Karácsony csapdában

Anyám, én nem ilyen lovat akartam, mondhatná Karácsony Gergely főpolgármester, miután szokásos destruktív hozzáállásával váratlanul megszerezte a Rákosrendezőre tervezett beruházás jogait. A kormány elegánsan ellépett és bejelentette, hogy a főváros elővételi jogával élve immár kötelezettséget is vállalt a 2000 milliárd forintos beruházás legalább első részének, a telek megvásárlásának és részben a környezet mentesítésének megvalósítására. Az előbbi ára 50 milliárd forint, az utóbbié 25 milliárd. Mint köztudott, a fővárosi vezetés évek óta csődhelyzetről siránkozik, a 2025-ös költségvetés elfogadásakor például éppen 50 milliárd forint hiányról beszéltek, legalábbis ezzel indokolták, hogy Budapest idén sem teljesíti szolidaritásiadó-fizetési kötelezettségeit. Ennek tükrében jogos a kérdés, hogy hirtelen honnan terem ennyi pénz a monstre beruházásra.

Karácsonyék minden bizonnyal eltaktikázták magukat. Hiszen miközben a főváros az elmúlt hat évben semmilyen számottevő beruházást nem kezdeményezett, a környezetvédelem álarca mögé bújva rendre feszültséget szított a fővárost érintő kormányzati beruházásokkal szemben. Támogatta a magukat ligetvédőknek nevező anarchisták és hajléktalanok Városliget-ellenes akcióit, vétót kezdeményezett a Ráckevei-Duna melletti rozsdaövezetet felváltó Nemzeti Atlétikai Stadion ellen. Ezekben az ügyekben a kormány nem engedett, Karácsonyék ellenében is megvalósította a beruházásokat, miközben az ellenállás hisztériája összeforrasztotta a baloldali, a liberális és a zöld tábort. Hogy a Városliget XXI. századi modern közparkként minden korábbinál élhetőbb és zöldebb lett, a Magyar Zene Háza Európa legjobb középületének díját, a Néprajzi Múzeum a világ legjobb középületének díját nyerte el és az Atlétikai Stadion is a leglátványosabb létesítmények közé került, balliberális körökben nem számított.

A szokott reflexek ezúttal is működésbe léptek. Ha a kormány valamit fejleszteni akar, az a balliberális–zöld oldalon akkor is rossz, ha évtizedek óta pusztuló romok, a szocializmusból maradt környezeti ártalmak felszámolását eredményezi. A helyzet most még abszurdabb, mint a ligetvédők esetében volt: a főváros itt már nem is az ótvarzöld, hanem a puszta rothadás megőrzése érdekében lépett fel. Az előzmények ismeretében aligha gondolhattak arra, hogy harc helyett a kormány ezúttal átengedi a lehetőséget: mutassa meg a főváros, mit tud kezdeni a lepusztult területtel… A kormánynak talán kapóra is jött Karácsonyék kiszámítható ellenállása. Innentől ugyanis Karácsonyék a számonkérés folyamatos céltáblái lesznek: magukra vállaltak egy rendkívüli fejlesztést, amibe alighanem még belekezdeni sem képesek.

A csupa „nem” táblával jelölt út sehova sem vezet. Vagyis tagadással nem lehet előrehaladni. Amit Magyarországon is megtapasztalhattunk az 1945 utáni „osztályharc” helyben járásából, léleknyomorításából, a kommunista tábor leszakadásából. Hihetetlen, hogy vörösből zölddé váló utódaik még mindig rombolással és demagógiával próbálnak politikai karriert építeni.

Valószínűleg most már Karácsony is érzi, hogy csapdába került. Noha „Rákosrendező-mentő” akcióját még a kormány ellenében hirdette meg, most már szokása szerint a kormányra mutogat. Azt mondja, együttműködés nélkül a terveik nem valósíthatók meg, és egyébként is nyugdíjas lesz, mire egy ilyen mértékű projekt befejeződhet…