A magyar és szlovák szurkolók „üzengetéseinek” sorából kiemelkedik a fenti felirat, amely miatt lefújtak egy pécsi mecscset. Állítólag szélsőséges, uszító a felhívás. Volt idő persze, amikor a Felvidéket nem volt szabad Felvidéknek nevezni, a kitartásról pedig rögtön a nyilasok jutnak azoknak az eszébe, akik amúgy naponta gyalázzák a magyarságot és a kereszténységet. Szóval: kitartás, Felvidék! Tiszaújlakon jártam, a Kárpátalján, egy új iskola épült adományokból, tágas, kívül-belül gyönyörű iskola.

A dunakeszi, fóti, alagi polgári körök buszán érkeztünk az ünnepségre, melyen beszédet mondott Wittner Mária, Kövér László és sokan mások. A Beregszásztól nem messze fekvő Tiszaújlaktól néhány száz méterre húzódik a magyar határ, de mintha száz év választaná el a két területet. Szívszorító az utcakép, döbbenetes a szegénység, az emberek az életben maradásért küzdenek, szinte reménység nélkül, mégis felemelt fővel. Az a család, ahol elszállásoltak minket, akár példaképül is szolgálhatna az itthoni panaszkodók számára, tisztességből és magyarságból. Vajon mit tennének a hazai balliberális szavazók, ha Ukrajnában kellene élniük? Ha így „haladunk”, talán ők is megtudják. A busz hangszórójából egész idő alatt a „konvergencia” szó dübörgött, mint valami új átokformula, talán Ukrajna jár jobban a végén, ha nem veszik fel az unióba, egy unióban már úgyis volt, az eredményt ismerjük. Szóval, kitartás, Kárpátalja! Mint mondják, a benzin- és cigarettacsempészetnek is bealkonyult, az embercsempészet valahogyan még tartja magát, hála a magyar maffia segítségének. A Jane’s című angol szaklap nagy feltűnést keltő cikkben számolt be arról, hogy a külföldi szervezett bűnözés központja Magyarország az 1990-es évek közepétől fogva, amikor az oroszul beszélő „különböző szláv csoportok” átvették az irányítást hazánkban, Horn Gyula országlása idején. A cikk megjegyzi, nem olasz vagy amerikai típusú maffiák ezek, gyengébb a hierarchia, viszont jóval durvább erőszakra hajlamosak. Tevékenységükre jó alkalmat kínál Magyarország geopolitikai helyzete, jó úthálózata (ó, Jane!) és a magyar hatóságok képzetlensége és alkalmatlansága. Utóbbit persze a magyar hatóságok hevesen cáfolták, egyébként cáfolatban is jók vagyunk, nemcsak szervezett bűnözésben. Ha már Demszky „szabad levegőjű” fővárosa nem is lehetett a régió pénzügyi központja, a Turizmus Rt. nemcsak azzal buzdíthatja a nyugatiakat, hogy nálunk a törökök, osztrákok, oroszok is tovább megszálltak, mint tervezték, hanem beindíthatnák a katasztrófaturizmust is. „Budapest nemcsak piszkos és lezüllött, hanem a szervezett bűnözés központja is!” – mondhatná el az amerikai tévékben Tony Curtis, kalapban és (bő)gatyában, és akár minden nap rendezhetne tűzijátékot a Duna-parton a Nexus Kft., kizárólag külföldi turistáknak, akik szeretik a veszélyt, a „kihívásokat”, hogy ezt az egyik legcsúnyább, angolból importált szószörnyeteget használjam. Visszatérve a szlovák provokációkra, hát persze, hogy megint a szlovák „fasisztákról” esik a legtöbb szó, meg hazai partnereikről, még véletlenül sem beszélnek mondjuk nacionalista újkommunistákról. Várkonyi Tibor szabadnépes újságíró a Népszavában Közép-Európa árnyai címmel mint mindig, most is kiváló alkalmat talál a történelmi párhuzamok vonására, bár elismeri, hogy „a kölykök, akik ramazurit akartak, talán nem voltak tisztában azzal, honnan és milyen szándékkal született a két háború között a »Kitartás« köszöntés, Szálasi Ferenc nyilasainak náci karlendítő üdvözlése.” És így tovább, egészen a turulig. A balliberális sirámokat kár is idézni, a „barna esőtől” az „élettérig” – már nem érdekes, nincs jelentősége, csak az a baj, hogy még mindig sokan elhiszik, ha nem is azok, akik ebből élnek. Az idézett Várkonyi-cikk egyébként mellesleg elítéli a mostani lengyel kormányt is (korlátolt maradiság, Európa-ellenesség, szélsőjobboldaliakat ölel a keblére, orosz- és németellenes hangulatot próbál fölkorbácsolni), neonáci az egész világ. Ha meg nem az, akkor – Bushman elnök szakkifejezésével élve, iszlám fasiszta. De hát ne legyünk borúlátók! Örömmel vettem a Magyar Rádió értesítését, hogy egy húsz évvel ezelőtti rádiójátékom ismétléséért örökösként honorárium üti a markomat. Tekintve, hogy még élek, ez dupla öröm. A huszonvalahány részes Dickens-adaptáció címe: Szép remények. Kitartás… vagyis hát, jó reménység! Légy résen, előre, húzzunk bele!