Oly mértékben elaléltak törvényhozóink a parlamenti munkában részt vevő hölgyek lenyűgöző teljesítménye láttán, hogy javaslat született (és ez most nem vicc), miszerint a 2010-es választásokon (kac-kac, lesz olyan?) a pártlistákon egy férfi – egy nő kövesse egymást. (Ez egyébként remek ötlet, például a teljesen elnőiesedett tanári pályán is bevezethetnék, hátha így gyermekeink héba-hóba férfimintával is találkoznának az iskolában.) Félelmetes perspektíva nyílik meg előttünk: a Parlamentet elözönlik a kecses, halk szavú és udvarias nők, mint Vadai Ágnes. Szerények, megbízhatóak, akár Dávid Ibolya. Okosak, bölcsek, szépek, feddhetetlenek, hasonlatosan Lamperth Mónikához. Honfiúi lelkesedéstől túlfűtöttek, miként Göncz Kinga. Hogy a tucatnyi Lendvai Ildikóban rejlő bájt, vonzerőt és karizmát már ne is említsem. Tudjuk végre, miért jutott ide az ország: mert kevés nő intézte a dolgait. Nem akadtak Szili Katalinok elegendő számban, hogy karakánul leszavazzák Gyurcsányt, amikor kezükbe került a sorsa. Most végre megtöbbszörözhetjük Vadait, Lendvait és Gönczöt; mert azt senki se higgye egy pillanatig sem, hogy az intézkedés utat nyit a valóban kedves, okos, felkészült, hazájáért, családjáért felelősséget érző lányok és asszonyok előtt.

Ráadásul különösen diszkriminatív, hogy az esélyegyenlőséget kizárólag egy, önkényesen kiragadott szempont alapján kívánják megvalósítani. További javaslataim: egy hetero – egy homokos; egy munkás – egy értelmiségi; egy hívő – egy ateista. A hívőkön belül egy katolikus – egy protestáns. A protestánsok között evangélikus és református; de ha már vannak keresztények, akkor úgy jogos, ha egy keresztényre jut egy zsidó. S a teljes esélyegyenlőség jegyében egy zsidó – egy náci. Természetesen minden párt listáján egy jobboldalit egy baloldali kövessen.

Ennek összeállításához már komoly számítógépes program kell, és az igények teljes körű kielégítéséhez ezerötszáz fős parlament. Ki lehet számolni, abban hány Lendvai Ildikó lesz.