Háború és béke
Régi, színezett képeslap a kezemben, hölgyek és urak sétálnak a budapesti Duna-korzón a fák alatt, jobbra szállodák és bérpaloták sora, balra, a nagy folyón túl a budai Vár. A postabélyegző mutatja a dátumot, 1914. június 17. Csupa harmónia, csupa nyugalom, boldog békeidők.
Pedig pontosan tudjuk, hogy Európa kormányai ekkor már rég a háborús készülődés lázában égtek. A földrész alig egy évvel volt túl a két balkáni háborún, amelyek semmit sem oldottak meg, ezért továbbra is minden nagyhatalom az alkalmat kereste, hogy végleg leszámoljon az ellenségeivel, és érvényesítse az akaratát Európában. Teljes kapacitással dolgoztak a fegyvergyárak, a vezérkarok pedig egyre újabb hadműveleti terveket készítettek, minden fél előre látva a maga győzelmét.
Európa lakossága azonban akkor minderről mit sem tudott. Élvezték a hosszú béke áldásait, a nyárba forduló tavaszt, és ha írtak is a lapok a katonai készülődésekről, senki nem vette komolyan. Pedig tizenegy nappal később meggyilkolták a Habsburg-trónörököst, és az ősszel Európára rászakadt az ég.
Szívszorítóan hasonló időket élünk. Nagyhatalmak keresik az alkalmat, hogy leszámoljanak az ellenségeikkel, és érvényesítsék az akaratukat Európában. Teljes kapacitással dolgoznak a fegyvergyárak, és a vezérkarok egyre újabb hadműveleti terveket készítenek, minden fél előre látva a maga győzelmét.
De most talán másképp fordul a történelem. Európa népei most mintha kezdenék fölismerni, hogy magának a mindent elpusztítással fenyegető nagy háborúnak a morajlása hallatszik a távolban, nem is olyan messze. Alig akad világlap, amely ne a címlapján hozná a háború fenyegetését, és ezúttal a Duna-korzón sétálók fejében is ott a nyugtalanság, hogy valakik megint a tűzzel játszanak. Meglehet, hogy ügyvédet perrel, politikust háborúval ijesztgetni nem lehet, ám a választópolgárnak van egy békés, de erős fegyvere: a szavazata. Száztíz évvel ezelőtt nem ismerték fel a bajt, nem jól éltek vele, de most a helyes választás megmentheti a békét.
