Halloween

Az alábbi posztra ámultam rá egy csoportban: „Már megindultak a halloweenes csokigyűjtő gyerekek.” Páran írták, hogy ők is láttak ilyent.

Megvallom, én nem vagyok ettől túlzottan lelkes. Idegesít kicsit, bevallom. Én úgy vagyok vele, hogy ha csak olyan családokhoz mennek, akik kifejezetten várják őket, mint a húsvéti locsolkodásnál, akkor jól van, nem érdekel. Csak azt ne honosítsuk meg, hogy idegenekhez is mennek, és ha nem kapnak semmit, akkor vandálkodnak.

Én erre mindig úgy gondoltam, hogy ez kamaszok és felnőttek beöltözős bulija legyen. Én ebből a gyerekeket kicsuknám. De tudom, hogy én fura vagyok. Igen, így kéne. De ezt senki nem így gondolja. Mindenki arról beszél, hogy jaj, a gyerekeknek árt. Vagy ostoba leragadt, aki nem akarja ezt az új marhaságot felvenni, és akkor jönnek azzal, hogy ősi kelta meg druida papok. Könyörgöm, mi a túró közünk van a druida papokhoz? Valaki árulja már el. És engem az sem győz meg, hogy ezelőtt négyszáz évvel valaki kifaragott egy töklámpást a Barcaságban, és akkor hagyomány. Ezelőtt harminc évvel ünnepelte bárki is? Nem. Az USA-felől jött? Igen. Na, akkor amerikai. Én, kérem, nem ünneplem. Ahogy a kínai újévet sem, az amerikai függetlenség napját és hálaadást sem, a mozambiki hősök napját vagy a mexikói alkotmány napját sem.

Én nem akarom, hogy legyen egy újabb konzumidióta közösségi dolog. Mert amúgy szerintem a gyerekeknek ez nem árt. Nekik mindegy. Az úttörőnyakkendő se ártott. Lehet ökörködni, meg enni. Nekem árt, a felnőttnek. Igen. Nekem már az is teher, hogy egyáltalán állást kell foglalni és más felnőttekkel ezt megvitatni. Márpedig kell, mert a társadalom kettéosztott, és a hagyomány nevében támadja a másikat és idiótázza.

Micsoda korcsosulás! A társadalom mindig is kettéosztott volt. Rendben. Kuruc-labanc, katolikus-protestáns, komcsi-nem komcsi, rocker-diszkós. És most akkor halloween vagy nem halloween? O tempora, o mores!

Az összes halloweenozónak üzenem, hogy cukorkázás után tessék fogat mosni!