Hősi póz

Az emberi létnek szüksége van önigazolásokra. Feltesszük a kérdést: „Miért?” Feszegetjük, hogy honnan és hová. Ezzel foglalkozik a tudomány és a művészet évezredek óta. Az értelmes lét esetében is így van, hol nagy dolgokkal matatnak és az örökkévalóság felé szegezik tekintetüket, hát még a kisember, illetve a helyét nem lelő kisember esetében. Az utóbbi gyakran korlátozó erőket, tiltó hatalmakat vizionál, hiszen valamivel önmaga előtt is bizonygatnia kell kicsinységének okát, így a három követővel rendelkező Lajos harcot indít a gyógyszeripar ellen – aminek esetleg létét köszönheti –, az ifjú alternatív muzsikus pedig pólójára írja, hogy „fuck the system”.

A legutóbbi, a pride-törvény körüli hajcihő kapcsán támadt ilyen gondolatom, ahol az egyik tüntető önmagát fojtogatta, ezzel bizonygatva, hogy diktatúra van. Hát igen. Ha senki nem nyom el, akkor hogy lehetnék én fontos? Akkor csak egy átlagos, sikertelen ember vagyok, aki nem tud felmutatni semmit azon kívül, hogy ferde hajlamú. Bár még az sem biztos! A fejemet teszem, hogy vannak, akik nem „melegek” (de utálom ezt a szót!), csak úgy érzik, ez is egyfajta teljesítmény.

Steiner Kristóf ezt nyilatkozza a Telexnek: „Amíg nem törik el a lábunkat és nem varrják be a szánkat, addig lesz Pride.” Az nem baj, hogy senki nem tesz ilyet? Ez így elhangzik, és egy pillanatra tán maga is elhiszi, hogy szuperhősköpeny került a vállára meg glória. (Bocsánat, glória semmiképp, az klerikális.)

De Kristóf mond még jobbakat is. A tüncin így nyilatkozott: „Nem hiszem, hogy ennek az országnak szüksége van rám.” Mi ezt nem nem hisszük. Tudjuk. Évek óta.

Ezek nem képesek megérteni, hogy mi, a többség ezt az egészet nem akarjuk. És ha minket ezért jelzőkkel látnak el, akkor nem fogunk szeretni senkit, aki minket bánt.

Az Index felületén így van feltüntetve, miközben orra alá tolják a mikrofont, hogy picit hős lehessen: „Steiner Kristóf: influenszer.” Hát igen. Azt mégsem írhatják titulusnak, hogy „b.zi”. Mert más ugyebár nem nagyon van.