Hirdetés

Mi szeretnél lenni? Gyakran teszik fel ezt a kérdést az embernek abban a korban, amikor még nem tud védekezni, kiszolgáltatott, és zavartan áll az idegesítően zörgős karkötőt hordó nagynéni meg a borostás, pálinkaszagú, arcot csipkedő férfi rokon előtt. Mi leszel, ha nagy leszel?

Hogy lehet ilyen hülyeséget kérdezni? Egy gyerek horizontján a jövő az a jövő hét vagy a délután, amikor végre lemehet játszani a térre a haverjaihoz. Én mondjuk 18 évesen se tudtam, mi szeretnék lenni, aztán feltűnt, hogy jól tudok játszani a szavakkal, csűrni-csavarni a mondatokat. S lám, tessék. Ez lett belőlem. Egy írnok.

Jut eszembe. A felnőttek hagymázaiban – nem a valóságban – ilyeneket mondanak a gyerekek: masiniszta, űrhajós, vadakat terelő juhász. Marhaság. Legjobb dolog az írnok! 20-án múzeumban jártam, ott szerettem bele az írnok mesterségébe. A Szépművészeti Múzeum antik részlege egy csoda. Két-három termet is fél napig böngésznék. Az egyik sarokban látható volt egy szobor. Euripidész (Kr. e. 480–406) portréja. Maga a szobor már a római korban készült Kr. u. 100 körül, egy gazdag polgár villáját díszítette Itáliában. Vajon ki az, aki ma az otthonába vagy a kertjébe Madách, Csokonai vagy Kosztolányi Dezső mellszobrát állítja? Borzalmasan elsuttyósodott a világ. A minap rá kellett döbbennem, hogy majd minden ideálom halott, és barátkozni a Fiumei úti sírkertbe járok.

Az írásművészet rangjának változásairól olvasgatok.

Korábban írtuk

„Az írnokot az egyiptomi társadalomban igen nagy megbecsülés övezte; írnoki címüket büszkén hirdették sírkamrájuk falain még a királyi hercegek is (esetükben ez a cím nem foglalkozásukra utalt, hanem műveltségüket volt hivatott mutatni); és több fáraóról (például Horemhebről vagy II. Ramszeszről) is készültek olyan képek vagy szobrok, melyek írnoki pózban ábrázolják őket.”

Nos, ez érthető. Az Újbirodalomban a lakosság legfeljebb egy százalékának volt birtokában az írás mestersége. Csiszolgatták, tökélyre vitték. Ma meg minden hatökör kommentelget a Facebookon.