Madéfalván az osztrák császári katonák 1764-ben beleágyúztak a haderőreform ellen tiltakozó székelyekbe. A 200 vértanúnak 1899-ben állítottak emlékművet a falu közepén, a főút mellett. Az obeliszk tetején kitárt szárnyaival ott figyel nemzeti dinasztiánk szent madara, a turul. Sem Ferenc Jóskát, sem Ceausescut, sem a mai román hatalmat nem zavarja. Úgy tűnik, egyedül Budapesten, a magyar fővárosnak nevezett feltúrt, büdös, élhetetlen, elbalkanizálódott kozmopoliszban irritáló a turul. Demszkyhez képest még a nagyromániások és vatrások is toleráns úriemberek. (Mellesleg Kolozsvárott, a Farkas utcában, még mindig megtalálható az a csatornafedél, amelyen tisztán olvasható: Kolozsvár sz. kir. város vízműve.) A másik eset (ami még belefér a kétezer karakterbe) székelyudvarhelyi. A főtér végén kialakított szoborparkban Csaba királyfitól a vándor székelynek álcázott Wass Albertig mellszobrok hirdetik ősi dicsőségünket és a város lelki hovatartozását. A turisták között két kis cigányfiú sertepertél, de nem koldulnak a szó klasszikus értelmében, hanem idegenvezetést vállalnak tisztes honoráriumért.

Egyikük egy magyar családot kalauzolt éppen, s ahogy odafüleltem, teljesen pontos és hiteles volt az évszámokkal tarkított kiselőadás. A „vándor székely” szobor ismertetésekor arra is kiterjedt a fiú figyelme, hogy politikailag eligazítsa hallgatóságát. „Tudják, ki volt a belügyminiszter, amikor megtagadták Wass Alberttől az állampolgárságot? Kuncze Gábor!” Talán érdemes volna Demszkyt elcserélnünk valami jámbor oláh polgármesterre, Kolompár Orbánt és Horváth Aladárt pedig erre az udvarhelyi cigánygyerekre.

Ungváry Zsolt