Uraim, belátom, a diktatúrákban könnyebben lehet tárgyalni, mert ott csak a főnököt kell megvesztegetni, a demokráciában viszont nagyon sok döntéshozót. De legalább senki sem tiltakozhat a végső megállapodás miatt, elvégre demokratikus döntés született. Úgyhogy, uraim, megsúghatom, hajlunk arra, hogy megvásároljuk a maguk vacak villamosát, mert a konkurenciáé ugyan olcsóbb, biztonságosabb és szebb, ellenben elzárkóznak a javaslataink elől. Igen, tisztában vagyunk vele, hogy az új járművek miatt át kell alakítani a pályát, ki kell cserélni a vezetékeket, meg kell magasítani a megállókat, átépíteni a remízt, átképezni a villamosvezetőket, átprogramozni a szemaforokat és csökkenteni a városi lakosság átlagmagasságát. Ezeket mi elintézzük, közpénz nem számít, a választóink pedig örülni fognak, ha megint feltúrjuk a várost, mert amikor kész leszünk, megkönnyebbülnek, hogy ismét túlvagyunk valami nehézségen.

De, sajnos, a forgalmi engedélyek miatt meg kell még kenni a közlekedési társaság képviselőjét, két osztályvezetőt, itt a telefonszámuk, valamint a Seftes Zsigát, mert ő hamisítja az eredeti vízjeles papírra a kamu dátumokat. Igen, ne szóljon, értem én, hogy ez megdrágítja a vételárat, számítottunk rá, már fel is emeltük azóta a menetjegyek árát és a helyi adókat, ebből majd kigazdálkodjuk, viszont ha ezt a konstrukciót fogadjuk el, akkor az a legkevesebb, hogy beszállnak a pártunk kampányának a finanszírozásába. Megvan erre a recept, hogyan lehet mindezt törvényesen intézi, és akkor külön szerződéssel lekötünk tizenhét tengeralattjárót az önök gyártmányai közül. Ezek majd árvíz esetén a folyó két partja között szállítják az utasokat, amíg épül a metró és zajlik a villamosvágá-nyok felújítása. Tudom, a próbajáratok le fogják szakítani a felsővezetéket, emiatt ne aggódjanak, egy másik céggel régóta üzleti kapcsolatban állunk; ők lopott huzalokból olcsón kiépítik a teljes vezetékrendszert, drágán számláznak, viszont ha baj történik, piaci áron kicserélik az elszakadt vezetéket. Cserébe a cég tulajdonában lévő televíziós társaság kétnaponta riportfilmet készít a polgármesterről, amiért a közgyűlésben meglévő többségünkre támaszkodva elnyerik a helyi kábelszolgáltatás kizárólagos jogát. Akkor végeztünk is, szeretnék egy ilyen villamost a telkemre, ott írja alá…