Harminc éve szabadon
A Magyar Posta egy bélyegblokkal emlékezett meg a rendszerváltozás harmincadik évfordulójáról. Nyolc portréval. A történelmi esemény előkészítői és végrehajtói közül azokkal, akik ma már halottak. Ide kell hogy írjam a nevüket, mert ha nem is mind egyformán, de részesei lehettek az évtizedhosszan elnyúló szabadulási folyamatnak.
Csengey Dénes, Csoóri Sándor, Csurka István, Karátson Gábor, Krassó György, Sütő András, Szabad György, Beke Kata. Ez a nyolc név csöpp a tengerben a rendszerváltoztatók széles társaságából. Sokan örülhetnek annak, hogy nem szerepelnek a blokkon, mert az azt jelenti, hogy még élnek.
Föntebb említettem, hogy a rendszerváltoztatást dátumhoz kapcsoljuk ugyan, ez a dátum azonban egy folyamat végét jelzi. A kezdetek közül szinte az elsőt emelem ki, a Lakitelekhez kötődő eseménysort, amelynek házigazdája és szervezője Lezsák Sándor volt. Úgy is mondhatnám, hogy az indulás idejének szürke eminenciása.
Az íróknak mindig fontos szerep jutott történelmünkben. A testőríróktól kezdve a reformkor és a szabadságharc „lánglelkű” költőin át az említett rendszerváltozást előkészítő alkotókig. Az irodalom jelentősége csak napjainkra halványult el történelmünkben, azzal, hogy két táborra oszlottak, a nemzeti konzervatív és a nemzetietlen liberális, balos színezetű csoportosulásra. Az utóbbi a Szépírók Társaságában szerveződött meg, s erősen harcias, napi politikai elkötelezettségű. A Széchenyi Művészeti Akadémia is az ő szervezetük. Jellemzőjük, hogy tagjaik túlnyomó többsége erősen fölvállalja az ellenzékiséget, amely a kormányzó pártok (és Orbán) ellenében agresszív nemzetellenes szellemet képvisel. Ami egészen a középkor végi és kora újkori erdélyi szász költők magyarellenességéig vezet vissza, ám a maiak műveltsége idáig nem terjed. Magyarellenessége ösztönös, inhumánus. A másik tábor némely tagja semleges-kényelmesen, passzívan, apolitikusan ül a kormány által alája tett babérjain. „Nép-nemzeti alapon.”
Az első országos jelentőségű írói összejövetelt, amely már az új idők szeleinek a fuvallata volt, 1979 májusában rendezték meg Lakiteleken, Lezsák Sándor vezérlésével és házigazda vendéglátásában. A Magyar Hírlap adott hírt – megelőlegezve az eseményt – 1979. április 26-án, hogy május 18–19-én rendezik meg a találkozót Korszerű nemzeti önismeret címmel.
Ezt az összejövetelcímet jelentette be Ördögh Szilveszter, a Fiatal Írók József Attila Körének a vezetője az Írószövetség elnökének, Dobozy Imrének a szobájában. A párthű Dobozy ezen megütközött és rákérdezett: „Nem inkább szocialista önismeret?” A válasz az volt: Nem! „Illyés Gyula adta ezt a címet és ragaszkodik is hozzá!” Mint később kiderült, ez azonban kegyes hazugság volt. Lezsákék adták meg ezt a témát, de a pártfunkciós író-elnökkel szemben Illyés tekintélyét használták ki. Amit Dobozy lenyelt, mint a békát. A lakiteleki találkozóról kiadott 2009-es kiadványban megírták, a tilalom és a tűrés határán szerveződött ez az összejövetel, az Aczél György-i hírhedt „három T”, a támogatás, a tűrés és a tiltás értelmében. És az is kiderül a visszaemlékezésekből, hogy az ifjú MSZMP-s Ördögh Szilveszter közreműködése fontos volt a megvalósításban. És ott volt a megbeszélésen Agárdi Péter, az MSZMP KB vezető munkatársa is. Tudni illik, hogy Szilveszter sok év múlva is hű maradt pártjához, tehát Agárdi mellett masszív baloldaliak is részt vettek (még egyelőre) a megmozdulásban. És ott volt Szilágyi Ákos is, a liberálissá vált harcos publicista. Illyésnek a meghívólevelet Lezsák Sándor küldte. A fiatal írókat pedig Ördögh hívta meg, közölve, hogy a program végleges, vagyis a nemzeti önismeret megvitatása.
A megbeszélésen, amelyről hangszalag is, sok visszaemlékezés és hozzászólások szövege is fönnmaradt, Illyés Gyula és felesége is részt vett. A hozzászólások szellemisége szerint az új, az erős hazafiság gondolata dominált, a rendszerváltozás tehát a nemzeti öntudat fölélesztéséből fakadt. És, ha tetszik, ha nem, ez a szellemiség az e kérdésben autentikus Illyés Gyula tekintélye körül kristályosodott ki. (Később folytatjuk.)