Az a közvélekedés az Egyesült Államokban, hogy az elnökválasztás évében tartott szuperkedd, amelyen egyszerre számos állam tart előválasztást, eldönti, hogy a két nagy párt jelöltjei közül ki lesz majd a végső befutó. Idén november elején tartanak elnökválasztást az USA-ban, a szuperkeddre pedig múlt héten, március 3-án került sor.

Az előválasztásoknak és az úgynevezett kaukuszoknak ezúttal csak az ellenzéki Demokrata Párt szempontjából van jelentősége, hiszen Donald Trump hivatalban lévő elnökként a szokásjog és egyébként saját szándéka alapján automatikusan a republikánusok elnökjelöltje.

Hirdetés

A szuperkeddnek idén is nagy jelentősége volt, kettőre „szűkítette” a demokrata elnökjelölt-aspiránsok számát. A tizennégy államban megtartott előválasztást egyértelműen Obama korábbi alelnöke, Joe Biden nyerte, aki tíz államot tudott elhozni. Bernie Sanders, aki már négy évvel ezelőtt is ringbe szállt, csupán négyet – ugyanakkor Sanders győzött a legnépesebb amerikai államban, Kaliforniában, ezért most is, és a novemberi elnökválasztáson is nagy jelentősége lesz, hogy melyik jelölt tud többséget szerezni itt. A korábban komolyan vehető demokrata elnökjelöltnek tartott politikusok kiestek a versenyből. Elizabeth Warren, a demokraták balszárnyához sorolt massachusettsi szenátor még a saját államát sem nyerte meg, ezért visszalépett, azt azonban még nem lehet tudni, hogy a talpon maradt két jelölt közül ki mögé fog beállni. Pete Buttigieg, az Indiana állambeli South Bend város vállaltan homoszexuális korábbi polgármestere megnyerte ugyan a sorban első Iowa állam kaukuszát, ám sem pénze, sem energiája nem maradt a folytatáshoz. És hiába akadt pénze New York korábbi polgármesterének, a milliárdos Mike Bloombergnek, ez nem volt elég a demokrata táboron belül a népszerűséghez, ezért ő is a visszalépést választotta.

A fentiekben szó esett előválasztásról, kaukuszról és arról, hogy több jelölt is indult egy párton belül a végső elnökjelöltségért. Mik ezek, és miért van rájuk szükség? Az Egyesült Államok 50 tagállamból álló, 330 milliós népességű ország; ez és az egyes tagállamoknak nagy közjogi hatalmat biztosító alkotmányos berendezkedés teszi indokolttá, hogy az egyes államok választópolgárainak lehetősége legyen egy párton belüli, ugyanakkor eltérő világnézetű aspiránsok közül kiválasztani azt a végső jelöltet, aki majd az adott párt színeiben megméreti magát az elnökválasztáson.

Állama válogatja, hogy előválasztást vagy kaukuszt tart-e az elnökválasztás előtt. A kaukuszt maga a jelölő szervezet, tehát a párt rendezi. Ezeken a „választásokon” általában nem titkos szavazással, papírral, ceruzával döntenek a résztvevők, hanem egy nagyobb terem különböző sarkaiba állnak azok, akik egy adott jelöltet támogatnak. Az a jelölt kerül ki győztesen a kaukuszból, akinek a neve mellé a legtöbben álltak oda.

Ezzel szemben az előválasztás valóban választás, amit nem a párt, hanem az adott állam hivatalos szervei bonyolítanak le, itt titkosan szavaznak a választópolgárok. Az adott állam népességétől függően a jelöltek úgynevezett delegáltakat gyűjtenek; értelemszerűen minél többen laknak egy államban, az állam annál több delegáltat biztosít a győztes jelöltnek – ezért fontos például Kalifornia, Texas, New York, amelyekben több tízmillióan élnek. Aki az előválasztások során megszerzi az összes delegált több mint felét, informálisan elnökjelöltté válik, formálisan pedig általában a nyár közepén, végén tartott pártkongresszusokon döntenek a küldöttek az elnökjelölt személyéről. Ettől a pillanattól kezdődik a tényleges kampány, amikor már csak két jelölt marad, egy demokrata és egy republikánus.

Donald Trump esetében nagyjából tudja az Egyesült Államok és a világ közvéleménye is, hogy mire számíthat. Egy valóban konzervatív politikusról van szó, aki az egyre erősebb politikailag korrekt médiaellenszélben is vette a bátorságot ahhoz, hogy dolgokat nevükön nevezzen és a választók szempontjából megosztó politikai kérdésekben is döntést hozzon. Kiállt az illegális bevándorlással szemben, elérte, hogy a mexikói határon elkezdődjön a fal megépítése. Ő volt az első amerikai elnök, aki részt vett egy abortuszellenes tüntetésen olyan politikai klímában, ahol egyes államok a 9. hónapig engedélyezték a művi vetélést, ezzel a csecsemők megölését. Külpolitikájában pedig szakított elődei azon testtartásával, amely a nyers erőre és a szövetségesek folyamatos kioktatására alapozza az USA tekintélyét. Trump szempontjából is kiemelkedően fontosnak bizonyultak az értékek; nem véletlen, hogy jó kapcsolatokat alakított ki Izrael miniszterelnökével, Benjamin Netanjahuval, a konzervatív brazil elnökkel, Jair Bolsonaróval és nem utolsósorban a magyar miniszterelnökkel. A fenti politikusokat a józan ész, a hagyomány és a zsidó-keresztény kultúra tisztelete köti össze. Ugyanakkor az amerikai elnök attól sem tartott, hogy a nyilvánosság előtt is képviselje az amerikai érdeket. Nem jogállamiság- és demokráciakritikákat fogalmazott meg, hanem őszintén elmondta, hogy számos kereskedelmi partnerével szemben az Egyesült Államokban a kereskedelem mérlege negatív, és ugyan vitatható módon, de ezekbe a vitákba is keményen beszállt. Végső soron Trumpnak Amerikában kell megnyernie a közvélemény szimpátiáját, és felpörgetnie a gazdaságot. Utóbbit úgy tűnik, el is érte, hiszen gazdasági szempontból kifejezetten sikeresnek mondható a Trump-adminisztráció eddigi három éve, ami nyilván jelentősen befolyásolja majd a kampányt és a novemberi elnökválasztást is.

Ezzel szemben a két talpon maradt demokrata jelöltről túl sok biztatót eddig nem lehet tudni. Joe Biden az elit jelöltje; mint korábbi alelnök, nyilván rendkívül széles körű amerikai és nemzetközi kapcsolatai vannak; hagyományos liberális politikus, Sandershez képest centrista. Ettől még ő is szívesen növelné az adóterheket, elkötelezett híve a homoszexuális- és genderlobbinak, ráadásul jó kapcsolatokat ápol a nyílt társadalom eszmerendszerének működtetőivel, így feltehetőleg külpolitikai szempontból a kioktatás és a demokráciaféltés, nyomásgyakorlás NGO-kon keresztül lenne a Biden-recept szövetségesekkel szemben, katonai beavatkozás ellenséges államok esetében. Mivel a média és az elit is mögötte áll, ezért pénzügyi szempontból nem lesznek nehézségei a kampányt illetően.

Sanders pedig egy valódi szocialista, az amerikai hagyományokkal ellentétesen ingyenessé tenné a felsőoktatást, az egészségügyet, számos szociális ellátást alanyi jogként biztosítaná. Ami innen Magyarországról nézve furcsának tűnhet, hiszen nekünk ily módon jár az egészségügy, oktatás és így tovább, de az USA-ban ezen ellátórendszerek államosítása az ország egy jelentős része számára valóban a szovjet típusú kommunizmust jelentené. Nagyon nem is járnak távol a valóságtól, akik így gondolkodnak, hiszen Sanders a fenti intézkedéseit mind súlyos adóemelésekből kívánná finanszírozni, tehát jó kommunista recept alapján elvenné azoknak a pénzét, akik megdolgoztak érte, és odaadná többségében olyanoknak, akik a kemény munkát elmulasztották.

Ráadásul Sanders Burlington (Vermont állam) polgármestereként a nyolcvanas években a Szovjetunióban járt friss házasként, hogy testvérvárosi kapcsolatot építsen ki egy orosz várossal. Ő maga azt nyilatkozta, hogy voltaképpen nászútként fogta fel a félhivatalos programot, amin feleségével vett részt. A Reagan-érában egy amerikai polgármester szovjet tartózkodása minimum pikáns, már csak azért is, mert Reagan támogatottsága éppen azért volt az egekben, mert tényleg sikerült legyőznie a „gonosz birodalmát”. Azt gondolom, hogy nemcsak Amerikában, de az egész világon tragikus következményei lennének annak, ha egy olyan politikust választanának meg elnöknek, mint Bernie Sanders.

A verseny még nincs lefutva, és a baloldali szavazók egy jelentős része nyitott a szélsőséges Sanders politikájára, mivel sokan kiábrándultak a hagyományos liberális elitből. Bernie valóban ért az emberek nyelvén, és szocialista populistaként nekik tetsző ígéreteket is tesz. Ugyanakkor Biden láthatóbb a médiában, és a mögötte lévő erőforrások miatt előnyösebb a helyzete, mint Sandersé.

Trump támogatói Bernie-t látnák szívesebben kihívóként, mivel az a feltételezés él bennünk, hogy könnyebb ellenfél, mint a volt alelnök. De ugyanezt gondolta az amerikai elit négy évvel ezelőtt is: Trump a legjobb republikánus ellenfél, hiszen komolytalan, ezért bárki meg tudja verni – a többi már történelem. Mindenesetre Isten óvja Amerikát. Sanderstől.

A szerző az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója.