A tv2 Napló című műsora vasárnap tette közkinccsé a múlt hét csütörtökön készült forgatás anyagát, amelyet Orbán Viktor felcsúti házában készítettek. A Fidesz elnöke rövid betekintést engedett a stábnak és egész Magyarországnak azokba a konzultációkba, amelyeket már két hete folytat a Fidesz egyéni képviselőinek kiválasztása érdekében. A riport tartalmi elemeit szinte az összes hírportál ismertette, hiszen fontos megállapításokat tett a pártelnök, miniszterelnök-jelölt, ahogyan az is kiderült, hogy a képviselő-jelöltségnek alapfeltétele, hogy az egész magyar demokrácia további működését meghatározó parlamenti szerkezetről mit gondol a leendő fideszes képviselő.

A pártelnök a nyilvános konzíliumon többek között Lázár Jánost, Hódmezővásárhely polgármesterét látta vendégül a kamerák előtt, s tette világossá számára is, hogy melyek azok a kérdések, amelyekhez ragaszkodik, amelyekben nem szeretne ellenkezést a honatyák és honanyák részéről a 2010–2014-es ciklus törvényalkotásai során.

Az egyik ilyen fontos alapvetés az, hogy a Fidesz elnöke közölte pártja képviselő-jelöltjeivel, hogy a következő kormányban nem lesz sem MSZP-s, sem jobbikos kormánytag. Vagyis sem nagykoalícióra, sem Jobbikkal történő koalícióra nem lehet számítani Fidesz-győzelem esetén.

A másik fontos alapállást az adóterhekhez és a szociális kérdésekhez való viszonyulásban várja el jelöltjeitől a Fidesz elnöke. „Valahol 17 és 20 százalék között kell beállítanunk az adórendszert, az adóterhelést ahhoz, hogy az emberek úgy érezzék, igazságos, helyes és lehetséges dolog befizetni az adókat” – mondta Orbán és hozzátette, hogy „a következő kormánynak rögtön az elején ki kell mondania: márpedig lakáselárverezés nincs; az emberek feje fölül, akármekkora is az adósságuk, a lakást nem lehet elárverezni.”

És végül volt egy harmadik alapvetés is, amelyhez a Fidesz vezére egyenesen ragaszkodott a leendő képviselőség érdekében, mégpedig egy örökzöld politikai topic, a kisebb parlament létrehozatala és a helyhatósági képviselői gárda országos megfelezése. „Ragaszkodom ahhoz, hogy levigyük kétszáz fő alá a parlament létszámát. Ez érint mandátumokat, a parlamenti frakciónkban biztosan lesz azért valamilyen mértékű ellenérzés, ha ellenállás nem is. Szeretném tudni, hogy kire számíthatok ebben a dologban” – fordult Lázár Jánoshoz, aki azt mondta, hogy számíthat rá, „határozott az igen”. Orbán Viktor azon kérdésére, hogy ha a városi és a megyei önkormányzatokban a képviseleti létszámot a felére csökkentik, az okoz-e kezelhetetlen politikai konfliktust, Lázár János nemmel felelt.

Azt hiszem, az első két alapvetés, vagyis az, hogy kit enged vagy nem enged be egy párt győzelme esetén a kormányba, valamint hogy milyen gazdaságfilozófia alapján képzeli el az adóztatást, mindenképp megtárgyalható bármely párt elnöke és bármely párt képviselőjelöltje között, ám a harmadik topic – amelyről rendre kénytelen vagyok megszólalni – korántsem tűnik olyan egyszerűnek, hogy „határozottan igent” lehessen válaszolni rá.

Míg a koalíció elutasítás, az adóztatás és a szociális biztonság jellegzetesen politikai állásfoglalások kérdése – amelyek mögött a párt általános politikai filozófiája húzódik meg, s amelynek alapján magát valaki valamely párthoz tartozónak mondja –, addig a kisebb parlament és a megfelezett politikai osztály topicja korántsem tartozik ezek közé. A „Szeretném tudni, hogy kire számíthatok ebben a dologban?” kérdésre ugyanis csak kérdéssel szabadna válaszoljon minden képviselőjelölt, méghozzá azzal, hogy: „De hogyan gondoltad, elnök úr?”

S ezután kérdések sokasága kellene záporozzon a Fidesz elnökére, méghozzá nem a képviselőjelölt későbbi esetlegesen megszűnő politikai egzisztenciájának oldaláról, hanem az alkotmányjog, a választójog, a közigazgatási jog és a politikai-filozófia területéről, és még számtalan szakmai kérdés a leendő Magyarország demokráciamodelljének kapcsán, a törvényszerűen átalakuló pártrendszer jellegére vonatkozóan, a parlamenti küszöbbel kapcsolatosan.

Ugyanis a kisebb parlament problematikája a fent említett területek mindegyikét egyszerre érinti, és az elmúlt húsz esztendőben a politikai osztály mindig csak a „közjogi populizmus” oldaláról tárgyalta e fontos, egyébként kétharmados törvényhozatalt igénylő kérdést.

A kisebb parlament kérdését be lehet szorítani a politikai egzisztánciák problematikájába, de így megint gellert kap ez a fontos téma. Ugyanis nem pártelnöki tekintély és leendő képviselő közötti elvárt politikai magatartás kérdése az, hogy lesz-e Magyarországon kisebb parlament, hanem sok szakember véleményét osztva e téma csak átfogó alkotmányozás keretében vetődhet fel, amelynek csak egy jobb és minőségibb demokráciamodell létrehozatala lehet a célja.

Vagyis e kérdésben nem lehet egy vizionált parlamenti létszámhoz igazítottan előre nyilatkozni, ugyanis ehhez már előzetesen tisztázott alkotmányozási szándékban kell kiegyezni, majd demokratikus prioritásokban, majd a választójogi vitákban a pártérdek felé kell emelkedjen az állampolgároknak a demokratikus érdeke, és végül mindezeknek majd eredményeként, ezekből következve születhet egy új parlament – egy vagy két kamarával – akkora létszámmal, amekkora kielégíti az előzőekből következő elvárásokat.

Vagyis nem a kisebb parlament politikai igényéből következik az alkotmányozás, hanem fordítva. Alkotmányos alappillérek sokaságának újragondolásából – egy új alkotmányból – következhet egy új parlament, amelyik nem egy szűk politikai osztály újratermelődését kell biztosítsa, hanem ki kell szélesítse a magyar parlamentarizmus alkotmányos pilléreit éppen akkora parlamenttel, amekkorát ezen pillérek igényelnek.

Legutóbb, amikor Gyurcsány Ferenc javasolt 199 fős országgyűlést, szintén megírtam e hasábokon, hogy kisebb parlamentről lehet és érdemes beszélni, de csakis egy átfogó, a jelenleginél több és minőségileg jobb demokráciát hozó alkotmányos és választójogi rendszer létrehozatala érdekében. Ahogy az akkori felvetésből, úgy a mostani, felcsúti parlamenti modellből sem derül ki, hogy milyen alkotmányos és demokráciamodellen belül születne majd meg a 200 fős parlament, és milyen közigazgatási rendszerben feleződne meg az önkormányzati képviselők osztálya.

Már 2005-ben is spekulatívnak tartottam minden olyan felvetést a kisebb parlamenttel kapcsolatban, ami nem az átfogó alkotmányozás, hanem pártérdek alapján fogalmazódik meg (Kétpártrendszer vagy többpártrendszer? Magyar Nemzet, 2005. nov. 2.), és ugyanerre a megállapításra jutott a Kommentár 2006/1. számában Körösényi András Közjogi populizmus, kisebb parlament, választójogi-reform című írásában. A klasszikus érvek hamisságát, melyek szerint kis országhoz kis parlament illik, a kisebb parlament olcsóbb parlament, és a kisebb parlament hatékonyabb munkát végez, már sokszor megvilágítottam.

Nézzük azért ismét meg ezeket az érveket. Rögtön az elsőt: Európában a Magyarországéhoz hasonló népességű országokban a százezer főre eső képviselők száma 2,3-tól 4-ig terjed. Görögországban 300, Svédországban pedig 349 képviselője van a csaknem kilencmilliós lakosságnak. Magyarországon százezer lakosnak 3,86 képviselője van a parlamentben.

Ez a felső határhoz közelít ugyan, de se kirívónak, se eltérőnek nem számít ezzel a Magyar Országgyűlés az európai modellek viszonylatában. A kisebb parlament egyben olcsóbb parlament állítás – amellyel a leggyakrabban operálnak a megvetett politikusi osztály tagjai, s amelyik talán a legnépszerűbb érv a kisebb országgyűlés mellett – is hamis érvnek bizonyul.

Ha nemzetközi példák alapján vizsgálódunk, akkor az tapasztalható, hogy a kisebb parlamentek – mint például Izland, Málta vagy Luxemburg parlamentjei, amelyek 63–81 fő közötti képviselőt fizetnek – sem gazdálkodnak feltétlenül arányaiban kisebb keretből, mint a magyar törvényhozás, ugyanis a kevesebb létszámú képviselő mellett több intézményi, hivatali szakértő dolgozna, vagyis a képviselők számának csökkentése önkéntelenül is a szakértők és általában az Országgyűlés Hivatalának személyi állománybéli növekedéséhez vezetne.

Így az a mechanikus érvelés, amely megtakarításként állítja be a száműzött képviselők fizetését, költségtérítését, anyagi természetű juttatásait, nem gondol a mérleg másik oldalára, a szakértői munka és adminisztrációs költségek törvényszerű többletköltségeire.

A harmadik érv a parlamenti munka hatékonyságának növekedését jósolja, pedig ez összekeverése a mennyiségi és minőségi összefüggéseknek. A létszámcsökkenés nem jelent önmagában hatékonyabb működést, sőt az ellenkezőjéhez is vezethet. Ugyanis egy kisebb parlamentnek semmivel sem lenne kevesebb a feladata a jelenleginél. Ugyanazok a törvényhozási, politikai, határozathozatali, tárgyalási, vita stb. feladatokat kellene ellássa, csak már kisebb létszámban.

Ha a munka ugyanannyi, és akik végzik, kevesebben vannak, akkor ez két esetben jelenthet minőségnövekedést. Egyfelől, ha mögöttük a szakértői stáb kibővül – vagyis nem lesz olcsóbb. Másfelől, ha a pártok csak profi, szakértő politikusokat juttatnak be a parlamentbe. Ezt viszont csak egy olyan választási rendszerben lehetne garantálni, amely a nép döntési jogát képviselőiről, ezek személyéről szinte teljesen az elitekre bízná, és a jelöltek versenyét száműzné a magyar demokráciából. (Demokrata, 2009. február 18.)

Egy új nemzeti kormánynak kétségkívül a legfontosabb feladata kell legyen demokráciánk minőségi újragondolása egy alkotmányozás keretén belül. Ez elvezethet egy kisebb és a jelenleginél demokratikusabb parlamenthez, de a felcsúti parlamenti modell jelenlegi változata semmiben sem különbözik az elmúlt húsz év bármelyik kisebb parlamentre vonatkozó javaslatától.

A szerző politológus