Jaj, nehogy megrémüljön az olvasó, hogy most aztán vége, úgy fog élni, mint a vakond, utazhat furtonfurt a föld alatt a rengeteg metróval, mert erre azt mondta Gyurcsány: "A következő évtized végére a vidéki nagyvárosokat modern gyorsvasút fogja összekötni Budapesttel."

A következő évtized tizenöt év múlva ér véget. Akkorra – ha megérjük – Gyurcsány szerint másfél óra alatt ér el a gyorsvonat Pestről Pécsre. Bizony.

Aztán mesélni kezdett. "Soha annyi autópálya nem épült, mint ma…" Na lett is erre hatalmas kacagás az ország házában, csak úgy fogták az oldalukat az ellenzéki képviselők, de még a kormánypárti mamelukok is somolyogtak a bajuszuk alatt, mert ekkora lódításra még ők sem számítottak. Nekik azt mondta a Gyurcsány, hogy ha jót akarnak, üljenek be mind a padsorokba, hallgassák őt szép figyelmesen, tapsoljanak, amikor kezével finoman jelt ad, és éljenezzenek visszafogottan a beszéd végén, mert ez országértékelő beszéd lesz.

Hát lett is. "Kormányom négy hónapja irányítja az országot. 2002-ben szociális és politikai békét, közbiztonságot, létbiztonságot és jogbiztonságot ígértünk…" Most arra gondol az olvasó, hogy 2002 óta négy hónapnál több idő telt el? Biz az igaz. Másfelől viszont a Gyurcsány tényleg négy hónapja kormányoz. Hű, az angyalát! Hogy is van ez? Négy hónap három esztendő? Erre is van válasz. "Múltunk emlékei dermesztő erővel tartanak fogságban bennünket, és kár a körülményekre hagyatkozni, mert azok mi magunk vagyunk…"

Tudom, jobb lenne most szép csendesen eloldalogni, leakasztani a szögről a pecabotot és elmenekülni valahová a világ végére, ahová nem érnek el ezek az iszonyú, eszelős mondatok, ahol ez az különös, eklektikus stílben hazudozó államférfi soha meg nem talál bennünket, de sajnos nem lehet. A múlt emlékei dermesztő erővel tartanak fogságban: Kovács és Medgyessy, a Gresham-ügy, a választási csalások, a pitiáner manipulációk, a brókerbotrány, aztán a közelmúlt még dermesztőbb emlékei: a megerőszakolt szombathelyi politikus, a brókerbotrány, az őszödi üdülő…

"Céljaink egyszerűek és világosak: legyen több munkahely, több jövedelem, éljünk egészségesebb és hosszabb életet, biztonságosabb körülmények között… A legfontosabb az, hogy több embernek legyen munkája és több legyen a jövedelme… Ha jól csináljuk, huszonöt százalékkal többre fogja futni, mint ma…" De hogyan csináljuk jól, ha folyvást rosszul csináljuk?

Erre is van válasz. Pontos, tömör, lényegre törő. Ezt mondja Gyurcsány:

"Hét kiemelt fejlesztési irányt javasolok Magyarországnak: az informatikát és a távközlést, a biotechnológia- és egészségipart, az üzleti szolgáltató- és logisztikai központokat, a járműipart, a turizmust, a környezetipart és a szórakoztatóipart."

Itt talán megállhatunk. Hagyjuk, hadd szaladjon ez az őrült az eszelős álmai után. Építsen magyar távközlést a multik ellenében, biotechnológiát a leépített, elszegényített kutatóhelyeken, egészségipart a lelépett orvosok hiányában, logisztikai központot: raktárakat a multiknak, járműipart: Suzukit, turizmust: a közlekedési jegy megfizethetetlenül drága lesz, környezetipart: lokátort a Zengőre, szórakoztatóipart: Legyen Ön is Megasztár! – hát az már megvan.

Egy percig se higgye az olvasó, hogy Gyurcsány nem tudja, mit beszél. Hogy az eddigi akarnokból, a gátlástalan törtetőből, a szűkagyú csinovnyikból váratlanul álmodozó lett, aki csak a jövőt látja, aki csak a jövőről beszél, aki hatos metrót álmodik a soha el nem kezdődő négyes helyére, aki magasvasúttal robogna Pécsre az ő Toller barátjához…

Nem, Gyurcsány nem álmodozó típus. Gyurcsány fél. Gyurcsány menekül. A múlt dermesztő emlékei elől. "Ma is vannak még, akik a kádárizmus illúziókon alapuló biztonságát kérik számon ma rajtunk. Vége van a Kádár-rendszernek. Vége van a rendszerváltásnak."

Ezt a saját népének kiáltotta. Akik őt és csapatát 2002-ben 19 ezer forintért a magasba emelték. Előlük, Kádár népe elől menekülne egy új Magyarországba. De most már tudjuk, hogy nem éri el soha. Az a miénk.