Ezek olyan félelmetesen veszedelmes mérgek, amelyeket, ha a gaz Szaddám Huszein – akit egy csomó idióta a keresztnevén, Szaddámnak szólít, mintha a barátjuk volna, holott Huszein a családi neve – szétszóratna a békeszerető fejlett világban, akkor lenne nagy baj, lenne influenza, tüsszentés, spanyolnátha és lumbágó.

A mérges zsákokra és dobozokra jó nagy latin betűkkel, hogy mindenki elolvashassa, rá van írva, hogy „Made in Irak – original terrorista bum-bum”, ami nagy szerencse, mert egyrészt a civilizált világ nem tud arabul, másrészt ez a szöveg mindenki számára érthető, csak az amerikai tévénézőknek kell elmagyarázni, hogy a bum-bum mit jelent, de az nem gond, ott fejlett a média.

Elhatározás kérdése, hogy mit találjanak a béke hős katonái az iraki sivatagban. Ha például valamelyik Szaddám Huszein fejét a hét végéig mégsem tudják levágni a Taszáron kiképzett angoltanárok – azt mondják, több hasonmása is van -, akikről a Corriere della Sera világgá röpítette, hogy tulajdonképpen bérgyilkosok, s az iraki diktátor megéri a hét végét is, hát könnyen lehet, hogy akkora nukleáris készletet lelnek valamelyik elfoglalt iraki kecskeólban, hogy belesápad a világ. A fejlett technika szinte mindenre képes.

Szerintem most végre meglesz Oszama bin Laden művesegépe is. Ott lesz az valahol Bagdad határában, valamelyik iraki arab – naná, hogy terrorista – polgár lakásában. És szinte fogadni sem lesz érdemes rá, hogy közelebbről megvizsgálva kiderül, a műveseállomás valójában egy interkontinentális rakétakilövő, amelyiket egyenesen az ártatlan Izraelre irányoztak éppen, hogy a halálos atomtöltetet oda röpítse, de szerencsére még idejében meglelték a béke hős katonái.

Már ketyegett a visszaszámláló a műveseállomáson, akarom mondani rakétakilövőn, és már csak másfél perc volt hátra a katasztrófáig, amely iszonyú pusztítást okozott volna, ámde az emberi civilizáció óriási szerencséjére tök véletlenül éppen arra járt Rambo és Bruce Willis, és hihetetlen koncentrációval, két másodperccel a rakéta indítása előtt egy műanyag szívószálat döfve a szupertitkos arab mechanika kellős közepébe, megmentették Izraelt és az egész világot. Halleluja.

Azt hiszem, az emberi aljasság mélypontját is sikerült megtalálni. Ezt most adekvát módon az úgynevezett lesikamerák képviselik, amelyeket az egyelőre – lapzártakor – még szét nem bombázott Bagdad egy-egy pontjára szegezett egy moslékosvödör lelkületű besurranó, s aztán ez a lesikamera mutatja a szerencsétlen, halálra ítélt várost. Éjjel és nappal.

A kedves néző meg ül az otthonában, váltogatja a csatornákat, kortyolgatja a finom langyos sörét és miközben halkan büfizik, odaszól asszonyának: – Te, figyelj, már mióta nézem, aszt még semmit sem robbantottak föl. A fene beléjük, tehetnék jobb helyre azt a kamerát, az ember ül a tévénél, aszt nem lát semmit, mindjárt beírok a televíziónak, szórakoznak ezek itten a pénzemért. Há már mutassanak valamit.

A magyar kormány szóvivője persze megint hazudott egy hatalmasat. Hogy Taszáron nem bérgyilkosokat képeznek ki, mert folyamatosan érkeznek az iraki ellenzékiek; egy gyors nyelvtanfolyam és már utaznak is tovább, mintha ez cáfolat volna. De nem az a kérdés, hogy meddig és mennyit hazudhat a kormány, mert az uniós népszavazásra biztató kampány után már senkit sem érhet meglepetés, hanem az, hogy mi lesz, ha a szövetségesek mégsem lesznek képesek néhány nap alatt a homokba tiporni az irakiak ellenállását? Mi lesz, ha a visszavert támadás nemcsak az irakiakból, hanem minden arabból kiváltja a büszkeséget és a dacot? Mi lesz, ha a moszlim büszkeség és az arab dac az atlanti civilizáció ellen fordul?

Mit fog hazudni Kovács? Mit a beszédképtelen Medgyessy, a felelőtlen Juhász, amikor ez a véres kaland túlcsap a határokon, s amikor az agresszorok között számon tartják majd Magyarországot is? És mit hazudnak majd, ha saját biztonságát védendő, az utolsó pillanatban, mint egy rohadt agresszort, kirekeszt bennünket Európa?