Istentelen Európa

Brüsszel meghátrált, de korai még az öröm. Az Oroszország elleni hatodik szankciós csomagot illetően Magyarország mentességet kapott az olajembargó alól, azaz továbbra is jó áron vásárolhatnak üzemanyagot az autósok, de ami legalább ilyen fontos, Orbán Viktor bátor kiállása miatt az Európai Unió nem indított büntető hadjáratot Kirill moszkvai pátriárka, az oroszországi ortodox egyház vezetője ellen.

Az istentelen nyugati politikusok hörögnek és dühöngenek, de hiába, ez a hadművelet a magyarokon elbukott.

Szijjártó Péter magyar külügyminiszter elégedetten jegyezte meg Facebook-oldalán, hogy „Kirill (orosz) pátriárkát végül sikerült levetetnünk a szankciós listáról. Ez számunkra elvi kérdés volt, hiszen – a nemzeti érdekhez hasonlóan – a vallásszabadság érvényesüléséhez is ragaszkodunk.”

Hogy egy kicsit érthetőbb legyen, az elképzelés az orosz pátriárka úgymond megbüntetését – feltételezett vagyonának elkobzását, beutazásának megtiltását és hasonlókat – illetően akkor válik világossá, ha Kirill pátriárkát Ferenc pápára cseréljük, és azt mondjuk, hogy az Európai Unió legfőbb fórumán szankciókat kívánnak életbe léptetni a római pápa ellen. Teljesen logikus, hogy egy ilyen lépés az egész keresztény (pontosabban katolikus) világ felháborodását váltaná ki. Senki sem arra gondolna, hogy Ferenc pápa valami helytelen dolgot cselekedett volna, hanem arra, hogy a pápa elleni támadás tulajdonképpen az istentagadó Nyugat-Európa támadása a kereszténység ellen. És igaza is volna.

Pontosan ugyanez a helyzet a Kirill pátriárka elleni támadással. A legnagyobb lélekszámú keleti keresztény közösség, Oroszország népe ezt a hite, vallása elleni támadásként élte volna meg, és minden bizonnyal Orbán Viktor magyar kormányfő kiállását Kirill pátriárka mellett, aminek köszönhetően a főpap személyét kivették a szankciós csomagból, az egyetemes orosz ortodoxia most hálás örömmel nyugtázza.

És hogy még egy kicsit érthetőbb legyen, idézzük fel a második világháború utáni magyar kommunisták azon módszerét, ahogy politikai ellenfeleiktől lépésről lépésre megszabadultak az úgynevezett szalámitaktikával. Kiszemelték a leggyengébb ellenfelet, megvádolták valamivel, aztán a gyáva többség szeme láttára kirekesztették a közéletből. Majd jött a következő kirekesztés, mindaddig, amíg nyíltan – kék cédulás csalással – magukhoz nem ragadták a hatalmat.

Az orosz ortodox egyház kirekesztése Kirill személyére való hivatkozással olyan brutális vallásüldözést indíthatott volna el, amibe jobb nem belegondolni. Túl azon, hogy Európában számos helyen élnek nem kis számban vallásos oroszok, ez a támadás közvetve minden ortodox – szabad fordításban: igazhitű, az eredeti hitelvekhez ragaszkodó – keresztényt érintett volna. A pátriárka elleni hadjárat az istentelen Nyugat és a hívő Kelet közötti lelki és szellemi háborút is kirobbanthatta volna. És az már messzebbre mutat, mint a vallásszabadság kérdése, amelyre nagyon helyesen a magyar kormányzat is hivatkozik. Valójában itt már az emberi lét Istentől kapott szabadsága forgott veszélyben.

Ami pedig a konkrét vádat illeti, eddig ahány háború kitört a világban, a harcolókat csata előtt mindkét oldalon megáldották a papok, mert függetlenül attól, hogy éppen ki mellett volt az igazság, a katonák, akik a harcba meghalni indultak, hősök voltak – és áldozatok. Ám ezért soha egy papot sem ítéltek el.