Hirdetés

A magyar médiatörténet méltatlanul elfeledett, önmagán túlmutató jelentőségű epizódja volt, amikor Fónagy államtitkár úr nekiszegezte a kérdést a nagy formátumú államférfinak, aki a Karmelita előtt rettenthetetlenül rángatta a védekezésre képtelen kerítést: Miért nem mész kapálni, bm? Azon túl, hogy a kérdés axiológiailag mélyen megalapozott volt, fontos, hogy közösségi igény testesült meg benne: bizton állíthatjuk, hogy államtitkár úr csak önkéntelen mediátora volt a kollektív pszichéből őserővel feltörő kérdésnek, amely oly sokunkat kínoz.

A kapálás szezonja van megint, elkelne a dolgos kéz a szőlőben, de a túlképzett munkaerő a hidakon hesszel. Rejtélyes okokból, ők hidakon gyűlnek össze tiltakozni az ellen, hogy nem engedik őket tiltakozni. Illetve összegyűlni. Ahogy Csóri vajda oly találóan jegyezte meg, „amér’ összegyültünk, fele sem bolondság”. Ha már Nagyidai cigányok, óhatatlanul eszünkbe jut, amikor az evés-ivás után elpufogtatják a puskaport, örömére a nagy, nevezetes napnak, és az ellenfél erről – logikusan – arra gondol, hogy „ki tudja, miféle hadi fortélyt szőnek!”.

A konzervatív média sokadjára esik abba a hibába, hogy észszerű, célorientált vagy legalább oksági motivációt tulajdonítson a pesti ellenzék Boborján-színvonalú performanszainak. Nos, jelen esetben a bátor és felelős fiatal állampolgárok amellett állnak ki, hogy kisminkelt férfiak szexuális segédeszközökkel hadonászhassanak az Andrássy úton, mert ha nem, akkor mindenekelőtt nincs demokrácia – de a nagyobb baj az, hogy ha nem, akkor a nyolcévesek nem fogják megismerni az ő szexuális preferenciáikat. Nem kérdés, hogy így nem élhetnek majd teljes életet.

A politikatudomány a public media gaget a politikai harc kiegészítő eszközeként tárgyalja, azonban a Momentum forradalmi ötlete az volt, hogy ezt az auxiliáris jelleget megszüntesse és a geget politikai tevékenysége alapzatává tegye – azzal a megkötéssel, hogy nem lehet vicces. A terv elbukott az elektromos roller gondos lemosása, illetve az építkezés kordonjával való emberkedés során, melyek a tiszta forradalmi szándék ellenére derültséget váltottak ki. Második hullámban érkezett az MKKP, akik viszont (teljesen indokolatlanul) viccesnek tartották magukat, de valódi, vegytiszta nihilista forradalmat vittek végbe abban a választókerületben, ahol az ország felső ötezre lakik. Lélektanilag ez teljesen indokolt is volt: legyen nekünk most rosszabb, mert unatkozunk!

Korábban írtuk

A felső ötezer mellett a Hegyvidéken lakik még a középosztály azon része, amely egy élet verejtékes munkájával küzdötte fel magát ide, de aztán úgy döntött, mint Szergej Tyimofejics a voronyezsi Vörös Zászló Cementgyárból, ahol harminc éven át dolgozott. Spórolt, soha nem ment nyaralni, így minden hónapban harminc rubelt tudott félretenni, mert volt egy nagy álma: egyszer Monte Carlóban ülni a rulettasztalnál. Hatvanévesen végre kijutott Monte Carlóba kétszáz dollárral, egy élet munkájával, vett rajta egy zsetont, betolta a vörösre, kijött a fekete. Szergej Tyimofejics vállat vont, és tört angolsággal annyit mondott: easy come, easy go.

A Momentum és a Kétfarkúak után következő harmadik hullám a Tisza. A mai hídfoglalók közösségében ők az agresszív elem: ők is rossz lóra tettek, mint Szergej Tyimofejics, de nincs bennük szovjet nagyvonalúság, szóval inkább gyűlölik a krupiét. Így hát állatorvosi hívásra a Tisza méretkompenzáló vörös kabriói közt cikázva momentumos rollerek hada suhan lefele az Istenhegyi meg a Szépvölgyi úton a híd felé, míg a kétfarkúak két spangli után békávéra szállnak, mert szeretnek veszélyesen élni. És amikor ez a négyszáz ember találkozik a Szabadság hídon, az erő soha nem tapasztalt mámora legyinti meg őket, főleg mikor látják, hogy a kirendelt rendőri egység parancsnoka sápadt az idegességtől. Reszket tőlünk a hatalom. Bár a parancsnok igazából azért sápadt, mert a reggeli eligazításon őrnagy úr maga is idegesen adta tudtára, hogy „ha egyetlen ilyen szerencsétlen nyüzügének baja esik, maga holnaptól munkanélküli, értve vagyok?”. Bem apó bezzeg könnyített feladatot adott Kemény Farkasnak Piskinél. Ha nincs híd, nincs haza. A hidat visszafoglalni nem nagy etwas, de neki közben nem kellett ügyelni a császáriak testi épségére.

Amikor a szexuális aberrációval élők jogaiért való aggódás kifullad, nemsokára itt lesz a nyakunkon a civil szervezetek miatti aggódás. A jogállamot eltiporták, a közigazgatás összeomlott, mert néha egy hetet is kell várni az új útlevélre, és az ELTE bölcsészkarán azt is átlátják, hogy Orbán tönkretette a magyar gazdaságot a magyar tulajdonú középvállalkozások támogatásával. A jogfosztott rászorulók meg már júniusra sem tudnak szobát foglalni egyetlen vidéki wellness-szállóban sem. Európa, segíts!

Rendszerezzük tehát meglévő tudásunkat. A jelenleg Tisza-zászló alatt tömörülő forradalmárok tulajdonképpen a szivárvány árnyalataiban pompázó frakciók Népfrontja: kétfarkú milliomosgyerekek, momentumos européerek, akik most harcolnak a francia középfokúval, valamint férfiasságukban megsebzett tiszások, akik félreértik saját helyzetüket, és tévedésből egy férfit gyűlölnek. Ahogyan Oscar Wilde mondta volt, amikor először meglátta a milánói dómot: an awful mistake… A hidak gátján (ha szabad egy képzavart) ott áll még a déká, láthatóan összezavarodva a két nemzeti színű zászló miatt, tanácstalanul néznek egymásra, amíg fel nem ismerik a zászlólengető Tisza-logós jobbikosokat, ja, de hát mért nem lehet szólni előre. És akkor még ott vannak a Helsinki Bizottság gyakornokai, kivéve azt a kedves, zöld hajú lányt, aki depressziósan ül otthon, mert kiderült, hogy mégsem leszbikus.

Ezen a politikai-ideológiai bázison szerveződik Orbán Viktor reális kormányzati alternatívája, az Európai Unió aktív támogatásával. Nem szőnek ők semmilyen hadi fortélyt, ez pontosan annyi, amennyinek látszik, amennyire a magyar ellenzék képes; a Rita, a Vera, a Márk szerepe arra korlátozódik, hogy kiprovokálják az első pofont. A rettegő-áldozati pózban tetszelgő cikkek már be vannak tárazva. A férfiatlanság olyan mértékben terjedt el a társadalomban, hogy az első pofon elcsattanásánál a magyar középosztály villámgyorsan elfelejti a százmilliárdokat, amelyet hozzájuk vágtak – igen, azt a pénzt, amelyért a nemzeti kormány felvette a harcot a fél világgal.

Reméljük, a hadnagy úr megoldja a feladatot, és egy hajszál sem fog meggörbülni. Pedig igény, az vóna rá.

A szerző a Fidelitas külügyi igazgatója