Este kilenc előtt tíz perccel értünk a budai ház emeleti teraszára, hogy a széles budapesti panorámában gyönyörködve nézzük az augusztus huszadikai tűzijátékot. Egy ismerős a Zsámbéki-medence egyik településéről hívott éppen, hogy hatalmas vihar támadt, a villámok fényei szinte egybemosódnak, és a vihar felénk tart. Egy perccel később újra hívott, hogy már szakad az eső. A budapesti panoráma tökéletesen békés volt. Pontosan kilenc órakor elkezdődött a tűzijáték. Néhány másodperc elteltével egyre nagyobb petárdák szálltak az égre, hatalmas, színpompás rózsákká bomlottak szét. Az ég kivilágosodott. Balról azonban nem a petárdák fénye villódzott: a budai hegyeken átvilágított a közeledő villámok fénye. Jön a vihar, mondogattuk egymásnak, miközben a világ legszebb fővárosa fölött kibomló fényrózsákat néztük. Először csak egy hideg fuvallat érkezett. A mögöttünk magasodó Sváb-hegyen száguldott le, és lecsapott a kert alant álló fáira, megrázta a lombjukat, majd rohant tovább a város felé. Aztán csend lett, csak a petárdák robbanása és az utcai kísérőzene hallatszott fel a teraszra. Váratlanul felnéztem az égre. A ház eresze mögül némán, mint egy ellenséges légi ármádia száguldottak elő észvesztő közelségben a sötétbarna felhők. A szélük gomolygott, ahogy előnyomultak, és akkor hirtelen megérkezett a szél, és az arcunkba csapta a felhők hideg páráját, mintha permeteztek volna. Egyre erősebb lett a szél, a felhők már a város fölé értek, és a tűzijáték világító rózsái kezdtek eltünedezni a sötétbarna felhők között. Még mindig nem esett. A kezemet kinyújtottam előre, túl a terasz korlátján, mert különös volt az alacsony, sűrű vízpárát árasztó felhők alatt, a víz erős szagát érezve, hogy mégsem esik. Ekkor olyan tömény pára csapott le ránk, hogy a tőlünk tíz méterre álló fák lombjai is eltűntek a sötétben. Egy alacsonyan szálló felhő egyszerűen elnyelt bennünket. Már semmi sem látszott a városból, és a vihar növekvő zaja elnyomta a petárdák robbanásának hangját is. Azt gondoltuk, a szervezők bizonyára abbahagyták a tűzijátékot. Most csapott le az eső. Ahogy mondani szokták, mintha dézsából öntötték volna. Az ereszcsatorna azonnal megtelt, és a víz a teraszra csorgott, be kellett menekülni a lakásba. A ház elsötétült, mert a vihar valahol elszakította a távvezetéket, odabent gyertyát kellett gyújtani. Idővel enyhült a vihar tombolása, az eső is kissé alábbhagyott és előtünedeztek a tűzijáték fényei. Mégsem hagyták abba. A vihar távolodott. Mire vége lett az augusztus huszadikai pompás tűzijátéknak, bármilyen hihetetlen, az ég tiszta lett és csendes megint, és már csak jámbor fehér bárányfelhők úsztak az odafent fel-felvillanó csillagok előtt. Odalent pedig úgy szikráztak a megkínzott főváros fényei, mint egy ékszeres dobozéi. Istenítélet volt, semmi kétség. Pontosan időzített, precízen végrehajtott égi hadművelet. Néhány percig, a támadás elején még ujjongva néztem ezt az elmondhatatlan látványt, ahogy a könnyelmű főváros fel-felröppenő petárdákkal harcol az ég sötéten lezúduló felhőkből lesújtó haragja ellen. Kevés ember láthat ilyen csodát, a föld és az ég ilyen látványos küzdelmét, de csak másodpercekig tartott a diadal, mert az égi hatalom nem szórakozni, hanem büntetni jött. Istenítélet volt, valóban. Pontos, könyörtelen, kivédhetetlen csapás, ahogy a görög sorstragédiákban sújtanak le az istenek. Jöttüket előre jelezték. Ha a város és az ország vezetői nem lettek volna olyan megátalkodottak, ha felfüggesztik az ünneplést, ha figyelmeztetik az embereket, kisebb lett volna a rémület, bár a csapást akkor sem kerülik el. Íme a végzet. Sólyom László köztársasági elnök vajon végig meri-e gondolni az összefüggést mulasztásai és palotájának lerombolása között? A Várban ugyanis a Sándor-palota környékét zúzta szét a legvadabbul a vihar dühe. Nem a véletlen műve volt. Az ingyencirkusz közönségéből pedig áldozat lett. Több mint másfél millió ember halálra fagyva és halálra rémülve, halálos pánikban kereste a menekülés útját a rengeteg sok rémülten menekülő ember között. Vajon felfogták-e, hogy milyen könyörtelenül más, gyilkosan erőteljes tud lenni a kereskedelmi televíziók látszatvilágával szemben a valóság? Vajon felfogta-e a gyáva Demszky, aki azonnal elhárította magáról a felelősséget, s a pökhendi Gyurcsány, hogy ez üzenet volt: megmérettek és könnyűnek találtattak. Vajon a bűnök városának népe ért-e végre az égi szózatból?