Kedves naplóm! Hát nocsak! Ilyet is lehet? Kisebbségi kormányzás! Nekem ezt nem mondták annak idején. Senki sem szólt: „Figyelj, Péter, a korrupciós ügyekkel teli SZDSZ-t kipenderítjük, de semmi vész, kormányzunk tovább, te maradsz a miniszterelnök.” Megspórolhattuk volna az elmúlt évek izgatott közéletét. Maradhattam volna én a kormány feje élethossziglan. Ha kicsit morzsolódik is a támogatás, spongyát rá, elkormányozgatok itt magamban. Ennél sokkal rosszabbul akkor se mennének a dolgok…

Találkoztam a múltkor Mari nénivel, aki jófajta DNS- és vegyszermentes tojást hoz ide a domboldalba. Ő mondta, hogy így, mint ezek, ő is tudna kormányozni. És száznyolcvan támogatója neki is akadna, mert nagy a család és a tojását is sokan szeretik. De még Lajos, a kertészünk is elhencegte, hogy ő otthon kisebbségben kormányoz, mert az asszony és az anyós összefognak, a gyerekeket is ellene hangolják, mégis az van, amit ő akar, s ha nem tetszik valakinek, hát kaphat két pofont.

Így nem kunszt kormányozni! Irigylem ezt a Lajost; erős, határozott ember. Tudja, mit akar. Bár én is ilyen volnék! Lajos szerint egyébként Gyurcsánynak is bőven elég lenne, ha az asszonyt meg az anyóst irányíthatná, de azoknak nem mer pofont adni, mert fél az Apró-klántól. Ezért aztán az országot pofozza, mert attól nem fél. Az inasunk nem értett egyet vele, ő azon a nézeten van, hogy az kiabál, aki fél. Gyurcsány pedig sokat kiabál. A masszőr és a komorna összevitatkoztak, hogy tartani kell-e a szélsőségektől, mire Mari néni megjegyezte, hogy az emberek már nagyon el vannak keseredve, mert nincsen kenyerük.

– Ha nincs kenyerük, egyenek kalácsot – csicseregte kis feleségem a végszót, mert éppen akkor jött ki a szaunából.

Ungváry Zsolt