen írás kereteit azonban végképp meghaladná további tényállások ismertetése, de a jogállami intézmények tervezett megszállása, kilátásba helyezett direkt kézi vezérlése, a határozott időre választott, kinevezett tisztségviselők azonnali menesztésének ígérete, a beharangozott különféle eljárások önkényes elindítása, sokak börtönnel való fenyegetése mind felvetik a büntetőjogi felelősség egyéb kérdéseit (lásd az igazságszolgáltatás elleni, a hivatalos személy elleni, a közbiztonság elleni bűncselekményeket).

Folyamatosan emlékeztetni kell tehát arra, hogy mit is művelnek egyesek, minek a gyanúját veti fel az, amire nyíltan készülnek, amire biztatnak. Egyelőre úgy tűnik, hiába volt Sulyok Tamásnak, az AB elnökének és Varga Zs. Andrásnak, a Kúria elnökének szelíd figyelmeztetése, figyelemfelhívása az alkotmányos puccs tervezésére utalva; vagy a büntetőjogi következményekre is kiterjedő, már említett házelnöki kioktatás az Országgyűlés plenáris ülésén; illetve a Bánáti János által elnökölt, több száz jogász részvételével szeptemberben megtartott Magyar Jogászgyűlés állásfoglalása.

Az elszabadult hajóágyú elindult törő-zúzó fedélzeti kalandjára. Ezt az önmagát gerjesztő folyamatot azonban időben meg kell állítani, mielőtt elsüllyedünk. Nem a kormány, nem az ellenzék, hanem Magyarország. Közös hazánk hajója.

Végül egy utolsó megjegyzés. A tudomány attól nem lesz tudomány, hogy ezt vagy azt a teóriát a jogtudományban is jegyzett alakok hangoztatják. A politika sem lesz politika attól, hogy valaki a korábbi menetgyakorlatokon és „éles bevetéseken” elvásott, átmenetileg kisuvikszolt Dr Martens bakancsot vagy elegáns Salamander körömcipőt hordva rúgja be az ajtót és fröccsenti a sarat a demokrácia asztalára.

Demokráciában a politika csak addig maradhat politika, amíg alkotmányos és törvényes keretek között folyik. Ami ezen túl van, az egy másik világ; még akkor is, ha képviselői hivatali kosztümöt vagy jól szabott öltönyt viselnek. A sokat idézett clausewitzi teória, miszerint „a háború a politika folytatása más eszközökkel”, közel kétszáz éves, és a napóleoni háborúk nyomán fakadt. Napjainkban kissé meghaladottnak tűnik. Ezt észre kéne venni a forradalmi baloldalon is. A törvénytelenség törvénytelenséget szül, az erőszak pedig erőszakot.

Vajon mit gondol majd az „utca embere” a jogtudósról, a vezető politikusról, ha egyre hangosabban az alkotmányos rend ellen uszítanak? Mit üzen neki ez a magatartás? Azt üzeni, hogy ha nekik szabad, ő miért fogná vissza magát? Ha pedig ez az ördögi spirál egyszer beindul: nincs megállás. Káosz lesz és felfordulás.