– Jean – fordult Gyurcsány-fi a golfütőkkel tömött zsákot cipelő Jánoshoz –, te hogy ütnéd meg ezt a lasztit?

A fiatalember eltöprengett.

– Ha kiszámolom az elvégzett munkát, a pálya domborzati viszonyait, akkor a szinusztétel segítségével, figyelembe véve a gyorsulást és a sebesség egyenlő megtett út per idő képletet… – kezdte magyarázni, de a játékos leintette.

– Jól odavágjak neki, vagy se? Érthetően beszélj, öcsém, nem vagy az egyetemen!

– Nem is lehetnék, mert édesanyám nem tudja kifizetni a tandíjat…

– Még szerencse – mosolygott Kóka-fi –, mert akkor ki hozná a golfütőket, ha mindenki egyetemre járna?

– Jó, hogy említed! – kapcsolódott be Veres-fi. – A múltkor rajtakaptam Jeant, hogy az öltözőben felejtett tankönyvemet lapozgatta.

– Tankönyvet? – szörnyülködött Hiller-fi.

– Milyen tankönyvet?

– Hát, tudjátok, amelyikre azt a vörös helikopteres fényképet ragasztotta Kóka-fi.

– Na de mi van benne?

– A tankönyvben? Mit tudom én? Kérdezzétek meg Jeantól. Ő bújja folyton ezeket…

– Elég helytelen – rázta a fejét Gyurcsány-fi, és mutatóujjával megfenyegette Jánost. – Ha még egyszer meglátom, hogy az egyetemi cuccaink körül sertepertélsz, felveszünk mást a golfütők cipelésére. Vannak jelentkezők elegen.

– Jaj, csak azt ne – kérte János. – Honnan szerzek másik munkát, ha ezt elveszítem? Ebből még tudom valamennyire idős édesanyám vizitdíját fizetni, és hetente fél órát vehetek a magántanártól, hogy megoldhassam végre a Goldbach-sejtést, amitől már csak pár lépés választ el…

– No akkor – enyhült meg Gyurcsány-fi, és jóságosan vállon veregette Jeant –, tedd meg azt a pár lépést az árok felé, és hozd vissza a golflabdámat!

Ungváry Zsolt