A választások évét zárja a világ, és ebből idén nekünk is jutott kettő. Az ellenzék alatt megremegett a föld, és a választók kis híján teljesen leváltották az eddigi baloldali erőket. A kormánypártok számára meglehetősen döcögősen indult 2024, stabilitásukat mégis képesek voltak megőrizni, és ha most vasárnap nem az ünnepekre, hanem ismét egy voksolásra készülnénk, minden bizonnyal megőriznék pozíciójukat.

Hirdetés

A lényeg nem változott, potens, kormányképes erő továbbra is egy van Magyarországon, azt pedig Fidesznek hívják, vele szemben Brüsszel barátai cserélgetik a helyüket.

Egy évvel ezelőtt fontos kérdés volt, hogy 2024-ben miként változnak meg az európai erőviszonyok, és mi történik a tengeren túl. A fordulat benne volt a pakliban, azonban először idehaza változott meg némiképp a politikai terep. Hibás döntésének következményeit vállalva lemondott Novák Katalin államfő, akit az egykori igazságügyi miniszter, Varga Judit is követett. Az átmeneti zűrzavart kihasználva felbukkant az a Magyar Péter, aki először azt állította, hogy nem vágyik politikai karrierre, ám úgy tűnik, hogy megtetszett neki a hirtelen jött hírnév, amit tulajdonképpen a pőre személyes bosszúnak köszönhet.

Fura, de megtörtént, hogy az ellenzék vezére egy olyan ember lett, aki a kormányoldal politikai működésének mellékterméke, abból sem az, amit úgy általában szeretni szokás. Voltaképpen egy hozzátartozó, aki mindig szerette úgy mutogatni magát, mintha fontos szerepet játszana a rendszerben, noha éppen az növelte benne az egekig a frusztrációt, hogy ez meglehetősen távol állt a valóságtól. Valószínűleg arról a fajta figuráról van szó, amit baloldali berkekben régóta csak „NER-lovagnak” szoktak hívni.

Korábban írtuk

Ellenzéken belüli vezető szerepéhez nagyban hozzájárult az a tény, hogy a baloldal 2010 óta a lehető legtöbb felállásban nekifutott már a kormánypártokkal szembeni csatának, de egyik sem vezetett eredményre. Mondhatni, megbuktak. Nem kicsit, nagyon. Ellenzék olyan böszmeséghalmazt még nem hordott össze, mint ők. Ez az, ami olyan szintű elkeseredettséghez vezetett azon választók körében, akik ellenérzéseket táplálnak a kormánnyal szemben, hogy még Magyarban is meg tudták látni a reményt. Nem számít, hogy egyik nap még azt mondja, nem vágyik közéleti szerepre, másnap pedig már arról beszélt, hogy ha politikai szerepet vállal is, európai parlamenti képviselő nem lesz, mert az „kamuállás”, később pedig – már EP-képviselőként – ragaszkodik ahhoz a mentelmi joghoz, amelyet korábban megszüntetendő intézménynek titulált. Klasszikus protestszavazók állnak tehát elsősorban mögötte.

Relatív sikere természetesen az addigi baloldali hátország figyelmét is felkeltette, és külföldön is hamar rátaláltak azok, akik a jobboldali kormány leváltásában érdekeltek. Ma gyakorlatilag ugyanazok a közvélemény-kutató cégek igyekeznek olyan képet felfesteni, ami szándékuk szerint hozzá terelné az ellenzéki érzelmű választókat, amelyek nemrég még Márki-Zay Péterben látták az új miniszterelnököt. Magyar a brüsszeli Politico legbefolyásosabb európai emberekről készült listáján is Fekete-Győr András és az említett Márki-Zay nyomdokain jár.

Nem nagy csoda az sem, hogy Manfred Weber fokozott nyálelválasztás mellett fejti ki újra és újra, hazánk élén őt látná a legszívesebben. Az ellenzék új első számú embere ugyanis meglehetősen könnyű falatnak tűnik külső szereplők számára. Pártjából gyakorlatilag mindenki más ismeretlen, és nagy erőkkel küzd is azért, hogy ez így maradjon. Rajta kívül senki sem beszélhet, zűrös ügyekkel viszont tele a padlás a feleségével és barátnőjével való bánásmódtól saját támogatóinak becsmérlésén keresztül a bulibotrányig. Mindeközben a szervezeten belüli kohézió sem állhat túlzottan erős lábakon, ha a vezető lépten-nyomon agyhalottnak, tehetségtelennek és unszimpatikusnak nevezi még a saját európai parlamenti képviselőit is. Az, hogy a lehallgatás a Tisza Pártnál a jelek szerint mindennapos gyakorlat, felhívás keringőre bármelyik idegen titkosszolgálatnak. Mindez azt jelenti, hogy a külföldi „szövetségesek” számára nem kerülne nagy erőfeszítésbe, hogy lekapják Magyart a pályáról, ha arra lenne szükségük. Ebben pedig az is fontos szerepet játszik, hogy az ő választói pont abból a közegből rekrutálódnak, ahol a nyugati balliberális oldal iránymutatásai fontosak, már csak azért is, mert a baloldali médiát teljes mértékben az uralmuk alá hajtották.

Úgy tűnik tehát, hogy a nyugati balliberális elit meghatározó szerepe megmarad a magyarországi ellenzéki térfélen, a belpolitikai versengést pedig az teszi igazán kontrasztossá, hogy a jobboldal vezetője európai szinten vált 2024-ben visszavonhatatlanul a brüsszeli arisztokrácia egyértelmű kihívójává. A kormánypártok ugyanis rossz formában is hozták a kötelezőt az európai parlamenti választáson, közel 45 százalékos eredményüket pedig csak a máltai kétpárti versenyben diadalmaskodó Munkáspárt tudta felülmúlni 0,44 százalékkal. A stabilitás tehát adott, és hiába lapátolják halomra az eltérített számokat az ellenzék mögött álló közvélemény-kutatók, a helyzet alapvetően sehogy sem akar megváltozni. Ráadásul ha 2025-ben lezárul az ukrajnai háború, és adottak lesznek a körülmények ahhoz, hogy a kormány ismét felpörgesse a hazai gazdaság motorjait, a jobboldal mozgósítani tudja meglévő tartalékait, és a 2026-os választáson igencsak jó eséllyel indulhat a címvédésért. Főleg úgy, hogy ellenfelének csak a protesthangulat adhat felhajtóerőt, mert Magyar Péterbe legfeljebb az láthat bele kormányzóképességet, aki szemüveg helyett kaleidoszkópon keresztül figyeli tevékenységét. Azon természetesen nem kell meglepődni, ha ettől függetlenül Puzsértól Stumpf Andrásig a már megszokott megmondóemberek benne látják a jövőt.

A Fidesz tehát behúzta az európai parlamenti választást itthon, és kontinentális szinten is megerősödött azzal, hogy a jelenleg harmadik legerősebb pártcsalád szíve közepévé vált. Orbán Viktor pozícióját pedig már-már irreálisan megerősítette, hogy az Egyesült Államok megválasztott elnökével baráti kapcsolatot ápol, míg a komplett brüsszeli elit az utolsó utáni pillanatig Biden és a demokraták tányérját nyalta. Most persze fejvesztve próbálnak kapcsolatot teremteni Trumppal. Úgy tűnik azonban, hogy Von der Leyenék részéről az is kevés, hogy Európa alapvető érdekein sáros bakancsban pipiskedve még több amerikai cseppfolyósított földgáz és fegyver vásárlását ajánlják fel, hogy saját pozícióikat biztosítsák arra az időszakra, ami a Fehér Házban január 20-án esedékes átadás-átvétellel kezdődik.

Miközben ugyanis Brüsszelben hirtelen azt sem tudják, hogy hányadikán van elseje, a „nekünk Magyarország az első” jelszaván fikarcnyit sem változtató Orbán Viktor a legkedélyesebb fogadtatásban részesült – ráadásul nem először – Donald Trump magánrezidenciáján. A megválasztott elnök jelen lévő nemzetbiztonsági tanácsadója pedig választ adott az európai balliberális sajtónak, amely a novemberi választás óta reszketve találgatja a Politicótól a Bloombergig, hogy ki lehet az új összekötő az USA és Európa között. „A megválasztott amerikai elnök egyértelműen jó kapcsolatot ápol Orbán Viktor magyar kormányfővel” – mondta Mike Waltz, szavaiból pedig még a baloldali CBS is azt a következtetést vonta le, hogy „ez kulcsfontosságú lesz az ukrajnai háború lezárásában”.

Ez azért is lényeges, mert a 2025-ös év kapcsán ugyanaz lehet a kívánságunk, ami egy évvel korábban is volt: záruljon le a magyar emberek életét is követelő ukrajnai háború!

A szerző az Alapjogokért Központ elemzője.