Handabanda

Az úgynevezett demokráciával az a legnagyobb baj, hogy mindenki azt beszél, amit akar. Igen, tudom, ha meg nem ez volna a helyzet, akkor annak innánk a levét, hiszen az se nyikkanhatna, akinek meg kéne – ó, Madách nagyon is tudta ezt –, de hát most ennek isszuk.

Papp Réka Kinga például ezt mondja a kamerába: „A magyar mint etnikum mennyire egy mesterséges dolog, és ilyen 250 éves kitaláció.” És csodálkozik, ha nem szeretjük.

Igen, demokráciában mindenkinek jogában áll hülyének lenni, de ő tisztességtelen módon visszaél ezzel a joggal. Ha ennyire utál minket, mehetne olyan ősi országokba, mint az USA vagy mint Ukrajna. Utóbbi, gondolom, nem kitaláció és nem mesterséges, noha a nyelve egy orosz tájszólás, és a határait a Szovjetunióban húzták meg.

A legnagyobb baj, hogy minden bizonnyal – noha van ebben egy adag ellenszenv is – ezt komolyan így gondolja. Ez egyfajta libsizmus. Valamelyik német antifa okoskodta egy videóban, hogy német mint olyan nem létezik. Ez valami ideológiai uniformis náluk, mint a kommunistáknál az állami címerben a búzakalász-koszorú.

Az a legfárasztóbb korunkban, hogy alapokat kell magyarázni, és pont azért, mert alapok, hirtelen nehéz. És csak döbbenten állsz, ha valaki nem érti. Van most a közbeszédben ez a töréspont akörül, hogy a Kneecap „zenekar” belépését Magyarországra megtagadták. Ez ellen pattog a libsi oldal, illetve a hazafiak egy része is, és minden marhaságra hivatkoznak, mint a palesztinok helyzete, a háború, satöbbi. Szóval ők egyfajta megfoghatatlan „gonoszság” meg „elnyomás” ellen hisztiznek. Nem értik, hogy nem a háború ellen kell lenni, hanem az ellen, hogy mi háborúzzunk. A mások háborúja nem érdekes. Egyik fél oldalán sem kell kiállni hangosan, csak ha hasznunk van belőle.

A közel-keleti konfliktusban sem az „igazság” mellé kell odaállnunk, hanem amivel az ország jól jár. Az iszlámmal biztos nem.

A politika nem az „igazságról”, hanem az érdekekről szól. S abban sem a nagybetűs érdekekről, hanem a mieinkről.