Isten hozta Zimbabwéban! Talán nézzünk egy kicsit körül. Az ember a mai megszorítós időkben aligha engedheti meg magának, hogy a világ olyan távoli részére utazzon el, mint például a forró éghajlatú Zimbabwe. És lám, milyen jól teszi. A szorgos Gyurcsány Ferencnek, a higgadt Szilvásy Györgynek, a fess Bajnai Gordonnak, a bátor Gergényi Péternek, a szép Lamperth Mónikának és a többieknek hála, Zimbabwe eljött hozzánk. Itt van Zimbabwe, mondta ugyanis Bokros Lajos, a róla elnevezett kínzóeszköz, a hírhedt Bokros-csomag feltalálója annak kapcsán, hogy az államháztartás hiánya alapján Magyarország szerinte azonos szintre került Zimbabwéval.

A magyar Zimbabwe néhány vonásban azonban eltér az afrikai testvérországtól. Itt nincsenek pálmák, télen hideg van, és a lakosság már a legcsekélyebb mértékben sem őrzi ősei viseletét és szokásait. Hasonlítunk viszont abban, hogy a dolgok lényegét tekintve nálunk sincs demokrácia, hogy az állig felfegyverzett rendőrök nálunk is gondolkodás nélkül agyba-főbe verik az ártatlan járókelőket mindenféle ok nélkül, hogy az állami élet minden területét beszövi a korrupció, s legfőképpen abban, hogy ez az állami terrorizmus egyelőre sajnos semmiféle következményekkel nem jár, sőt a külvilág az igazi Zimbabwéhoz hasonlóan álszent, de tagadhatatlanul elegáns külsőségek közepette fogadja a civilizált világba érkező itteni egzotikus politikusokat. Arra a kérdésre azonban még a fejlett Nyugat legbölcsebb társadalomtudósai sem tudtak megnyugtató választ adni, hogy példának okáért a hasonlítás alapjául szolgáló baráti afrikai országban elképzelhető volna-e a magyar minta alkalmazása. Nem a lakosság öszszeverésére gondolunk, mert az ott is megy. Konkrétan még arra sem, hogy az ottani néger elvtársak hajléktalanok által alapított fiktív cégeket alkalmazzanak azon célból, hogy korrupt kormányzati emberek ezeken keresztül kapják meg a busás hálapénzeket az állami megbízásokért, hanem arra, hogy mindezek kiderülése után sem történik semmi. A nép nem lázong, a hadsereg (igaz, nincs is) nem vonul ki laktanyáiból, és a tábornokok nem veszik át az uralmat, hogy az országot fosztogató bűnbandát elkergessék, sőt tulajdonképpen nem történik semmi. A lakosság az év végén békésen shoppingol a nagy bevásárlóközpontokban, őrületbe kergetvén a társadalomtudósokat, hogy ha egyszer tényleg kiszivattyúztak minden pénzt az emberek zsebéből, új és még újabb áremeléseket eszeltek ki, akkor mi volt az oka ennek az eszelős vásárlási rohamnak? A zimbabwésedés legdrámaibb bizonyítékát és bizonyos értelemben magyarázatát most kedvenc hetilapja soron következő oldalán találja meg az olvasó, ha egy pillanatra felfüggeszti a vezércikk olvasását és egyet lapoz a Demokratában. A pártok népszerűségét jelző éves görbe, kis fantáziával, egy nyújtózkodó skorpióra hajaz. A tavaszi választási kampányban versenyt futó két nagy párt között a választások utáni megrázó kiábrándulás hihetetlen mértékű eltérést eredményezett. Kinyílt a skorpió ollója. Ha ez az eltérés szeptember után is folytatódott volna, akkor az év végére az MSZP népszerűségi görbéje alul kizuhan a grafikonból, a Fideszé pedig megközelíti a száz százalékot. A törés ideje és ilyenformán annak kiváltó oka tökéletes biztonsággal kiolvasható: a nyilvánosságra hozott Gyurcsány-monológ áramütésként sokkolta a társadalmat és megfordította a közhangulatot. A kollektív csalódásból fakadó felháborodás elementáris érzését a kollektív félelem váltotta fel, amelyet az október végi terrortámadás tett teljessé. Kialakult a láger-pszichózis. A háborgó emberek megrettenvén az elnyomók kegyetlenségétől, elfordultak a hazugság rabsága ellen – sikertelenül – lázadóktól, és az őrség kegyeire bízták magukat. Magyarország népe az év végére még nem tért meg elnyomói lábához, de közel járt hozzá. A baj ugyanis az volt, hogy a börtönlázadást nem az elnyomottak robbantották ki, hanem maga a parancsnok. Soha ennél tisztábban nem vált láthatóvá az, hogy ki volt az őszi ördögi komédia előidézője és – sajnos – haszonélvezője. Ha nincs a botrány, már Gyurcsány sem volna. Elsöpri a csendes, de feltartóztathatatlan közmegvetés. Mindebből azonban nem az következik, hogy rohanjunk magunk is a magunk nyomorúságos csajkájával a magunk kápójához, hanem az, hogy a hazugság börtönéből kizárólag a magunk közös, szilárd és legfőképpen saját elhatározásából tudunk csak kitörni. Akár még az idén. Csak tőlünk függ.