Kiderült, hogy a második világháború viharai elől menekültek a mocsárba, s azóta a civilizált világtól elvágva, legutóbbi ismereteik – vagyis a Horthy-korszak Magyarországának viszonyai – szerint élnek. Az iskolában nem a szülők verik a tanárokat, hanem a diákok kapnak körmöst. Erre azonban csak ritkán van szükség; a gyerekekkel elvégeztetett szövegértési és matematikai feladatokat 782 százalékkal jobban teljesítették, mint civilizált magyar kortársaik.

Körükben a bűnözés ismeretlen: elegendő, ha a csendőr végigsétál az utcán. A házasságot minden esetben egy férfi és egy nő köti templomban, ahová vasárnaponként ünneplő ruháikban valamennyien eljárnak. Az utcák tiszták, az emberek egymással udvariasan, tisztelettudóan beszélnek. Sokfelé látni nemzetiszínű zászlót. A kicsinyek ajándékot kapnak a kormányzó nevenapján. A lányok orrában, szájában, köldökében nincsenek karikák, a fiúknak még a fülében sem.

Választott vezetőik – akik mind a Szent Koronára tettek esküt – legjobb tudásuk szerint irányítják őket, nem lopják el mindenüket és nem hazudnak nekik. Az emberek nyitottak, jókedvűek. Soha nem hallottak Gyurcsányról, Kókáról, Demszkyről és Győzikéről.

A közvélemény felhördült: sürgősen meg kell menteni e vadakat a civilizáció számára. Ezért megalakították az MSZP és az SZDSZ helyi szervezetét. Vizsgálatot indítottak a melegjogok és az etnikai kisebbségekkel való bánásmód tekintetében. Minden lakásba bevezették a kábeltévét, amelyen a főbb kereskedelmi adók foghatók. A misszió sikerrel járt: a közösségben megjelent a bűnözés, a gyerekek elhülyültek, az emberek letépték a nemzeti zászlókat, több pártra szakadtak, agresszívvá váltak és többé nem álltak szóba egymással.

Ungváry Zsolt