– Már megint a számítógéppel játszol? – Igen, hungarizok. Ez a kedvencem, ezekkel bármit meg tudok csinálni. Néhány hete a haverok poloniztak, sikerült például a parlamenti többséget megosztani, de a választásba csak részben tudtak belenyúlni. A program szerint túl erős az akaratuk. A hungari ilyen szempontból kezdetleges, itt a figuráknak alig van saját akaratuk. Nézd meg például ezt, várj ráklikkelek, ne röhögj, ez a Parlament elnöke. Látod, itt a felső sarokban lehet gyűjteni a személyiségjegyeket, de teljesen homályosak. Tegnap hozzáadtam öt pontot a „határozottságához”, de hiába megyek rá az egérrel, nem lehet aktiválni.

– Az ott kicsoda? – Az? Piszkos a monitor. Ja nem, nem, ez a miniszterelnök. A múltkor rákattintottam, de lefagyott az egész gépem. Na, ez a köztársasági elnök. Akarod, hogy elhatárolódjon? – Lehet ilyet is? – Persze. Ez a kedvencem. Erre mindennap egy csomószor rámozdulok. Na, tessék! Látod, most elhatárolódik. – Ez elég uncsi. Kéne valami eksön. – Megveressük ezt a kerekfejű tévés fószert? – Kivel? – A bal egérgombbal lehet behívni. Tessék! Csuklyás alakok. Ha valami kis balhét akarok, vagy kezd ellaposodni a játék, akkor be szoktam őket hozni. – Tulajdonképpen melyik párttal vagy? – Ezzel a pirossal, ni. De elég vacakul játszottam mostanában. – Akkor lődd ki a narancssárga vezért! – Nincs hozzá elég munícióm. Látod, itt alul mindig kiírja, mennyire vagyok erős. Most egy picit lejjebb csúsztam. Kéne valami belevaló, jó ötlet, hogy visszatornásszam a pirosokat. Lehet, hogy kirobbantok egy polgárháborút. Vagy elszedem az összes zsetont az emberektől. A kambodzsiban például ki lehet irtani a népesség egyharmadát. Újabban az amerikánernek is elég vad szabályai lettek. – És ki van a kékekkel? – Hülye vagy? A kékek írták a programot. Az egész játék az ő szabályaik szerint folyik.