Néhány kivétel azért van, mint az egykori MSZMP-s privatizációs kormánybiztos Martonyi János, aki mára az ellenzéki csapatban játszik, vagy Debreczeni József, aki rendszerváltó képviselőként ma a kormánypárti oldal jelentős véleményformálója, vagy az SZDSZ egész vezérkara, akik rendszerváltó bábformációjuk után ma lepkeként vergődnek a szocialisták hálójában. Persze rajtuk kívül még többeket említhetnék, de ez érdemben a lényegen nem változtat.

Ahogyan az elitek beidegződése is a húsz évvel ezelőtti. Az MSZMP–MSZP hatalomátmentésének ugyanúgy, mint akkor, alá vannak rendelve a demokrácia működési szabályai, és a vita is ugyanaz ellenzék és kormánypárt között: a kormányzati, szocialista reform-kontinuum (Lásd G. Fodor Gábor), vagy a választás lehet megoldása az államháztartás államcsődhöz közeli helyzetére.

Emlékezetes, hogy a szocialista vezér Lendvai Ildikó 1989-ben úgy vélte és azt javasolta a dilemma eldöntésére, hogy az akkori MSZMP–MSZP adja az új parlament felét, és csak a másik fele kerüljön ki választás eredményeként. Vagyis az érdemi átmenetet Lendvai úgy értelmezte, mint a biztos befutást állampárti oldalon, a párton belüli erőviszonyok függvényében, másfelől pedig mint versengő lehetőséget a kétharmados többség megszerzésére az által, hogy a fennmaradó mandátumokból még sikerül néhányat megszerezni a választásokon a rendszerváltó erőkkel szemben.

Javasolta tehát mindezt az a pártvezér asszony, aki 1974-től a Kommunista Ifjak Szövetségének Központi Bizottságában a kulturális osztály munkatársa, majd tízéves kiképzés után 1984-től az Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságában Aczél György titkárságán dolgozott, majd 1989-ig a tudományos, közoktatási és kulturális alosztály vezetője volt.

Állampárti főcenzornak mondják őt is, de állítása szerint csak véleményezett, mondjuk a Beatrice zenekart, amelynek betiltását azért szorgalmazta, mert az megzavarja a szocialista ifjúság erkölcsi fejlődését és izgatja a fiatalokat. Nem változtak a körülötte lévő párttársak sem jelentős mértékben, ahogyan a szocialista reform-kontinuum is ugyanaz a lemez.

Az SZDSZ pedig asszisztál az új MSZP pártvezérnek, és elősegíti ezt a szocialista kontinuumot. Ki gondolta volna, hogy az Ellenzéki Kerekasztal huszadik évfordulóján Magyar Bálint, Pető Iván, Fodor Gábor Lendvai Ildikó osztályharcos reformszocialista oldalán ül majd? Senki, ám ez is a rendszerváltozás mutatója.

Kísérteties a folyamatok közötti hasonlóság a társadalmi támogatottság tekintetében is. 1990-ben a szocialista reform-kontinuum oldalán a társadalom akaratának 12 százaléka állt. Ma a legkülönbözőbb közvélemény-kutató cégek azt mérik, hogy a kormánypárt támogatottsága ugyancsak 12 százalék körüli, amihez ha hozzáadjuk az SZDSZ 1-2 százalékát, akkor sem változik az arány. Mindezek tudatában a szocialisták régi-új trükkjükhöz folyamodnak.

Tegyünk úgy, mintha mi nem a tönkretevők volnánk, hanem a kényszerű megmentők, és mindenki, aki bennünket másnak lát vagy próbál láttatni, az igazából nem a mi, hanem az ország ellensége! Sőt a magyar demokrácia ellensége az, aki ily nagy baj idején nem fog össze velük, vagyis a baj okozóival.

Az előrehozott választás ebben a szocialista reform-kontinuumban az egérút zsákutcába kerülését jelenti, ezért mindent el kell követni, ha kell, vezéráldozatot is kell hozni ahhoz, hogy a termeszcsapat nagyobbik része átérjen a folyón. És meghozták. Gyurcsányt és csapatát hagyták vízbe esni.

Két hete e hasábokon azt írtam A kalandor lapot húz című írásomban, hogy Gyurcsány Ferenc megérezte a rá vadászó párttársak szagát a megváltozott párt-szélirány miatt és megugrott a vadászok puskacsövei elől miniszterelnökségét feláldozva, de kérdés, hogy megszűnt-e levadászásának szándéka a párton belül. Még a miniszterelnök-kereső burleszk előtt jeleztem, mindenki bizakodó az új miniszterelnök személyének kiválasztása kapcsán, de – több kollégámmal ellentétben – fenntartottam a komoly lehetőségét annak, hogy a „nagyvad levadászásának” szándéka nem szűnt meg. És így lett.

Ez is a szocialista reformpárti kontinuumnak a része. „Kommunistának lenni, mindig áldozatokkal jár!” – mondta Kádár János, ami mindig a vezéráldozatok meghozatalát is jelentette a kontinuumban való megújulás végett. Vagyis úgy van változás, hogy nincs, és a megújulás záloga nem más, mint a jól bevált régi csapat! Élén egy új emberrel, aki nyilván újra beáldozható lesz, mert hát bizony kommunistának-szocialistának lenni áldozatokkal jár.

Csakhogy mindez a kényszeredett hatalmi küzdelem, miközben „a népért a nép nevében” van meghirdetve, soha nem tapasztalt terheket fog kiróni a magyar társadalomra.

A Bajnai-kormánnyal egy olyan intézkedési csomag kerül politikai napirendre, amely előre meghirdetetten fájni fog, és a társadalom alapszöveteibe fog belevágni. Oda is, ahova nem kéne, pusztán azért, hogy szokja a magyar a fájdalmat.

Nem igaz, hogy egy év rövid idő. Egy év nagyon hosszú idő. Egy kormányzati intézkedési program végrehajtása körülbelül hét hónap alatt fut le a reszort szerinti miniszteriális rendszerben. Ez azt jelenti, hogy a Bajnai-kormány körülbelül két közigazgatási program-ciklust tud lefuttatni a rendelkezésére álló időben. (Az előzetes tervekből még nem derült ki a pontos ütemezés, de az eddig ismert időbeosztásokból mindez jól kivehető).

Az első lesz a szociális csomag, vagyis mindaz, amiből a magyar társadalom végképp megérti, hogy nem számíthat segítségre a továbbiakban saját államától. Sőt ez az állam a politikai bűnök és felelőtlenségek árát vele fizetteti ki, tőle vonnak el. Lássuk csak: a közszféra béreinek befagyasztása, a 13. havi juttatások megszüntetése, a 13. havi nyugdíj felszámolása, a családi pótlék befagyasztása, ugyancsak a családi pótlék megkurtítása azáltal, hogy huszonhárom éves korról e juttatást lecsökkentik húszéves korra, a gyes és gyed időtartamát szintén csökkentik, majd nyártól felfüggesztik a lakástámogatásokat, megszüntetik a szocpolt, megnyirbálnák a gáz- és távhő-kompenzációkat, csökkentenék a közösségi közlekedés támogatásait és a média mentálhigiénés funkcióját kizárólagosan ellátó m1 és a Duna Televízió támogatását. Talán még azt is kitalálják, hogy Duna TV-re nincs is szükség.

A fenti programnak semmi köze nincs a gazdasági világválsághoz, ennek csak és kizárólag a szocialista kontinuumhoz van köze. A világ összes válságkezelő állama elvon a piactól, annak is leggazdagabb és bűnös bankvilágától, államosít és állami befolyást szerez, azért, hogy állampolgárának adni tudjon ezzel élénkítve fogyasztását és ezzel jelezve, hogy az állampolgár számíthat saját államára.

Szlovákia, Németország 2000 eurós újautó támogatása, Nagy-Britannia bankállamosítása a hitelek felvételének könnyítésével, a bankárkaszt extraprofitjának és jutalmainak állam általi visszavétele Obama elnök által, és így tovább, mind azt mutatják, hogy Magyarország a válság beköszönte előtt tévedt végzetes útra.

Olyanra, amely úgy meggyengítette, hogy nem képes az állam társadalmi szervező feladatát ellátni, csak társadalma megsarcolása útján adósrabszolgai minőségét próbálja fenntartani a bedőlés elkerülésének programja mentén.

Húsz évvel ezelőtt ugyanez volt a cél. A rendszerváltók választást akartak új gazdaság- és társadalompolitikával, míg az MSZMP–MSZP a szocialista reform-kontinuumot szervezte. Akkor megúszták népítélet nélkül. Ennek az átmenetnek előnyét mindig abban jelölték meg, hogy egy pofon sem csattant el. Még csak le sem köptek a nyílt utcán egyetlen politikust sem.

Nem örvendetes, hogy bizony változik a hangulat ma Magyarországon. A rendszerváltozás utáni első miniszterelnök, aki a leköpés elképesztő társadalmi megvetését el kellett viselje, Gyurcsány Ferenc volt.

Hangsúlyozom, nem örülhet ennek egyetlen felelős értelmiségi sem. Azonban tudnunk kell, hogy egyediségében, esetiségében is e leköpés szintén a szocialista reform-kontinuum terméke. Az elkeseredett, porból jövő ellenállás jelentkezik benne, a tehetetlen megvetés kifejeződése.

Mint amikor Vajda János egykori koszorús költőnk egy pofonnal fejezte ki mély megvetését Thali Kálmán iránt, aki Arany János helyett megírta a dicsőítő költeményt Ferenc József császárnak. Arany a Walesi bárdokkal válaszolt a felkérésre.

A magyar társadalom immár 62-64 százaléka utasítja el a magát mentő MSZP–SZDSZ szorongató politikáját. Mégis mindaz a blokkolt demokrácia-fejlődési pálya, amelyet pont a húsz évvel ezelőtti kerekasztalnál véstek alkotmányba, a szocialista kontinuum alkotmánya. Demokratikus, de merev, többpárti, de a társadalmi pluralizmust húsz év alatt érdemben kétpártivá változtató, a sajtószabadságot meghirdető, de duális médiarendszerének kereskedelmi túlsúlya miatt „narkotizált” vak társadalmat eredményező, és gazdasági szabad versenyét garantáló jellege az állampárti előnyöket piaci előnyökké változtató KISZ-vezérkar milliárdossá válását garantálta. Az ellenzék kezébe adott lehetősége a konstruktív bizalmatlansági indítványban pedig szintén a szocialista kormányzati megújulás eszközévé vált. A nómenklatúra-eldorádó törzsgárdája némi átrendeződés, vezéráldozat mellett újra rendezte sorait.

Egy SZDSZ-es ügyvivő fejezte ki legjobban a Bajnai-kormány politikai jellegét, amikor benne „a klónok támadását” látta.

És a szocialista reformpárti kontinuum újabb kormánya, valóban mint egy klónhadsereg kezdi meg háborúját a magyar társadalom ellen.

Zárug Péter Farkas

politológus