Igazság, többség, gyermekvédelem
„Jobban tudom szeretni e hazát, mint gyűlölni ellenségeinket” – röviden ezzel a Deák Ferenctől kölcsönvett idézettel lehet összefoglalni a legjobban azt, amit a gyermekvédelmi népszavazási kezdeményezés szimbolizálhat legkorábban 2021 év végén, reálisan számolva 2022 év elején.
A referendum tétje világos: vagy megerősíti a közös népakarat a gyermekek védelmének nemrég elfogadott, új, XXI. századi állapotokhoz igazított jogi eszközeit, vagy teret enged a genderideológiának, a társadalmi nemek használatának, a kiskorúak nemi átalakító kezeléseinek és a korlátlan mennyiségű LMBTQ-tartalom médiacsatornákon keresztüli áramlásának. Egyszerűbben fogalmazva: a józan ész és a normalitás küzdenek meg a totális tébollyal és abnormalitással.
1989 óta hét alkalommal tartottak országos népszavazást Magyarországon. A szavazások eltérő képet mutatnak sikerességük és eredményességük szempontjából, ugyanakkor minden esetben igazolták, hogy a demokratikus döntéshozatal egyik csúcsintézményéről van szó. A népszavazás komoly jelentőségű, nagy tekintélyű és sorsdöntő kérdésekben alkalmazott legitimációs eszköz. Mindig a kellő pillanatban és a kellő fontosságú vitákban mondja ki a végső szót a magyar emberek véleménye alapján. Azért van így, mert minden országos népszavazás az igazságot és a többséget próbálja meg összhangba hozni. „Ha a többség nem az igazságot szolgálja, akkor a többség nem ér semmit. De ha az igazságot nem tudod összehozni a többséggel, nem tudsz cselekedni a politikában az igazság érdekében” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök idén májusban egy szlovák lapnak adott interjúban. Létezik-e igazság és többség a gyermekvédelem kérdésében a magyarok között? Kiderül, amint a népszavazás zöld utat kap, és az urnákhoz járulnak a polgárok.
Sokan igyekeznek már most kisebbíteni vagy teljesen aláásni a népszavazás jelentőségét, mondván, egy elfogadott törvény amúgy is elég garanciát jelent ahhoz, hogy a gyermekek védelme biztosítva legyen. Számukra az a nemzetközi lejáratókampány, amely minden esetben a pedofília és a homoszexualitás összemosásával vádolja meg az elfogadott törvénykezést, láthatatlan vagy természetes, amire nem kell reagálni. Pedig a nemzetközi környezet törvényellenes hozzáállásával szemben akkor lehet erős, mindenki számára egyértelmű üzenetet megfogalmazni, majd azt hatékonyan képviselni, ha van közös szándék, nemzeti egység az ügy mögött. A 2022-es országgyűlési választás közelsége miatt amúgy sem árt világossá tenni, hogy a magyar belügyekbe való beavatkozás rossz emlékeket idéz fel sokakban. Márpedig az Európai Unió intézményei szemmel látható módon igyekeznek azt elérni, hogy a gyermekvédelmi törvényt ne ebben a formában erősítsék meg a magyarok. Brüsszel előbb az Európai Parlament révén „vitát” rendezett a szabályozásról, majd központi témává emelte akkor, amikor az Európai Bizottság saját értékeivel és elfogadott deklarációival összeegyeztethetetlen módon kötelezettségszegési eljárást indított hazánk ellen. Az Európai Unió Alapjogi chartájának 14. paragrafusa egyértelműen és félreérthetetlen módon rendelkezik arról, hogy a köznevelés és a gyermekek jogainak védelme tagállami hatáskör. Sőt, azt is kimondja, hogy biztosítani kell a szülők azon jogát, hogy saját gyermeküket olyan nevelésben részesíthessék, amilyenben ők szeretnék. Vagyis az Európai Unió egyik sokat hivatkozott, eddig mindenki által elfogadott dokumentuma is azt erősíti meg, amit a magyar törvény kimond: a magánéletében mindenki azt csinál, amit akar – bizonyos határokon belül –, de a köznevelésben, közoktatásban a szülő hozzájárulása nélkül nem lehet a kiskorú gyermekeket bármiféle ideológiáknak kitenni.
Látva a külföldi, Magyarországgal szemben elfogultnak sosem nevezhető sajtótermékek és politikusok reakcióit, nem kockázatos azt kijelenteni, hogy minden idők egyik, ha nem a legfontosabb népszavazására kerülhet sor. Az európai balliberális fősodor azt szeretné elérni, hogy a törvény módosítása vagy törlése révén az LMBTQ-aktivisták a jövőben minél nagyobb számban juthassanak be a köznevelési intézményekbe, ahol a genderekről, társadalmi nemiségről, nemváltásról tarthatnának „felvilágosítást” pontosan úgy, ahogy egyes nyugati országokban már nap mint nap meg is teszik.
A népszavazás azonban olyan erős politikai és társadalmi üzenetet fogalmazhat meg ez ügyben, amelyet még a brüsszeli falanszterben élő politikusok is érteni fognak. Így volt ez 2016-ban is, amikor a több mint egy éve húzódó, illegális bevándorlás okozta európai cselekvésképtelenség közepette utasította el közel 3,4 millió magyar a kötelező betelepítési kvótákat, vagyis azt, hogy a fejük fölött átnyúlva, hatáskört elvonva döntsenek egy fontos kérdésről Magyarországon kívül. A két eset szinte teljesen analóg: a nemzetek Európáját védő magyar álláspont ütközött meg az Európai Egyesült Államokra hajazó vezetési gyakorlattal. Az idő pedig igazolta, hogy melyik hozzáállás volt akkor a helyes.
Azon túl, hogy szuverenitási kérdéseket vet fel az európai intézmények szándéka a törvény megváltoztatására, a magyar belpolitikában is érdekes helyzetet hozott létre. A kormányellenes, baloldali politikai koalíció tagjai nem voltak felkészülve erre a népszavazási kezdeményezésre. Akkor sem tudtak mit kezdeni a gyermekvédelem kérdésével, amikor kissé váratlan módon a törvényjavaslat szavazásakor megbomlott a szivárványkoalíció egysége: a Jobbik parlamenti frakciója támogatta a kormánypártok javaslatát, míg a többi ellenzéki, parlamenti képviselettel bíró szereplő ellenezte vagy nem szavazta meg. Egy fecske azonban nem csinál nyarat, a népszavazás gyermekvédelemre fókuszáló kérdései kapcsán támogatásról, a józan ész melletti kiállásra való buzdításról csak álmodozhatunk a Gyurcsány Ferenc által vezetett kormánykritikusok részéről. Ők abban lesznek érdekeltek, és azért is fognak dolgozni, hogy a népszavazást ne támogassák, hanem minél több ponton megpróbálják elgáncsolni. Mindig valami ellen, és nem valami mellett foglalnak állást. Most azonban ingoványos terepre tévedtek. A gyermekek védelmét feláldozni az LMBTQ-propaganda oltárán? Ezt a kérdést igyekeznek most megválaszolni stratégáikkal karöltve.
Nem mintha erre szükség volna, mert ahogy az Alapjogokért Központ áprilisi felmérése is megmutatta, a gyermekek biztonsága nem pártpolitikai kérdés, hanem nemzeti ügy a magyarok körében. Így a racionális cselekedet az lenne, ha támogatnák a népszavazást, és minél nagyobb részvételre buzdítanának. Ehhez képest – korántsem meglepő módon – már most bojkottra hívnak fel, és igyekeznek a demokrácia piros betűs ünnepének jelentőségét aláásni, hogy annak eredményével ne lehessen még hatékonyabban megvédeni a magyar álláspontot a jövő vitáiban. Így a politikai tér rövidesen kétpólusúra fog egyszerűsödni, még tisztább lesz a helyzet, mint korábban volt: az egyik sarokban a hatpárti ellenzéki koalíció LMBTQ- és genderpárti elegye fog állni, míg a másikban mindazok, akik szerint a gyermekeket óvni, védeni kell kiskorukban úgy, ahogy szüleik szerint érdemes.
A gyermekvédelmi népszavazásnak a tétje részben a jövőnkről szól. Politikai értelemben már az is nagyon erős legitimációt adhat a kabinetnek, ha 2016-hoz hasonló, teljes egyetértés körvonalazódik majd a különböző gyermekeket védő kérdésekben. Amennyiben így lesz, úgy az igazság és a többség fog találkozni a kiskorúak minél erősebb védelmével.
