{mosimage}

Az elmúlt három évben több mint 200 nemzeti indíttatású támadás vagy provokáció történt Szerbiában. A jogsértések felének kárvallottjai vajdasági magyarok. Már halálos áldozatai is vannak a szerbiai antihungarizmusnak. Magyar sírokat gyaláznak meg és fosztanak ki, magyar temetőket tesznek tönkre Szerbiában. Következmények nélkül. Mi a megoldás a támadások megszüntetése ügyében? Erre a kérdésre kerestük a választ. Utunkat az újvidéki magyar temetőben kezdtük.

– Ez a legszebb magyar temető a vidéken, és teljesen kifosztották – panaszolja Papp Ferenc újvidéki helytörténész. – Összehordták a fejfákat, a sírköveket, s egy kupacba rakták őket. Az elmúlt tíz évben négyszáz magyar sírkövet hordtak el, minden következmény nélkül. Volt olyan eset, hogy két tizenhat éves szerb fiú egy kétéves magyar kislány tetemét akarta kézzel kiásni a sírból, s amikor ez csak félig sikerült, bosszúból, méregből több magyar sírkövet tönkretettek. A rendőrségi vizsgálat során a rendőrfőnök kiváló diákoknak nevezte őket, és kijelentette, véletlenül csinálták az egészet. Az öregúr határozottan állítja, hogy mindezt nemzeti gyűlöletből tették. Papp úr mintegy 600 keresztet hozott ebbe a temetőbe, amit minden évben kiszedtek. Ő pedig újraültette azokat. A Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnökségi tagja és önkormányzati képviselő volt sokáig. Minden bizonnyal ezért is ölték meg a fiát, Papp Csongort. Erről így beszél: – A fiam holttestét Újvidéktől 40 kilométerre találtuk meg, agyonverve, s egy dombról ledobva. Odacsalták, és szállítás közben egy kisteherautó hátsó csapóajtója rácsapódott a kezére. A holttest elszállítását követően megtaláltam három fogát és négy ujjcsontját. A gyászoló apa szerint fiát bosszúból és nemzeti gyűlöletből ölték meg Koszovóból idemenekült szerbek, a szerb maffiával együttműködve. Többszöri kérésére csupán a meghamisított boncolási jegyzőkönyvnek egy részletét adták ki neki, amelyben az volt, hogy a fia testén semmilyen sérülés nem volt. Papp Csongor gyilkosa azóta is szabadlábon van… Csak sejteni lehet, hogy milyen szálak kötik össze a maffiát a szerb állami hatalommal. Egy azonban biztos, a bizonyítékok mindig eltűnnek, ha egy magyart bántalmaznak vagy megölnek a Délvidéken, és a rendőrségi nyomozás általában eredmény nélkül zárul. A magyar-szerb határhoz közeli Horgoson is súlyos gyilkosságsorozat történt, ahol egy öttagú magyar családot öltek meg, egyetlen éjszaka leforgása alatt. A szerb igazságszolgáltatás hallgat. Az itteni magyarok állítják, hogy nemzeti színezete van az ügynek. Eddig semmi konkrétum nem szivárgott ki a rendőrségtől az ügyről, amely a horgosi és egyáltalán a délvidéki magyar polgárokat megnyugtatta volna. – Szerény, visszahúzódó emberek voltak, akik élték a mindennapi életüket. Nem nagyon jártak társaságba, nem volt ellenségük – mondja a lemészárolt öttagú magyar családról Müller Éva helyi tisztviselő. A tetteseknek nyoma sincs. A rendőrség hallgat. Magyarkanizsán szintén egy 39 éves magyar fiatalembert gyilkolt meg egy koszovói szerb menekült, aki ott teljesített rendőri szolgálatot. Montenegróban egyszer olyan verekedésbe keveredett, hogy utána félig agyonverve vitték kórházba. Most előzetes letartóztatásban van. Több pisztolylövéssel vetett véget magyar áldozata életének, mert, mint elmondta az egyik bírósági tárgyaláson: „Azért lőttem rá többször, mert még élt, s tudtam, ha életben marad, ő öl meg engem.”

{mosimage}

Az esetnek mindmáig nincs érdemi nyomozási eredménye. Hogy miért, nem tudni, bár a vádlott unokatestvére a belgrádi belügyminisztériumban dolgozik, magas pozícióban. A magyarkanizsaiak értetlenül állnak a gyilkosság előtt. Müller Éva, aki eddig az üggyel kapcsolatos valamennyi bírósági tárgyaláson részt vett, ezt mondja: – Ez a törökkanizsai szerb menekült, mint egy veszett kutyát, úgy lőtte le a magyar fiatalembert. Azt a fiatalembert, aki imádta a gyermekét, és a felesége éppen várandós volt a másik gyermekével. Megszületik egy gyermek, aki az édesapját nem is ismeri, s már élt egy néhány éves kisgyerek, aki el fogja felejteni az édesapját. Mindez csupán azért, mert a szerb nacionalizmus tombol a Délvidéken. A bírósági tárgyalások meg csak húzódnak-húzódnak, érdemi eredmény és ítélethozatal nélkül. Úgy tűnik, nemcsak rendszeresek, tudatosak is a magyarok elleni támadások a Vajdaságban. Lavró Tihamér megdöbbentő fényképe bejárta az egész világot. Bántalmazásának ügyét ma is vizsgálja a bíróság, egyelőre eredménytelenül. – Először az autónkat törte össze két szerb fiatalember, akik egyébként a szomszédaink. Ezt felvettük videóra, és bejelentettük a rendőrségen. Az eset következmények nélkül maradt – panaszolja Tihamér. Ez azonban csupán a kezdet volt, nem sokkal később úgy összeverték őt ugyanezek a fiatalok, hogy két hónapig feküdt a kórházban súlyos sérüléseivel. – A húgomat és az édesanyámat zaklatták rendszeresen. Majd engem kaptak el a házunk liftjében, és husánggal, majd vasrúddal vertek. Közben azt kiabálták: hülye magyar, menj viszsza oda, ahonnan jöttél! Mindmáig nem született bírósági ítélet, húzódik az ügy, a tettesek több hamis tanút is felvonultattak. Három hónapja új bírónő tárgyalja Lavró Tihamér ügyét… Ha azonban magyarok vernek el egy szerb fiatalembert, annak aránytalan büntetőjogi következménye van. Ilyen például a temerini esetként elhíresült ügy, amelyben öt magyar fiatalember – a 21 éves Horváth Árpád, a 23 éves Máriás István, a 26 éves Illés Zsolt, a 28 éves Szakál Zoltán és a 32 éves Uracs József – összesen 61 év börtönbüntetést kapott azért, mert elvertek egy szerb fiatalt, nevezetesen a drogkereskedő Petrovity Zorant. Az öt fiatalembert szerettük volna megszólaltatni a szerémi mitrovicai börtönben, de ehhez Belgrádtól nem kaptunk engedélyt. Elmentünk viszont Temerinbe, ahol megszólaltattuk szüleiket. – A fiaink egyik gyülekezőhelyén egy Petrovity Zorán nevű szerb drogüzér provokálni kezdte a fiúkat: édesanyjukat szidta, édesapjukat gyalázta, a lányokat akarta fogdosni, illetve nemzeti alapon szidalmazta őket – mondja Horváth Tibor, a 13 évre ítélt Árpád édesapja, majd így folytatja: – Többször figyelmeztették őt, hogy hagyja abba. Ez nem történt meg, sőt egyre agresszívebb lett, így néhány ütéssel elkergették őt a helyszínről. Később drog és alkohol hatása alatt visszajött, ismét elkergették. Negyedszer már boxernadrágra vetkőzve jött vissza, és egyre drasztikusabb formában provokálta őket. Erre a fiúk megverték őt. Felöltöztették, ekkor esett ki a nadrágjából egy csomó kábítószer. A szülők elmondása szerint a fiúk nem voltak sem alkohol, sem kábítószer hatása alatt. – A fiainktól vett alkoholteszt, illetve a vérvizsgálat egyértelműen bizonyította, hogy egyáltalán nem ittak alkoholt, és drog sem volt bennük. Egyébként a mi fiaink nem drogoznak – mondja Máriás Ilona, a 15 évre ítélt István édesanyja, aki elmondta, a fiúkat a vizsgálati fogság első hetében megverték, magánzárkába zárták, s csak akkor engedték ki őket onnan, amikor jött a következő hét szerdája, a látogatási nap… Az öt magyar fiú 16 hónapig ült vizsgálati fogságban az újvidéki börtönben, ahol megalázták, bántalmazták, megverték őket. A lélektani terror több eszközét felhasználták megfélemlítésükre. – A fiamat hét börtönőr, a börtönlakókkal együtt ütötte, verte. A hajánál fogva húzták, taposták a gerincét, a szemét verték – meséli Horváth Tibor. Fiának egészen a lábáig megbénult a gerince. – A börtönigazgató és a börtönorvos természetesen cáfolja mindezeket. Megteheti, hiszen a Horváth fiú megveréséről nem készült jegyzőkönyv. A börtönben nem törvény a törvény – állítja Máriás István, a 15 évre ítélt Máriás István édesapja. Nem beszélve arról, hogy öten kaptak egy kirendelt ügyvédet, aki mindössze két percet beszélt velük a börtön folyosóján. Ez természetesen jogellenes, még Szerbiában is. Egyszer sem ment be hozzájuk a börtönbe. Sőt a vizsgálati fogságban a fiúk arra sem kaptak jogot, hogy a beszélőn a szüleikkel saját anyanyelvükön, azaz magyarul beszélhessenek, ez a tiltás szintén jogellenes eljárás. – Édesapámmal bementünk a fiamat meglátogatni a börtönbe. Amint elkezdtünk egymással magyarul beszélni, az őr azonnal ránk szólt, hogy ez itt Szerbia, nem Magyarország, itt nem szabad magyarul beszélni – meséli Máriás István. – Erre én azt mondtam, hogy jogom van az anyanyelvemet használni a fiammal a beszélőn. Ő csak erősködött és azzal fenyegetett: ha továbbra is magyarul beszélek, elvezetteti a fiamat. Ezt az esetet Máriás István közölte a politikai pártokkal, a Vajdasági Magyar Nemzeti Tanáccsal, eredménytelenül. Még a szerb kisebbségi miniszter is meglátogatta a fiúkat a börtönben ez ügyben. Mindössze annyit sikerült elérniük, hogy a Máriás szülők erkölcsi győztesként kerültek ki ebből a helyzetből, hiszen igazat adtak nekik, szinte mindenki elismerte, hogy a fiúk és a szülők jogait megsértették, de az incidensnek semmi jogi következménye nem volt, sem a börtönőrre, sem pedig a börtönre nézve. – A börtönben a fiúkat fizikailag és lelkileg is kényszerítették arra, hogy szerbül beszéljenek – konstatálta Máriás Ilona, aki aránytalanul súlyosnak és igazságtalannak tartja a büntetésüket. Mindezek miatt a szülők neves magyar jogászok segítségével beadványt nyújtottak be a szerb Legfelsőbb Bírósághoz, azzal a kéréssel, hogy legyen perújrafelvétel. Izgalommal várták tehát július 22-ét, a bírósági döntés napját. A szerb Legfelsőbb Bíróság azonban úgy döntött, hogy nem lesz perújrafelvétel az ügyben. Ezért a szülők és ügyvédeik minden törvényes lehetőséget megpróbálnak Szerbián belül a jogvédelemre. Brüsszelben, Strasbourgban is próbálkoznak a különböző nemzetközi szervezeteknél, kisebb-nagyobb sikerrel. Brüsszelbe már kijuttattak egy 25 oldalas anyagot ezzel kapcsolatban, ugyanis az ügyvédek a rendőrségi és bírósági eljárás során számos jogellenességet fedeztek fel, s ezt a Nemzetközi Bíróságon kívánják jogorvosolni. Ottjártunkkor azt is megtudtuk, hogy Újvidéken egy Bálint Attila nevű magyar fiú ellen emberölési kísérletet hajtott végre hét szerb menekült: elrabolták őt, csónakról vízbe akarták fojtani, levetkőztették meztelenre, megalázták, megverték. Hat szerb fiatal összesen 14 évet kapott, a hetedik semmit. – Hol van itt az igazság? – kérdik az összesen 61 évre ítélt öt magyar fiú szülei… Mindemellett egyre több a Délvidéken a magyar családok elleni betöréses támadás. Brutális rablótámadás áldozata lett a közismert szabadkai Gubás házaspár, akik a délvidéki magyarság életében meghatározó szerepet játszó Aracs Társadalmi Szervezet vezetői, valamint az Aracs című havilap készítői. Családi házukban álarcosok törtek rájuk a hajnali órákban és pénzt, ékszert követeltek. A betörők fizikailag is bántalmazták Gubás Ágotát, amit beteg, tolókocsis férje kénytelen volt végignézni. – Amíg engem az egyik álarcos betörő az ágyra lökött, és lábával leszorított, a többiek teljesen feldúlták a lakásunkat – mondja zaklatottan Gubás Ágota. – Pénzt kerestek, és nagyon dühösek lettek, amikor csak 400 eurót találtak nálunk. Erre ököllel ütlegelni kezdtek. Hiába mondtam, hogy a mi értékeink a könyvek és a festmények a falon, nem hitték el. Verték a fejemet, megkötözték a kezemet, bekötötték a szememet, majd azzal fenyegetőztek, hogy benzinnel fellocsolják a lakást, és felgyújtják. Így akartak megfélemlíteni. Egy csavarhúzót szorítottak a nyaki ütőeremhez, azzal fenyegetve, hogy ha bármivel próbálkozom, beleszúrják a nyakamba. A zaklatásunk mintegy másfél óráig tartott. Mielőtt elmentek, elvágták a telefondrótot. Gubás Ágotát be kellett szállítani a kórház sürgősségi osztályára. Az incidensnek azóta sincs semmiféle következménye. A rendőrség és a bíróság, az ügyészség hallgat. Felmerül a kérdés, mi gerjeszti a magyarellenes támadásokat Szerbiában? Sokan azt mondják, mindennek az oka a szerbek erőszakos betelepítése. Ez a folyamat teljesen megváltoztatta a Délvidék etnikai arányait, ami a jövőre nézve a magyarság szempontjából rendkívül veszélyes. Riportunk során megdöbbentő képek tárultak elénk: gyönyörű családi házakat építenek a szerb betelepültek számára, hogy aztán a magyarok számaránya minden területrészen kisebb legyen. – A szerbek számaránya egykor mindöszsze 30 százalék volt, ez az arány ma 60 százalék. A magyarság számaránya viszont 30-ról 10 százalékra csökkent – állapítja meg Hódi Sándor, a Széchenyi István Stratégia-kutató Intézet igazgatója. Hódi Sándor szerint olyan etnikai úthenger gördül a Délvidék északi része felé, amely még a tömbben élő délvidéki magyarságot is felmorzsolhatja. A szerb menekültek betelepítése tudatos, tervszerű, és hullámokban történik. – Ha egy nemzetet identitásában, nemzeti céljaiban túl sok kudarc ér, akkor az így kialakult társadalmi, szociálpszichológiai defektusait úgy próbálja ellensúlyozni, hogy üt egyet a közelében élő gyengébben. Ez pedig az itteni magyarság – mondja Csorba Ferenc, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt alelnöke. – Az állami támogatással működő szerb nacionalizmus pedig a magyarokat tette és teszi meg bűnbaknak, hiszen a koszovói albánokkal már nem teheti. A vajdasági Civil Mozgalom megalakította Emberi Jogi Központját Szenttamáson, amely a délvidéki magyarságot érő jogsértések felkutatását és dokumentálását tűzte ki célul. Bátor, céltudatos fiatalok alkotják, akik nem félnek tevékenységük következményeitől. Elvállalták a délvidéki magyarság ügyeinek jogvédelmét, a magyarok bántalmazásától kezdve az önálló magyar egyetem megalapításán át egészen az autonómia kiharcolásáig. Tevékenységük jelentős állomása volt a 2005. október 15-ei tiltakozó nagygyűlés Szabadkán. – Elsősorban a délvidéki magyarokat ért atrocitásokkal foglalkozunk, bizonyítékokat gyűjtünk Magyarország, az Európai Unió és a szerb állami vezetés számára, hogy egyértelműen ki lehessen vizsgálni ezeket az ügyeket – mondta a Demokratának Andróczky Csaba, a Civil Mozgalom egyik vezetője, aki elmondta azt is, hogy 2004 decembere óta működő honlapjuk, amely elsősorban a magyarok elleni fizikai támadásokkal foglalkozik. – Fórumlehetőséget biztosítunk a délvidéki magyaroknak, ahol elmondhatják véleményüket, beszámolhatnak tapasztalataikról. A fizikai és verbális incidensek dokumentálása mellett foglalkozunk a negatív diszkrimináció más formáival is, mint például a munkavállalásnál előforduló megkülönböztetéssel, a nyelvhasználati jogok megsértésével és másokkal. A koszovói szerbek autonómiája, Montenegró függetlenné válása fényében a délvidéki magyarság autonómiája egyre sürgetőbb létkérdés, amelynek legfontosabb előfeltételéről egy magyarországi szakértő így nyilatkozott: – Hogy hol van a magyarok igazsága? Aki ismeri a történelmet és ismeri a szerbeket, az tudja, hogy csak egy helyen található meg: a magyar puskacsövekben. De hol vannak azok a puskacsövek? És hol vannak a katonák? Tarics Péter