Így pecsételik meg Budapest egyik nagy múltú kerületének sorsát az ellenzékiek
Az ártatlannak hitt jópofizásnak és a lezserségnek komoly következményei lehetnek.„NYÓCKER”. Egy kifejezés, amit kezdetben a józsefvárosi roma kisebbség használt rövidítésként lakóhelyének megnevezésére, ma viszont már egész Budapesten elterjedt szleng. Egy szó, ami mögé odaképzeljük a szegénységet, az erőszakot és a bűnözést, vagyis mindent, ami egy gettóra jellemző.
A VIII. kerület egykor Budapest egyik legpatinásabb negyede volt. A jómódú polgári családok bérpalotái, az ipari forradalom lendülete és pezsgő kulturális élet jellemezte. E virágkornak vitathatatlanul a két világháború vetett véget, ám a városrész igazán az ’50-es évek lakáspolitikájának következtében, neveletlen, iskolázatlan, nincstelen proletárok betelepítésével indult el a lejtőn, majd vált a főváros szégyenfoltjává.
A 2010-es évek végére vérverítékkel ugyan, de sikerült visszakapaszkodnia valamelyest az élhető belső városrészek közé, amiben a legnagyobb szerepe a Tarlós István-féle városfejlesztésnek volt, de ahhoz, hogy visszakapja régi fényét, még hosszú évekre, az önkormányzat áldozatos munkájára és arra volna szükség, hogy a fejekben élő általános kép is megváltozzon. Ez utóbbi azonban meglehetősen reménytelennek tűnik, főleg annak fényében, hogy egyes politikai pártok is rendre gettóvá silányítják a kerületet, amikor kampányaik során igyekeznek megszólítani az azóta majdnem hogy többséggé gyarapodott honfoglalókat.
A VIII. kerületről a köztudatban élő negatív képet legutóbb a másodjára is polgármesterré választott Pikó András „I <3 NY OLC!” szlogenű kampánya során sikerült tovább erősíteni, most pedig a Tisza Párt teszi ugyanezt: a Blaha Lujza téri Tisza Sziget önkéntesei ugyanis olyan formaruhát öltöttek, aminek hátulján nemes egyszerűséggel csak annyi szerepel: „NYÓC KER”. Lehet ezen jót derülni, legyinteni, azt mondani, ugyan már, ez csak vicc, de a szavaknak ereje van: nemcsak leírni tudják a valóságot, hanem bizony formálni is képesek azt. Képesek olyan bélyegként funkcionálni, amit ha egyszer ráégetnek valamire, azt többé senki le nem mossa. Azoknak, akik már akkor is Józsefvárosban éltek, amikor a slepp még a lábát sem merte betenni oda, fontos a kerület sorsa. És azoknak is, akik bár nem ott laknak, de a konzervatív értékekben hisznek, akiknek sokat jelent a magyar múlt, akik szeretnék megőrizni vagy romjaiból föltámasztani Budapest építészeti és kulturális örökségét.
Talán a rosszul sikerült kampányszlogenek, elnevezések ötletgazdái között is vannak ilyenek. Talán nem a rosszindulat munkálkodik bennük, amikor eszükbe jut egy újabb jelmondat vagy logó. Talán csak jópofák és hatásosak szeretnének lenni. És talán nem okoznak ezzel helyreállíthatatlan kárt. Talán sikerül majd valakinek fölépíteni azt, amit ők egy buta kifejezés népszerűsítésével lerombolnak. Talán…