Még az Antall-kormány idején történt, hogy egy máig fel nem derített honatya (honanya, honfiú) megelégelve egy akkori ellenzéki (ezt ma kormánypártinak mondanánk) képviselőtársa véget nem érő demagóg maszlagát, bekiáltotta, hogy „Hordót a szónoknak!” Ravaszul leleményes televíziós szakemberek addig torzítgatták a felvételt, mígnem sikerült „Hordót a zsidónak!” alakban prezentálni a közvélemény felé. Maga a vétkes nem jelentkezett, vélhetően nem ismert magára a sosem mondott szókapcsolatban, hiszen hordószónok van, hordózsidó viszont nincs. (Diogenész görög volt.)

Kuncze Gábor szójátékkal élcelődött egy fideszes kollégája sérülésein; a bajusza alatt azóta is halálra röhögi magát, valahányszor vérző arcot, szétvert embereket, törött kart vagy bekötözött lábakat lát.

Lendvai Ildikó olyan lassan ejtette ki a száján, hogy nem lesz gázáremelés, hogy mire a mondat végére ért, már éppen tizenhetedszerre emeltek az áron.

Az örökbecsű szentencia – „Erkölcsi alapon nem lehet törvényeket hozni” – szerzője, Kósáné azóta a magyarból az európai parlamentbe költözött, de az elvein nem kellett változtatnia.

A legérdekesebb Gyurcsány Ferenc esete, aki hevesen reagált, amikor vagyona tisztességes eredetét firtatták a Parlamentben. „Mi az hogy! Nagyon is!”, őrzi a népemlékezet.

Kiderítettem, hogy a mikrofonja érintkezése hibás volt, így a teljes szöveg nem vált közkinccsé. Valójában a későbbi miniszterelnök azt mondta: „Mi az, hogy tisztesség? Nagyon is rászorulnának a cégeim egy független APEH-vizsgálatra.”

Azóta is vizsgálják.

Ungváry Zsolt