Nézem a Hír TV rövid helyszíni tudósítását a Fullánk utcából – itt található az izraeli nagykövetség, ahol a libanoni „háború” ellen akar tüntetni az esőben mintegy harminc magyar, tízszer annyi rendőr őrizete mellett. De a Fullánk utcát barikád védi, és a fővárosi rendőrkapitány „nem vett tudomást” a tüntetés bejelentéséről, mivel a Fullánk utca „nem közterület”. Budapesten már megszokhattuk a tankcsapdákat az amerikai és angol nagykövetség körül. Másfél évtizede jártam a Fullánk utcában, az izraeli nagykövettel készítettem interjút – akkor is eltűnődtem az ott lakók sajátos helyzetén, mondhatni, sorstalanságán.

Persze az is lehet, azóta az utca már tényleg nem közterület, hanem izraeli magántulajdon, lakópark, mit lehet tudni, talán jobb is, ha az ember elkerüli az ilyen helyeket, akár a saját városában is. Emlékszem, amikor először jártam Nyugaton, 1965-ben, elképedtem, hogy minden nagy bérház kapuja zárva van, csak a kaputelefonok villognak. Később Amerikában láttam a bérházak fegyveres portásait is, akik csak akkor engedtek tovább, ha a lakástulajdonos telefonon megadta az engedélyt. Az erőszak félelmet szül és a félelem erőszakot. Nézem a DVTV-n a Hungária TV archív felvételét 2003-ból, amikor egy lyukas magyar zászló alatt hárman vagy négyen „csoportosultak”, és a rendőrök megbilincselve vitték el őket rabomobilban, zászlóstól és operatőröstől. A bíróság ugyan felmentette a „rendbontókat”, de az izomagyú rendőrök minden bizonnyal még magasabb funkcióban védik a hazát – a magyarok ellen. Most megint a turul van szó szerint terítéken, bontásra ítélve. A balliberális sajtó nyaloncai kárörvendőn ünnepelnek, a törvénytelen, szélsőjobboldali szimbólum nem rontja tovább Demszky gyönyörű városának képét. Ehhez persze nekünk is lesz majd néhány szavunk, bár sejtjük, ez sem lesz egyszerű, a turulszobor helyét is magánterületnek nyilváníthatják bármikor, talán már az is. Valaki Baxter főminiszter hatperces szózatát Gerő 1956-os beszédéhez hasonlította, és magam is úgy látom, a meglehetősen bizonytalan hatalom provokálja a népet, akárcsak ötven évvel ezelőtt. Vajon mit tudnak és miben reménykednek még? És vajon mit tud és mire képes ez a bizonytalan és frusztrált tömeg, amelyet népnek nevezünk? Sólyom László elnök beismerte, hibát követett el, amikor nem emelte fel a szavát a parlamenti választás előtt a hazugságáradat megfékezésére (ő persze ezt diplomatikusabban nyilatkozta). A jelenlegi kormány illegitim, mert eltitkolta az ország valós helyzetét, és mert a választást olyan hazug programmal nyerte meg, melynek egyetlen ígéretét sem képes megvalósítani. Ez ugyan demokráciában is előfordul, de abban a pillanatban már nem demokráciáról, hanem diktatúráról van szó. Ilyen bal- és jobboldali diktatúrák szép számmal jöttek létre többé-kevésbé demokratikusnak nevezhető (vagy hitt) választások után. A baboldali megmondóember és botrányfilozófus, TGM a Népszabadságban egész oldalas cikkben szólít fel arra, hogy a valódi baloldal szálljon szembe „a Gyurcsány-Szilvásy-Kóka-kormány végzetesen elhibázott politikájával”, továbbá az önkormányzati választások baloldali bojkottjára is felszólítja a népet. „Meg kell mutatni a kormánynak, hogy a politikáját még a legmérsékeltebb, legpolgáribb, legrózsaszínűbb baloldal se támogathatja. A jobboldali mumus emlegetésével nem lehet századszor is igazolni a népellenes politikát. Mint Argentínában, ez legyen jelszavunk: húzzanak el mind!” Ha ez így megy tovább, legközelebb maga Baxter vagy új szóvivője, a Tesco- és Malév-szakértő Danks Emese fogja javasolni, húzzanak el mind, de gyorsan. Pillanatnyilag a kormány egyetlen biztos támasza Fejtő Ferenc, aki szerint a magyarok szeretnek panaszkodni, „mégis úgy látom, hogy a többségük jól él”. Fejtő izgalmas párhuzamot von a mai állapotok és az 1867 utáni korszak között, amikor „az új pénzügyi vezetés a Rotschild-konzorcium és a nemzetközi befektetők segítségével rendbe hozta az ország ügyeit”. Aztán jött a Deák-nemzedék, mely „megnyitotta Magyarországot a szabadelvű Európa előtt, és nem rajta múlott, hogy a magyar nemzet aranykora, amely ugyanakkor az integrálódó Európa aranykora is volt, a nacionalista ragály áldozata lett”. Mit lehet enynyi bölcsességhez hozzátenni? Várjuk a Rotschild-konzorciumot? Vagy higgyünk inkább Tamás Gáspár Miklósnak? A nacionalista ragály áldozatai leginkább azt kívánják, mind húzzanak már el. Ők is.