Szintén jeleztem, hogy súlyosan tévednek azok, akik azt hiszik, hogy a szép eredményeket át lehet vinni a romániai belpolitikai választások rendszerébe. És szintén már 2007-ben leírtam, hogy a versengő magyar politizálás a magyar választók aktivitásának csökkenéséhez vezet majd, azt ugyanis nem demokratikus lehetőségnek, hanem megosztottságnak fogja értelmezni. Bár ne lett volna igazam.

De az lett. A megosztottság érzete folyamatosan csökkenő részvételt eredményezett azóta az erdélyi választókörzetekben. Az RMDSZ elleni fellépés, a magyarországi háttértámogatás, pénz, paripa, fegyver az MPP-nek nagy felsüléshez vezetett a képviselő- és helyhatósági választásokon. És tisztázódott az is – amit szintén jeleztem jó előre – hogy téves Tőkés László támogatottságát MPP-s támogatottságnak betudni.

A magyar politika egy tömb (RMDSZ) és két periféria (MPP és önálló entitásként Tőkés László) körül csoportosul Erdélyben. Ez is beigazolódott azóta.

A romániai magyarság – nem csak Erdélyben – minden korábbinál zavarodottabb helyzetbe került az elmúlt tíz esztendőben. Elszálltak rendszerváltó álmai, csalatkozott politikai vezetőiben, kiábrándult a stástutörvényből, nem hisz az összefogásban, új típusú törésvonalak szabdalják közösségét, s tradícióit kikezdte az új kommunikációs „kockázat-társadalom”. Mindeközben felerősödött benne egyfelől a privát szférába fordulás, másfelől a politikai meg nem értettség konfliktusainak sokasága.

Minderre iskolapélda lehetne az a botrány, amelyik azok után tört ki, hogy kiderült, Szász Jenő MPP-elnök harmadmagával, Rácz Károly, Kézdivásárhely és Nagy István, Barót polgármesterével együtt elment a Cotroceni palotába a december 1-jén megszervezett ünnepi megemlékezésre.

Szász Jenő jelenlétét Erdély elszakadásának, Nagy-Románia megszületésének évfordulóján a román állami ünnepségen azért kritizálták sokan, mert 2002. december 1-jének emlékezetes budapesti ünneplését (Medgyessy Péter botrányos koccintását román kollégájával a Kempinski Hotelben) akkor ekként kommentálta:

„Árulók a határon innen és túl is vannak, s politikai cinizmus az, ahogyan a magyar miniszterelnök az RMDSZ-es csúcsvezetőséggel együtt ünnepelte december elsejét a román miniszterelnökkel.”

Tőkés András a hír hallatán azonnal lemondott az MPP alelnöki tisztségéről.

„Minden erdélyi magyarnak pirult az arca, mikor annak idején Budapesten Verestóy Attila és Kelemen Atilla az itteni magyarság nevében ez alkalommal koccintásra emelték poharukat. Az MPP országos alelnökeként most még jobban fel vagyok háborodva azért, hogy ugyanezen a napon Szász Jenő, az MPP országos elnöke, egyéni döntése alapján Bukarestben, a Cotroceni palotában hasonló akcióban vett részt” – írta lemondó levelében Tőkés.

A Transindexnek Tőkés András azt mondta, nevetségesnek tartja azt, hogy bárki is azt képzelhette, hogy Băsescu államfő pár nappal a választások előtt majd érdemben fog tárgyalni a magyarság fontos problémáiról. Hangsúlyozta, az MPP-elnök utólagos magyarázkodásai nem érték el céljukat.

Márpedig Szász – Tőkés lemondását követően – tényleg ezzel magyarázta cotroceni akcióját. Azzal, hogy ő és társai nem ünnepelni, hanem magyar ügyet képviselni mentek a román állami ünnepségre. Figyelmeztetni akartak mindarra, amit az egyesülési nyilatkozatban ígért a román politika a magyar és az összes kisebbségnek 1918-ban.

„Én csak azt képviseltem Bukarestben, amiben a Szentegyházán tartott MPP-s polgármesteri és alpolgármesteri találkozón megegyeztünk. A magyar politikusnak az a dolga, hogy a gyulafehérvári kiáltványba foglaltakat kérje számon, hiszen 1918-ban széleskörű önrendelkezést, modern kifejezéssel autonómiát, és aszimmetrikus regionalizációt ígértek, amellyel a mai napig tartoznak a romániai magyarságnak. Ezt az adósságot mentünk számon kérni: egyetlen kínálkozó alkalmat sem szabad elszalasztani. Kértük, hogy a kokárdát ne tűzzék ki a mellünkre, és poharat sem vettünk a kezünkbe, mert nem koccintani, hanem a magyar érdek képviselete miatt mentünk Bukarestbe” – nyilatkozta Szász Jenő, s pártja is hasonló tartalmú közleményt tett közzé.

Az elsikkasztott autonómia ügyét nem csak lehet, hanem kell is képviselnie minden erdélyi magyar politikusnak. Csakhogy Tőkés András szerint „a fogadásra parolázni, koccintani mennek, nem pedig azért, hogy fontos kérdések kapcsán tárgyaljanak”. S ez is igaz. Tőkés nem azt kifogásolta, hogy Szász Bukarestbe ment, hiszen valóban nem várhatta el, hogy az államfő látogasson el hozzá. Azonban világos, hogy az ünnepség szimbolikájától nem lehet eltekinteni: december elseje mást jelent a románságnak és ismét mást a magyarságnak. Az MPP (volt) alelnöke Szász Jenő fogadáson való részvételét a templomban való fütyüléshez hasonló tettnek nevezte.

Azt mondta, azért mondott le tisztségéről, mert ha az MPP vezetője ugyanazt műveli el, amit 2002-ben az RMDSZ Budapesten, akkor megszűnik igazi alternatíva lenni, hiszen nem jobb a Deákné vásznánál.

Szász furcsa látogatását azzal is indokolta, hogy mivel Băsescu nem tudott a kampány során eljutni Székelyudvarhelyre, ez alkalommal – vagyis Erdély elszakításának évfordulóján – találkozni tudott vele. „Az a kérdés, hogy előre miért nem szólt senki arról, hogy december 1-je nem a legjobb dátum a találkozóra. A kettős mércét kell elkerülni” – nyomatékosított az MPP-elnök. „Amikor 2002-ben Nastase, Medgyessy, Markó és az RMDSZ akkori tiszteletbeli alelnöke, Tőkés László december elsején Budapesten koccintgatott, akkor nem volt ekkora felháborodás” – mondta utólag Szász Jenő.

Ez a konfliktus, ahogyan a román államelnök választásban való magyar politikai részvétel is, tipikusan az elmúlt nyolc év zavarodott erdélyi állapotainak látlelete. Nos, érdemes tisztázni, hogy nincs kettős mérce.

Egy állam legnagyobb ünnepe protokolláris esemény, amelyen különböző politikai magatartások lehetségesek. Mind a 2002-es budapesti, mind a 2009-es cotroceni a legszerencsétlenebb, és célját el nem érő magatartás volt a részt vevő politikusok szempontjából, arról nem beszélve, hogy semmilyen magyar érdek nem fűződött hozzájuk.

A 2002-es koccintás a magyar kisebbségi lét elfogadhatatlansága miatt volt súlyos hiba a magyar diplomácia részéről, Szászék mostani akciója pedig az ünnepségen való részvételük politikai céljának előzetes, nyilvánosság előtti tisztázatlansága miatt volt súlyos hiba.

Ünnepségre ugyanis ünnepelni megy a politikus is, vagy botrányt csinálni. Szászéknak egyik sem volt szándékában. Ha pedig a figyelemfelhívás volt a cél, akkor a távolmaradás és ennek indoklásaként nyilatkozat kiadása lehetett volna a megoldás. De ők sem ezt, sem azt, hanem egy harmadik, szerencsétlenkedő megoldást választottak. Tévesen.

Tudomásul kell venni, hogy a politikai cselekvések nem csak erkölcs-etikaiak, hanem felelősség-etikaiak is. Nem elegendő a magyarázat, hogy a három MPP-s résztvevő nem tűzött román nemzeti kokárdát, és nem vettek pezsgős poharat a kezükbe. Ez kevés, ha ennek célja sem a román, sem a magyar médiában nem lett világosan közölve. Tudomásul kell venni, hogy a protokoll szerint a kis sértés egyszerű politikai neveletlenségnek minősül, ami az elkövetőt minősíti, míg az előre bejelentett szándékos protokollsértés politikai célokat szolgál: figyelemfelhívást, tiltakozást, engedetlenséget jelez.

Magyarán szólva elfogadni egy ünnepségre a meghívást, elmenni, majd sértegetni a házigazdát bunkóság. A helyszínen tiltakozni is csak akkor lehet, ha nem fogadtuk el a meghívást (például sajtótájékoztató a helyszínen saját célok ismertetésével). Ám olyan nincs, hogy tárgyalni megyek a román államfővel a magyar autonómiáról, egyébként Erdély elszakadásának napján, úgy, hogy a vendéglátás protokollját szándékosan megsértem.

Ha mégis ezt teszem, ennek a nagyon világos célját előzetesen meg kell fogalmazzam a nagy nyilvánosság előtt. Így lehet kivédeni azt, hogy ne a politikai illetlenséget, hanem a protokollnak való ellenszegülés célját állítsam a figyelem középpontjába. Ha nem ezt teszi a politikus, könnyen eshet abba a csapdába, hogy egyszerre fogják vendéglátói bunkónak, párttársai pedig árulónak tartani. Ez egyébként be is következett Szászék esetében.

Csakhogy lassan az egész erdélyi magyarságnak elege van egyik oldalon az amatörizmusból, a másik oldalon a profizmus nevében tett önfeladásból, oligarchizálódásból.

A politikától való választói elfordulást – legnagyobb mértékben – az erdélyi magyar politikai osztály húszéves eredménytelensége okozza. Az államfőválasztáson a korábban mindig kimagasló részvételi hajlandósággal bíró Hargita és Kovászna megyében mentek el legkevesebben szavazni december 6-án.

A két magyar párt pedig egymásnak ellentmondva, ellentétes jelölt támogatására szólította fel híveit. Szász Băsescura, Markó Geoanára voksoltatta volna a magyarokat. És a magyarság jelentős része otthon maradt.

Az elnökválasztás éjszakáját a romániai hírcsatorna, a Realitate TV előtt töltöttem. A korábban kimagasló fontosságú, egymilliónyi magyar voksról a műsorba behívott nyolc újságíró-elemző most mindössze másfél percet beszélt. Az egymással szinte semmiben egyet nem értő, gyakran parázs vitákba bocsátkozó elemzőknek – bár egy részük még az MPP nevét sem tudta helyesen – egyvalamiben egységes és világos volt a véleményük: a magyar voksok megosztva már nem képviselnek komoly erőt, s így nem is fontosak a román nagypolitikában.

Ez a román konklúzió a válság maga.

Zárug Péter Farkas

politológus