Határok

Azt hiszem, korunkban a határok elmosódása, megszűnése a legborzasztóbb. Leginkább az előtt, ami félelmetes, rémisztő és nem emberhez méltó.

Nem is elsősorban a woke aknamunka, ami most eszembe jut. A határ elmosása férfi és nő, felnőtt és gyerek közt. Nem is az, hogy az európai ember fogalma lassan értelmét veszti, hisz a mérhetetlen idegen rasszú és kultúrájú tömeg beáramlása megszünteti ezt a fogalmat. Természetesen ez a legborzasztóbb, de erről napi szinten hallunk. Arról viszont alig, hogy a tömegember és a minőségi ember közti határt is mossák. És ahogy a fehér szőke nőt odadobták a muszlim erőszakolónak, úgy dobják a szellem emberét martalékul a csőcseléknek.

Az egyik netes felület cikkét olvasom, mely arról számol be, hogy „Móricz a halálba hajszolta a feleségét egy színésznő miatt”. Egykor a csőcselék közelébe sem mehetett egy szellemi kiválóságnak, ma meg – még ha virtuálisan is –, de kéjjel dobálja a követ a védekezésre képtelen művész arcába. „Ezek ingyenélők.” „Sosem dolgozott.” „Ilyen példaképeket állítottak elénk.” Eleve ostoba, aki egy különleges embertől átlagos viselkedést vár. De komolyan. Odavagyunk vad színeiért a vásznon, felkavaró mondataiért, katartikus, őrült soraiért, majd megdöbbenünk, hogy nem úgy él, mint egy postai tisztviselő? A nagy ember arcán a sárfolt vagy a nagy ember kellemetlensége számukra a gyönyör és semmiségük fájdalomcsillapítója. Eleve az állandó harag és háborgás is borzasztó kisemberes dolog.

Minek ilyen adatokat a csőcselék elé dobni? Bőven elegendő lenne a heti akciós újság, amiből megtudhatják, hol olcsóbb a lapos tévé.

Ja, és határok. Idén az egyik francia polgármester szerint nem elég befogadó, nőies a Mikulás, egy szélsőbaloldali vezetésű belga városban arab keresztnevet akarnak adni a Mikulásnak. Egy osztrák kisváros pedig jövőre népszavazást akar tartani egy óvodában, hogy jöjjön-e egyáltalán a Mikulás, aki túl fehér.

Mi itt, Magyarországon békében ünnepelhetünk. Becsüljük meg. És szellemi nagyságainkat is.