A 25. értékföltáró kollégium a történelmi Magyarország másik végében, a Felvidéken, Zoboralján tevékenykedett 2019 áprilisában. A munka második része szeptemberben kezdődött. A koronavírus miatt eleddig az utolsó fölmérés. Húsz település vállalkozott a közreműködésre, s tíz csapat járta be a helységeket.

Hirdetés

Huszonnégy fölmérő a szegedi egyetemről érkezett, tizenhatan a nyitraiak közül jelentkeztek a munkára. Száznyolcvan mélyinterjú készült, a válaszadók között több volt a nő és az idősebb korú. A helybéliek közül kilenc gimnazista is részt vett az adatgyűjtésben. Dr. Horváth Zsolt azt írja, hogy még a szórvány megjelölés is túlzás az ott élő magyarok lélekszámát illetve, mert kevesen mondták magukat magyarnak. A helybélieknek az volt a véleményük, hogy legalább húsz évvel korábban kellett volna jönniük a kutatóknak, de Horváth Zsolt szerint az addig magyarságukban nyomorgatottak vagy az itthonról elhanyagoltak egyre jobban bemelegedtek, és egyre lelkesebben vettek részt a gyűjtőmunkában. Ami azt jelenti, hogy a Lakitelekről rájuk irányult figyelem – érdeklődés – gerjesztgette bennük nemzettudatukat.

„Minden hivatalos és háttérbeszélgetés azonnali témája volt a magyar nyelv használatának a fontossága.” Az volt az ott élők véleménye, hogy „addig maradnak együtt a magyar közösségek, amíg a magyar szó, a magyar kifejezések, a dalok, versek, mondókák összekötik őket”. Ami azt is jelenti, hogy a zene, a népi táncolás (lásd: itthon a táncházmozgalmak) alkalmas arra, hogy a nemzettudatot megőrizze, sőt erősítse. Itt kell megismételnem, hogy az „anyaváros­államban” Lezsákné Sütő Gabriella első számú gondozója – szervezője – a népitánc-mozgalomnak, személyes részvételével Kárpát-medencei hatósugárban.

Zoboralja a „Kárpát-medence legészakibb magyar szigete […] tájépítészeti szempontból is rendkívüli gazdag kincsekkel rendelkező táj­egység” (Kulmon Angelika). Az ott található épületek, a kulturális emlékek elemei a hozzáértők szerint „mind-mind kulturális és természeti örökségünk legfontosabb pillérei”.

Részleteznem kell ezt a tájegységet, mert léte, múltja, értékei totaliter kiestek köztudatunkból, „holott őseink kulturális hagyatéka mind”. Anonymus Bele Regis Notarius, vagyis Béla király névtelen jegyzője szerint a Vág és a Garam között Szvatopluk idejében egy Zobor nevű herceg uralkodott, akit a honfoglaló magyarok a később róla elnevezett hegyen fölakasztottak. E tájon tizenhárom Árpád-kori település találtatik: Csitár, Gerencsér, Zsére. A hegymegiek: Menyhe, Béd, a Nyitra folyón túl pedig a vízmegiek. Egerszeg, Vicsápapáti. A többi e táji magyarlakta településre inkább már a Nyitra-vidék elnevezés illik. Babindál, Felsőaha, Tild, Nyitracsehi és az elszlovákosodott Zobordarázs és Gímeskosztolány többek között. Kulmon Angelika részletezi a tájegység építészeti jellegzetességeit is, amiért érdemes elolvasni a lakiteleki kiadó Zoboralja Kollégium című kiadványát, amely még a vírusroham kezdete előtt, 2019-ben jelent meg. A múlt relikviái közül megemlítendő Gímes várának romja, nem messze Nyitrától, és máris benne vagyunk a legvaskosabb magyar történelmi múltban. 880-ban már püspöke is volt Nyitrának, amit az Árpád-ház 1113-ban megerősített. A honfoglalók 894-ben ütköztek meg a Zobor-hegy alatt II. Szvatoplukkal, és leverése után kezdődött a környék magyar történelme. Szent István megjavíttatta az ószláv várat, és a környékét is Imre hercegnek ajándékozta. A király személyesen is megfordult az erősségben. Vazult itt vakították meg, e várban, a később róla elnevezett Vazul-toronyban. IV. Béla 1248-ban szabad királyi várossá emelte, miután ellenállt a tatárnak. Csák Máté azonban kétszer is megpusztította, majd Giskra huszita vezér is elfoglalta, de Mátyás kiverte a városból. 1663-ban a török is megszállta rövid időre. A tájegység vastagon a magyar történelem része volt tehát.

(Folytatjuk.)

Korábban írtuk