Hirdetés

Lehet, hogy volt valami a karácsonyi bejgliben, valami ismeretlen bódító anyag, aminek hatására a két ellenzéki hősünk, a téli álmából föl-fölébredező Gyurcsány Ferenc és a verbális idiotizmusban új és új rekordokat felállító Magyar Péter váratlanul elkezdett fantáziálni az előre hozott választásokról. Már-már ott tartottak, hogy a miniszteri tárcákat osztották szét, az ellenzéki sajtóban egyre-másra jelentek meg a lelkes cikkek arról, hogy tényleg milyen jó is volna ez az előre hozott választás, mert olyan nagy a baj, de aztán, ahogy eloszlott a bejglimámor, lassan elcsendesedett a kórus, és ma már csak egy-két elkésett mohikán emlegeti ezt a pompás ötletet.

Egyetértek, sőt együttérzek Fricz Tamással, amikor a 2006-os rendőrterrort követően azt írja, hogy Gyurcsány Ferenc „a rendőrségét a Fidesz-rendezvény békés megemlékezőire uszította – Gergényi Péter akkori rendőrfőnök közreműködésével –, aminek a következményei brutálisak voltak”. Fricz elsőként és következetesen sürgette az előre hozott választásokat, még Sólyom László köztársasági elnöknek is levelet írt, mivel álláspontja szerint a Gyurcsány-kormány 2006. október 23-án az ártatlan civil emberek elleni fegyveres erőszakkal súlyos bűncselekményt követett el – a demokrácia ellen. Fricz négy alapvető feltételt lát az előre hozott választásokra. Eszerint „a negyedik körbe pedig azok az esetek tartoznak, amikor egy ország vezetése brutális mértékben felrúgja a demokrácia alapvető normáit és szabályait, illetve a nép megfélemlítésével, megveretésével sárba tiporja az emberi és állampolgári jogokat”.

Igaz, ami igaz. És nem lett mégsem előre hozott választás, ugyanis a magyarországi demokratikus államrend erősebbnek bizonyult a baloldali árulásnál. Még négy évet kellett várni, hogy 2010-ben tiszta és demokratikus eszközökkel, a választásokon a megszerezhető legnagyobb felhatalmazással söpörje el a népakarat a baloldali árulókat. Emlékezzünk vissza, ez volt 2010-ben a Fidesz–KDNP üzenete: „Kis különbség: kis változás, nagy különbség: nagy változás!” Az emberek megértették és eszerint szavaztak.

Most azonban sem alkotmányos, sem politikai, sem gazdasági válság nincs, mert még a szomszédunkban dúló különös háborút illetően is, amit Nyugat-Európa rettentően szeretne földrészháborúvá, ne adj’ isten világháborúvá szélesíteni, a magyar kormány azon álláspontja, hogy mi ebben a háborúban nem veszünk részt, nem áldozunk a halál mezején sem eszközt, sem embert, teljes mértékben egybeesik a magyar választópolgárok elsöprő többségének véleményével, vagyis az instabil nemzetközi környezet dacára soha olyan stabil nem volt a magyarországi belpolitikai helyzet, mint most.

Korábban írtuk

Igaz ugyan, hogy Sulyok Tamás köztársasági elnök – szakítva egy több évtizedes gyakorlattal – nem tartott az új év első perceiben köszöntőt, amivel bizonyos értelemben teret adott egy kis hőzöngő figurának, hogy pár napig valakinek hihesse magát, de ez sem okozott alkotmányos válságot, csak szokatlan volt. Talán jövőre majd odafönt jobban odafigyelnek az ilyesmire. A szokásokat és a hagyományokat tisztelni kell.

Mindez nem vonatkozik a hülyeség civil harcosára, Fábry Sándorra, akit a bejglimámor úgy kicsavart önmagából, hogy egyszerre rúgott egy jó nagyot az őt tejjel és mézzel tápláló kulturális valakikbe, valamint érdeklődött pimaszul ugyanitt mindeddig késlekedő Kossuth-díja felől. Lobog a hülyeség. Pedig még nincs is farsang.