Most, hogy hazánk sorsának legfontosabb kérdése eldőlt, vagyis közkívánatra megépül a zöld, környezetbarát, sőt barátságos kormányzati épület csekély százötven milliárdért, melyet 2009-től máris elfoglalhat a kormány, hogy rögtön vissza is bérelje az építőktől, én már teljesen nyugodt vagyok a jövőt illetően. Inkább az Északi-sarkkal foglalkoznék, melynek egy jelentős részére igényt tartanak az oroszok, akik egy mélytengeri expedíció során 4200 méter mélyen elhelyezték az orosz zászlót. A sarkvidék alatti jelentős olaj- és gázmezőkre igényt tart az USA, Kanada, Dánia és Norvégia is. Jómagam ezúton szeretném bejelenteni a magyar igényt is, pontosabban az osztrák-magyart, hiszen az Északi-sarkhoz legközelebb egész Eurázsiában a Ferenc József-föld áll, egy körülbelül 60 szigetből álló szigetcsoport, mintegy 18 000 négyzetkilométer területen. Ezt a szigetcsoportot 1873-ban fedezte fel egy osztrák-magyar expedíció Weyprecht és Payer vezetésével, a Tegethoff admirálisról elnevezett hajón magyar hajóorvos szolgált (Kepes Gyula), és az expedíció költségeihez magyar arisztokraták, például Zichy Ödön is hozzájárultak. Az I. Ferenc Józsefről elnevezett birtok 1925-ben vagy 1926-ban került szovjet fennhatóság alá, gondolom, Sztálin nem sokat törődött a diplomáciai eljárással, nemzetközi jogilag a Zemlja Franca Joszifa ma is Ausztria és Magyarország jogos tulajdona. Igaz, lakosai főleg jegesmedvék, sarki rókák és rozmárok, és az évi középhőmérséklet -12,8 Celsius-fok, de hát nem nyaralni akarunk ott. Bár tréfásnak is tűnhet a felvetés, nem viccnek szántam: van ez is olyan megalapozott követelés, mint az oroszoké, sőt még jogosabb is, figyelembe véve a szovjet megszállás mindenféle utólagos kárpótlás nélküli évtizedeit.

Mielőtt holmi oroszellenességgel vádolnának meg, olvasgatom az Agroinform című országos mezőgazdasági szaklap különszámát Oroszország élelmiszer-gazdaságáról, és meg kell állapítanom, volna mivel kereskednünk e hatalmas piacon, például hússal, hiszen e téren csak 65 százalékban önellátó. Kár, hogy lassan oda jutunk, hogy a magyar piacot is képtelenek vagyunk ellátni, marha- és sertésállományunk évről évre csökken, de hát nem vagyok agrárszakember, igaz, azok sem, akik az országunkat irányítják. Persze az oroszokkal vigyázni kell, ezt már báró Wesselényi Miklós is megírta 1843-ban Szózat a magyar és szláv nemzetiség ügyében című, Lipcsében kiadott munkájában, melyet feltehetőleg egyetlen magyar politikus sem olvasott el, különben nem itt tartanánk. Wesselényi döbbenetes világossággal érzékelte már ekkor, a forradalom és szabadságharc és a cári orosz intervenció előtt, hogy Európára nézve a legnagyobb veszedelem Oroszország és az általa képviselt bomlasztó, pánszláv forradalmi szellem, illetve a görögkeleti vallás, mely a nyugati kereszténység eltörlésére szövetkezik. A könyv arra is példa, hogy igenis elég jól lehet akár százötven évre is előrelátni a történelem körvonalait, s ha az ostoba Habsburgok megfogadták volna az általuk üldözött, bebörtönzött vak magyar államférfi intelmeit, ma egy virágzó, sok nemzetiségű, alkotmányos Osztrák-Magyar Monarchiában élhetnénk. Persze a derék báró „a távol s elkülönözötten fekvő Oroszország szolgasághoz szokott s nagyjára buta népességétől” félti Európát, ami nem tetszene Putyinnak és a virágzó nagyorosz nacionalizmusnak, de azért az több mint elgondolkodtató, hogy Wesselényi több helyen is a „szláv forradalomról” ír, mely romba döntheti Európát – pedig hát hol volt még akkor a ködös időben Lenin és 1917?

Wesselényi odafentről szomorúan konstatálhatja, hogy egész Európa megbolondult, felelős államférfiak híján maga az unió is olyan, mintha a Habsburgok irányítanák, Metternich herceggel mint főtanácsadóval a háttérben. Magyarország, e kicsiny és jelentéktelen keleti tartomány pedig el van foglalva botcsinálta helytartójával és szorgalmas adószedőivel. Ágh Attila baloldali politológus Huhogók című cikkében (Népszava, 2007. augusztus 1.) arra a merész következtetésre jut, hogy „…a sok mobilizációs kudarc és értelmetlen huhogás után az oly sokszor megálmodott hatalomátvétel nemcsak 2010-ig, hanem 2010-ben is elmarad.” Ágh Attila valószínűleg Wesselényit is huhogónak nevezte volna, bízván a császár bölcsességében és a reformok erejében.

Ha sikerülne visszaszerezni a Ferenc József-földet, akkor – túl az osztrák-magyar felségterület jogos kiterjesztésén – ott felépíthetnénk a kormány épületegyüttesének pontos mását, csak sárgára festve. A 2010-ben elbúcsúzó kormányzat ott nyerhetne elhelyezést, folytatva útját a reformokig s tovább.