Alulírott X.Y. nyugdíjas egyetemi oktató PhD fokozattal politikai menedékjogot keresek bármely olyan országban, ahol elismerik, hogy Magyarországon kirekesztik, üldözik, megfosztják alapvető jogaitól mindazokat, akik keresztény, konzervatív világnézetet vallanak. Ötven könyv és sok ezer cikk szerzőjeként munkát vállalok az angol és magyar nyelv és irodalom, média és kommunikáció, valamint politikatudomány területén. Csak olyan országok jelentkezését várom, melyek ratifikálták az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát (1948) és készek annak betartására is.

Különös tekintettel a Nyilatkozat 14. cikkére, mely kimondja: „Minden személynek joga van az üldözés elől más országban menedéket keresni és a más ország nyújtotta menedéket élvezni”, sajnálom a svédországi kirándulásra befizetett romákat, akik feltehetőleg nem olvasták a cikkelyt, mely csupán a menedékkeresés jogát szögezi le, arról pedig szegények nem tudhattak, hogy az Európai Unió tagállamai egymás polgárainak nem nyújthatnak politikai menedékjogot, mert itt az Unióban mindenki szabad – lásd még a Szovjetunió alkotmányát. Mivel számos pályatársammal együtt bizonyítani tudjuk a bevezetőben vázolt tényállást, tisztelt külhoni olvasóim vegyék fenti hirdetést komolyan és segítsék elő emigrációmat a jelenlegi kormány bukásáig, amikor remélhetőleg a tényállás megszűnik. Az Európai Unión belüli migráció megdöbbentő arányokat öltött, elég, ha a lengyel példát idézem: 2004 májusa óta csaknem egymillió lengyel vándorolt Nyugat-Európába, főleg szak- és segédmunkások, s ennek következtében nemcsak új hazájukban keletkeztek nagy feszültségek, hanem Lengyelországban is munkaerőhiány lett, így veszélybe került az EU-támogatásból építendő úthálózat sorsa, a lengyel hajógyárakba pedig Németország keleti részéről toboroznak munkaerőt, illetve Fehér-Oroszországból és Ukrajnából, ahonnan nézve Lengyelország az ígéret földje. Ma már sajnálom, hogy nem közgazdásznak tanultam, pedig így magam is tevékenyen részt vehettem volna abban a káprázatos reformsorozatban, mely az 1960-as évektől kezdve napjainkig oly magasra ívelő pályára állította a dübörgő magyar gazdaságot. Lóránt Károly közgazdász, az Európai Parlament szakértője minden bizonnyal jobb könyvekből tanult, hosszú évek óta figyelmeztet a magyar államcsőd veszélyére, mely most már – amint ez a napokban egy interjúból kiderült – nem is veszély, hanem elkerülhetetlen tény. Az államcsődöt semmiféle konvergenciaprogrammal nem lehet elkerülni, legfeljebb elodázni: a Hír TV képernyőjén megjelenő számok és adatok bizonyították. „Államcsőd, na és?” – vonhat vállat Baxter főminiszter és hűséges választói, akik legfeljebb egymillióig képesek számolni, a dollármilliárdok problémája olyan ködös számukra, mint egykor a KGST volt. Próbáltam utánanézni az államcsőd fogalmának, mert ha már elkerülhetetlen, legalább lássuk, mivel jár. A gyengén fejlett országok eladósodásának okait inkább nem sorolnám, egy olyan országban, mint amilyen Magyarország, ahol lassan már semmi sincs állami tulajdonban, csak a csődkassza, a felhalmozott adósságoknak újabb adósságokkal való kiváltása már nem lehetséges. Ha egy ország fizetésképtelenné válik, értesíti ügyfeleit és az IMF-et, a bankokat, a hitelezőket e szomorú tényről, és elkezd tárgyalni az adósságszolgálat felfüggesztéséről vagy – jobb esetben – az adósság részleges törléséről. A másik, durvább megoldás az adósságszolgálat egyoldalú felmondása (államosítás), ezt a nemzetközi szervezetek és bankok zokon szokták venni, az ország kénytelen saját erőforrásaira támaszkodni néhány évig, de aztán megjelennek újra a kamatrabszolgaság lelkes helytartói – és kezdődik minden elölről, privatizálás és befektetés, kölcsön és törlesztés. Egy nemzeti kormány talán képes lenne a lehető legkisebb veszteséggel kijönni ebből a folyamatból, de a jelenlegi martalóckormányt legfeljebb az izgatja, a kormányzati ingatlanokat át lehet-e közvetlenül íratni a szakminiszter nevére, vagy tenni kell-e előtte egy-két kört. Úgyhogy kérem, ne vegyék tolakodásnak indító soraimat, én a malmői cigányokkal vagyok, leginkább olyan országok jelentkezését várom, ahol nincs gáz és télen nem is kell fűteni. A Rossz Állam és a Jótékony Pénzpiac párviadalában nem óhajtok részt venni. Egyébként még a legostobább közgazdászok is egyetértenek abban, hogy megszorításokkal az államcsődöt ugyan egy-két évig el lehet odázni, de aztán annál nagyobb lesz a csőd. Lehet, hogy ezt akarják?