– Én nem vagyok egy közéleti szereplő, színész vagyok, akinek a művészetével kellene politizálnia, de a diktatúra elmérgesedését látva nem hallgathattam tovább.

– Ön tehát felemeli szavát, ha veszélyben érzi a demokráciát, igaz? Amikor a nyolcvanas években a népszerű szappanoperában játszott, akkor is írt nyílt levelet a hatalom képviselőinek? Vagy amikor 2006-ban békés tüntetők szemét lövette ki egy hazug miniszterelnök?

– Akkor nem volt rá szükség, nem éreztem az elnyomást. Most érzem.

– Valóban, Kossuth-díj, filmszerepek sokasága… Nem lehetne állítani, hogy partvonalra állították…

– Most elküldtek a Nemzetiből.

– A szereplését ön mondta le.

– Igen, mert nem vagyok hajlandó olyan színházban játszani, amelyiknek igazgatója jelenlétében homofób kijelentések hangozhatnak el.

– Inkább megfelelt önnek az a színház, amelyben a János vitéz utolsó felvonása egy metróaluljáróban játszódik, Iluska és a tündérek kurvák, és Jancsi Bagóval kettesben tér vissza kicsi falujukba, közös meleg otthonukba?

– Nem mondok semmit, mert még bajom eshet ebben az országban…

– Néhány hete kemény hangú levelet írt a miniszterelnök megbízottjának. Hadd kérdezzem meg: mert volna Aczél Györgynek is ilyen levelet írni?

– Ezek borzasztóan régi dolgok…

– Zaklatták mostanában a hatóságok? Térdepeltették a Rádió udvarán?

– A Nemzetitől el kellett jönnöm.

– Akkor most munkanélküli?

– Egy másik színházhoz szerződtem.

– Akkor végül is elégedett?

– Nem, mert senki sem kíváncsi a demokraták véleményére.

– Önről se hallani semmit mostanában.

– Igen, ez így van. De bocsásson meg, még két újságíró vár rám, alá kell írnom hét nyilatkozatot és két nyílt levelet.

Ungváry Zsolt