Vagyis az új többség már alkotmányozó országgyűléssé alakította az új, kormány nélküli országgyűlést és minden korábbinál nagyobb léptékű közjogi s egyben társadalompolitikai átalakításokba kezdett. Ez a karakteres irányváltozás láthatóan megszeppentette a parlament ellenzéki pártjait, s talán csak az LMP oldaláról érkezik némi kimunkálatlan szakmai ellenvetés e nagy horderejű alkotmányozási kedv ellenében.

A lendület s tapasztalat egyértelműen a Fidesz malmára hajtja a vizet. Az új országgyűlési pártok csetlenek-botlanak a parlament jeges pályáján, míg a régi rutinos, ámbár kiöregedett MSZP-s játékosok nagy része levegő után kapkod a kispadon. A Fidesz pedig csak száguldozik a kétharmadra élesített korcsolyájával e pályán, s oda lövi be a korongját gólként, ahova akarja.

Az újonc házelnök a 200 fős parlamentre vonatkozóan egyenesen lendületből öngólt is lőtt, amikor kétszer szavaztatta meg a javaslatot az Országgyűléssel, úgy megzavarva az MSZP veteránjait, hogy a név szerinti szavazásnál a korábban tartózkodó Gyurcsány Ferenc is „igen”-nel szavazott. Jelentéktelen az eset, ám arra mindenképpen rámutat, hogy a nagy lendület, a tiszta pálya ellenére is komoly zavarokat okozhat időnként.

Ha értékelnünk kell egy szóval a beterjesztett javaslatokat, akkor azt mondhatnánk, hogy ezek: kerettörvények. Olyan kerettörvények, amelyek egyben demokráciánk fejődésének új szakaszát jelzik, s ezért is van szükség arra, hogy maga az alkotmány mint alapnorma rögzítse ezen új keretek alapjait. Ilyennek tartom a kettős állampolgárság lehetőségének rögzítését, vagy a tételesen kimondott kisebbségi jogot az országgyűlési képviseletre (bár ezt áttételesen már tartalmazta korábban is, valójában „csak” a 35/1992. (VI.10.) AB-határozat állapítja meg, maga az Alkotmány nem tartalmazta explicite e passzust). Ezek – Semjén Zsolt politikai pályájának talán legmeggyőzőbb előterjesztése – mind komoly és pontos indoklással bírtak a Tisztelt Ház előtt, s demokratikus, valamint nemzetstratégiai céljuk világosan mutatta alkotmányos mivoltukat, s nem véletlen, hogy e kérdések kapcsán ténylegesen kialakult a háromharmados többség.

Nagyobb kérdések húzódnak meg azonban a 200 fős parlament és az önkormányzati képviselők létszámának csökkentése kapcsán. Ugyanis – különösen az első – nem az állampolgársághoz vagy a kisebbségek képviseletének elvi alkotmányos rögzítéséhez hasonló kérdések.

Az alkotmány logikája, s egyben az alkotmányozásé is mindig az alkotmányos cél rögzítésében áll, s e célt majd később tételes törvény szabályozza. A célok viszont világosak, politikai, társadalmi s egyben jogelvi axiómák kell legyenek. Nem tartalmazhatnak tátongó: „Hogyan?” kérdéseket, amelyek szétfeszítik alapnorma jellegüket.

Márpedig a kisebb parlament és a lecsökkentett önkormányzati képviselet mértéke és konkrét számokba öntése nem politikai és jogelvi axióma. Az igen, hogy legyen kettős állampolgárság, az is, hogy legyen 13 kisebbségi képviselő. Az viszont nem, hogy 200 fős legyen a parlament. Miért? Hogyan? Mi célból? Mi a demokratikus indoka ennek?

Az indokok közjogi populizmusának jellegét már korábban jómagam is, és több politikatudós is részletesen kifejtette. Ám nyilván ez nem jelenti azt, hogy ezzel együtt ne lehetne vitázni egy kisebb, hatékonyabb parlament létrejöttéről. Sőt – engedtessék meg egy személyes észrevétel – a parlament képviselői összetételét látva, s tapasztalva a szakértői páholyból ezek gondolat nélküli mechanikus szavazógép jellegét, vagy éppen ömlengő, köztársasági történeti alkotmányról tévhitben papoló neofita képviselőit, az az érzése támad a szakértőnek, hogy még a 200 fős parlament is túl nagynak tűnik a jelenlegi képviselői minőséghez képest.

Azonban ez a személyes érzés nem elegendő ahhoz, hogy ezt alkotmányos alapelvként rögzítsük, ahogyan a jobbító szándék sem meggyőző erejű ahhoz, hogy bármilyen alkotmányban rögzített számhoz kössünk egy átfogó választójogi reformot. Azonban, ha ennek egyfajta kényszerítő erőt kívántak adni a beterjesztők, úgy, hogy a „miért?”, „hogyan?”, „mi célból?” kérdéseket határidőre kelljen megtárgyalják egy paritásos bizottságban a pártok, akkor ez sikerült. Vagyis e javaslat nem politikai és jogelvi axióma jellege által, hanem hatalom- és jogtechnikai értelemben vált kényszerítő erejűvé. (És mondjuk nem számolt azzal a – kétségkívül kis esélyű – ténnyel, hogy mi van, ha véletlenül 2011 decemberéig a Fidesz elveszítené a kétharmados többségét a parlamentben, s megállapodás híján, bár az alkotmány kényszeríti a kisebb parlament megválasztására az országot s a parlamenti törvényhozást, mégsem tudna megszületni az új választójogi törvény.)

Mindezen elméleti kérdések felvetésével mindössze arra kívánok utalni, hogy a kisebb parlament és az új választójogi törvény végső célját nem lehet egyetlen számba önteni és axiómaként alapnormába rögzíteni, csak ha a jogtechnikai alapállás és a közjogi populizmus dominál a jogalkotó oldalán.

Mindezek mellett a Fidesz konkrét javaslata – s nem ennek céljának alkotmányos rögzítése – örvendetes a választójogi törvény megújítására. Az meg külön szimpatikus volt, ahogy Navracsics Tibor felvezette a javaslatot a T. Ház előtt, s minden hatalmi arrogancia nélkül, igazi tudós politikusként jelezte, hogy a javaslatot vitaanyagnak tekinti, amelyhez érdemi módosításokat vár a paritásos bizottságban.

Talán azt is kezdeményezhetné a leendő miniszterelnök-helyettes, hogy a kisebbségek és szakértőik is állandóan részt vehessenek a bizottsági munkában tárgyalási joggal – szélesítve ezzel a demokratikus, alkotmányozó súlyát a bizottságnak. Mindez tehát előremutató, érdemben a demokrácia és a politikai kultúra megújulását jelző gesztusok, ám a nagy lendülettel óvatosan kell bánni, ahogyan a javaslatokhoz érkező módosításokra pedig nyitottnak kell lenni. Különösen úgy, hogy a Fidesz által beterjesztett választójogi csomag célja, maga a kisebb parlament több választójogi elv és megoldás által elérhető.

Szimpatikus az is, hogy az új kormánypárt nem rúgja fel az elmúlt húsz év alkotmányos bástyáit. Hangsúlyozottan fenntartanák a jelenlegi választási rendszer alapelveit, hiszen ezek azért az elmúlt hat választáson már bizonyították működőképességüket. A Fidesz fenntartaná a vegyes rendszert, melyben egyéni képviselők mellett listákra is szavazhatnának a választópolgárok, az arányosságot pedig kompenzációs lista biztosítaná. A jelölés folyamata is követné a hagyományokat. Fenntartanák az ajánlási rendszert, melyben továbbra is 750 ajánlószelvény leadása lenne az egyéni indulás feltétele. Azonban a szelvényeket jóval nagyobb – átlagosan 90 ezer szavazót felölelő – körzetekben kéne összegyűjteniük a jelölteknek. Ez a gyakorlatban talán érdemben könnyíthetné a jelölést, s a kisebb pártoknak is könnyebben tenné lehetővé a listaállítást – s ez máris növeli a demokratikus jellegét a törvényjavaslatnak.

A különböző módokon kiosztható mandátumoknál a javaslattevők fenntartanák a jelenlegi arányokat, azaz a képviselők 45 százaléka egyéni körzetekből, 40 százaléka listáról, 15 százaléka kompenzációs listáról juthatna mandátumhoz. Így összesen 198 mandátumot lehetne szétosztani, 90 egyéni képviselő mellett 78 a területi listák helyébe lépő egyetlen listáról, 30 pedig kompenzációs listáról juthatna mandátumhoz.

A mandátumszám csökkenése mellett a Fidesz javaslatának két leglényegibb eleme a területi listák eltörlése, illetve az első fordulós eredményességi küszöb eltörlése. Az előbbi indokai egyértelműek, a kiosztható mandátumok arányos csökkentésével a területi listás rendszer fenntarthatatlan a kis megyékben jelentkező eredménytorzulások miatt, s ezért csak országos lista lenne, amelyen a parlamenti – továbbra is ötszázalékos – küszöböt átlépő pártok arányosan osztoznának. A kompenzációs mandátumokat – amelyeket ma országos listás mandátumoknak nevezünk – a jelenlegi rendszerben osztanák ki. Egyéniben viszont már az első fordulóban mandátumot szerezhetne a győztes, amennyiben a választás érvényes volt.

Második fordulóra csak abban az esetben kerülne sor, ha a két legtöbb szavazatot szerző jelölt között szavazategyenlőség van, vagy ha a forduló érvénytelen volt. Az előbbi esetben csak a döntetlenre végzett két jelölt indulhatna a második fordulóban, az utóbbiban az összes.

Sajátos elem, s egyfajta antik demokratikus elemként jelentkezik a második fordulós döntetlen esetében, hogy a mandátumszerzés ekkor sorsolással dőlne el. A kisebbségekre vonatkozó rész viszont korántsem ennyire tisztázott. Számtalan jogelv konkurál egymással a javaslatban, ahogyan az alkotmánymódosítás sem tisztázza, hogy mind a 13 hazai kisebbség jogosult a mandátumszerzésre. A kisebbségek egymással versenyeztetése viszont kiderül a javaslatból, ami korántsem jó üzenet a számarányukban eltérő, de alkotmányjogilag egyenlő történelmi kisebbségeknek.

Szimpatikus a hangvétel, jók a vitaanyagok, látszik a felkészültség, nagy a lendület, csak ez utóbbi ne menjen a minőség s minden magyar s nem magyar demokráciájának rovására.