Kalandordemokrácia – Médiaoligarchia II. – A birodalom visszavág
Azt, hogy a két befolyásos csatorna hír- és háttérműsoraikban netán keményebben – reálisabban – kezdenek bánni az SZDSZ és az MSZP ügyeivel, társadalmi támogatottságával. Netán bemondanak olyan híreket is, amelyeket eddig rendre elakasztottak kapuőrei a magyar társadalom elől, vagy stratégiát váltva, a társadalom narkotizálását a hírek világában nem érvényesítik és „Bubu, a kiselefánt” típusú híreik helyett netán azt választják szenzációnak, hogy a legutóbbi kutatások szerint a Jobbik több szavazatot kaphat az EP-választáson, mint az MSZP.
Az elmúlt héten az RTL Klub híradójában médiagengszterizmusnak minősíthető módon üzent hadat az ORTT tagjainak egy rendkívül profi anyaggal. A modern manipulálás alapja az, hogy bárki, aki hibázik, formailag vét, jogellenesen cselekszik, vagy legalábbis a jogszerűség megkérdőjelezhető akárcsak egyetlen korábbi cselekedete kapcsán, zsarolhatóvá válik. Ettől kezdve két út áll a zsarolható előtt: vagy teljesíti a zsaroló követelését, vagy lehull a lepel róla, és a becstelenség, hiteltelenség, megvetettség bélyegét kell viselje, aminek következtében korábbi hatalmi pozícióját is elveszíti.
Az MSZP és az SZDSZ ily módon már rég zsarolható. Nem véletlen, hogy ORTT-s tagjaik már 2005-ben is engedni voltak kénytelenek a két kereskedelmi csatorna koncesszióhosszabbító szándékának. Ám most, Majtényi László elnök tisztességes munkájának köszönhetően fennakadt a zsaroló potenciál az ORTT intézményén. Nem volt elég a szocialisták és a szabad demokraták zsarolása a sikerhez. Ezért hát magát az intézményt és áttételesen annak irányító elnökét kellett zsarolható állapotba hozni. Ezt üzente meg rekord hosszú híradós anyagában az RTL Klub.
Mielőtt erre rátérnék – csak az érthetőség kedvéért – ismét felidézem az alapkonfliktust. A nyíltság, ahogyan a kereskedelmi csatornák hadüzenetet indítottak az ORTT ellen, azt üzeni: vigyázzatok, mindent meg tudunk tenni ellenetek manipulálással, ha nem engedtek minket tovább gazdagodni. Az ORTT ellenzéki tagjai azért dacolnak, mert mindenképpen jól járnak, a köztársasági elnök emberének tartott elnök pedig csak nem érti, miért kéne támogatni a két, zsírosan nyereséges céget. Ha sikerül halogatniuk a döntést, akár nyerhetnek is.
Tavaly a két kereskedelmi csatorna, szinte egymással versengve büszkén jelentette be, hogy rekordárbevételt és kimagasló extraprofitot értek el. Az RTL Klub 35,6 milliárd forintot, a TV2 26,5 milliárdot termelt a szakirodalomban „butító szórakoztatásnak” nevezett műsorfolyamával a tulajdonosi kör legnagyobb örömére.
A TV2 és az RTL Klub idén februárban egy mindössze másfél oldalas levélben azért kérte a legfőbb médiahatóságtól, hogy az évente közel kétmilliárd forintos koncessziós díjat csökkentsék a felére, mert a gazdasági válság miatt idén csökkentek a bevételeik. A tavasz során többször került napirendre a szinte érthetetlen kérés, amelyet aztán a szabad demokrata delegált kiegészített egy új javaslattal, a díjszámítás új rendszerének átalakítására. Micsoda véletlen, hogy e javaslat a média egész alrendszere tekintetében kizárólag a két leggazdagabb tévécsatornának kedvezett volna. E javaslat viszont már visszavonásra került az elmúlt hetek botrányos eseményei miatt.
A koncessziós díj csökkentését a szocialista és a szabad demokrata delegáltak mindvégig támogatták és támogatják, az ellenzékiek és Majtényi László, az ORTT elnöke viszont mereven elutasítják a közmédiumok költségvetését súlyosan érintő indítványt. A kérdést az utóbbi hetekben már szinte ráerőltették a testületre a balliberális delegáltak. A piaci oligarchia agresszív követelésének az elnök és az ellenzék már csak technikai trükkökkel tud ellenállni. Majtényi különböző indokok miatt elhalasztotta, vagy hirtelen berekesztette az üléseket, illetve az ellenzékiek távolmaradásukkor kérték, hogy majd csak a jelenlétükben tárgyalják az ügyet. Ha május 30-ig a testület nem dönt az arcátlan kérelemről, akkor a két csatornának be kell fizetnie a szerződésük szerint esedékes koncessziós díjat.
A két kereskedelmi csatorna a múlt heti ülés elhalasztása után nyíltan kardot rántott. A zsarolhatóság állapotát kívánta előidézni az RTL Klub, amikor – már említett – híradós anyagában az ORTT pénzügyeivel foglalkozott. Az RTL Klub megszokott átlag egyperces tudósításai helyett, rekord hosszú, 2 perc 49 másodperc hosszú anyagban – keresztapai módon üzent a renitenskedő médiahatóságnak. Jelezte, hogy az ORTT anyagi ügyei sem tiszták, zsarolható. Költekezése nem törvényszerű, és semmibe nem kerül a testületet mint pazarló, vízfejű társaságot bemutatni.
Indirekt módon az elnök és a testületi tagok is kaptak egy pofont, amikor miniszteri és államtitkári fizetésüket mutatták be táblázatban, hadd lássa a fanatikus Győzike-rajongó, hogy milyen súlyos milliókat tesznek zsebre ezek az ORTT-tagok. Persze arról már egy szó sem esett, hogy törvény mondja ki, az ORTT elnöke miniszteri, tagjai pedig államtitkári besorolásban vannak.
Összességében az anyagban elhangzó állítások mind igazak voltak. A médiahatóság – a kormány állandóan alultervezett költségvetési támogatása miatt – tényleg a médiatörvényt megkerülve használ fel több százmillió forintot a közszolgálati műsorok gyártására fordítandó összegekből saját működésére.
Ugyanebből az összegből finanszíroz jutalmakat és szolgálati autók fenntartását. Csakhogy a rendkívül rossz gyakorlatot maga a kormány követeli meg, amikor nyíltan azért nem ad pénzt a működésre, mert az úgyis rendelkezésre áll a gyártásra fordított összegekből.
Az RTL Klub híradós anyaga iskolapéldája lesz a média politikacsinálásának. Minden benne volt, ami a hatalmi potenciál megmutatásához kell. Igaz információk tendenciózus, manipulatív és álobjektív szerkesztéséből jelest érdemel.
A rádiózásról és televíziózásról szóló törvény az objektivitás meghatározásához további értelmező ismérveket rendel: időszerűség, pártatlanság, sokoldalúság, tényszerűség, kiegyensúlyozottság. Nos, az aktuális hírnek beállított számvevőszéki jelentés, amelynek kapcsán a híradós anyag készült, korántsem friss hír. Az RTL Klub nem saját kérvénye elutasításával foglalkozott, bemutatva nézőinek, hogy sokmilliárdos hasznukból nem kívánnak még annyit sem adni a köznek, amennyit saját maguk vállaltak a szerződésben. Ehelyett az ellenfélről 2005-ben készült, vagyis négy évvel ezelőtti, számvevőszéki jelentésben talált fogást az ORTT-n és állította be ezt friss információként. A pártatlanság megkívánta volna, hogy a csatorna jelezze, vitában áll a testülettel.
A sokoldalúság alapján az ORTT elnökét, tagjait meg kellett volna szólaltatni. A tények szempontjából rendben volt az anyag, mind igaz volt, amit mondtak, csakhogy nem volt kiegyensúlyozott. Egyértelműen sütött az anyagból – mert üzenni akart –, hogy a cél nem más, mint tények manipulált egymásra csúsztatásával rossz színben feltüntetni a médiatestületet, miközben elhallgatták az érdemi aktuális hírt és annak konfliktusát.
Az RTL Klub Híradója, miközben senkit nem szólaltatott meg az ORTT oldaláról, interjút kért Jánosi Györgytől, az Országgyűlés média-albizottságának szocialista elnökétől, aki nyilván a csatorna érdekei szerint szólalt meg, aki tovább folytatta a zsaroló üzengetést, amikor az MTI-n keresztül jelezte, hogy az MTV ne nagyon ugráljon az RTL Klub és a TV2 ellen, mert ő is sáros a 2006-os éves beszámolójának megkésett elfogadásával és adós még a székházszerződés nyilvánosságra hozatalával is. Jánosi leplezetlen üzenete nyilvánvaló, amikor azzal zárja közleményét, hogy mindezen restanciák mellett azonban az MTV-nek arra van ideje, hogy „kampányt indítsanak a két országos kereskedelmi televíziós csatorna koncessziósdíj-csökkentése ellen.”
Mindezek közepette nehezen tud beszélni az ember az egyetemi katedrán az elvárt demokratikus médiapiaci magatartásról. Pontosabban csak a globális uralmi rend médiaoligarchiájának működését lehet vegytisztán példázni mindazzal, amit a kereskedelmi csatornák folytatnak Magyarországon. A zsarolhatóság kiküszöbölése a médiahatóság oldalán szintén egy új, nemzeti kormány első feladatai közé kell tartozzon. Jogszerűtlen pénzfelhasználást nem lehet megengedni egy Országgyűlés által felállított testület esetében.
Ilyen feladott labdák közepette nehéz ellenállni a piac otromba, gyarmatosító követeléseinek. A nyílt zsarolást pedig a legsúlyosabban kell visszaverni. Csak reménykedhetünk abban, hogy az utolsó ülésen nem győz a médiaoligarchia a köz felett, és jövőre új időszámítás kezdődik a számukra is.
Zárug Péter Farkas
politológus
