Bizonyára rossz nevelést kaptam, mert még életemben senki sem vesztegetett meg, és én sem vesztegettem meg másokat. Ami a legszörnyűbb, még csak próbálkozás sem történt, ami elég jól mutatja, nem vagyok erre a világra való. Még az is zavar, ha borravalót vagy hálapénzt adok, bele is pirulok rendesen, idétlen dolog. Pedig hát a Kádár-korban is a pénz volt az úr, igaz, akkor nem milliárdokat, csak milliókat loptak, de hát infláció is volt közben. Az egyre terebélyesedő Zuschlag-ügy sem lep meg, az állami tolvajlás intézményesített formái között szinte érthetetlen, miért éppen ő és oly kiváló társai viszik el a balhét a nagy és még nagyobb, országos gazemberek helyett. Valószínűleg belső leszámolás folyik a bolsevik pártban, emlékezzünk csak a daliás időkre az 1950-es években, amikor olyan szépen ritkították saját soraikat a kommunisták.

A balliberális erők és sajtójuk persze kicsit zavarban van, nem kaptak belső utasítást, miként „kommunikálják” a kínos ügyeket, persze, az ártatlanság vélelme és a belső megtisztulás igénye azért előjön, meg a sunyi célozgatás, hogy mindenki lop, ez a szocialista világ rendje. Görcsöny, a főállású miniszterelnök és anya elszabadult hajóágyúként döng a fedélzeten, jelen állapotában már legjobb barátait is legázolhatja, nemcsak Szanyi Tibor vagy Karsai József tűnődik a cserén. A kiborult bili tartalma büdös, de senki sem akarja feltakarítani, nehogy azt higgyék, ő csinálta. „Trógerek”, mondta Kiss Péter a törekvő ifjakról, vagyis semmirekellő, mihaszna alakok, mert aligha valószínű, hogy a német kölcsönszó eredeti jelentésére gondolt volna. Nem, a bili gazdái sosem végeztek munkának nevezhető tevékenységet, és ezt a finnyás ízlésüket idősebb párttársaiktól lesték el, akik még az átkosban voltak a proletariátus élcsapata.

Ágh Attila politológus a Népszavában (október 4.) Tisztítótűz a magyar politikában című cikkében megkísérli az éjjeliedény kimosását, amikor az egész politikai osztályt hibáztatja, majd kijelenti: „Az utóbbi hetek eseményei a szokásos fideszes gyanúsítások, a megszokott kettős beszéd alkalmazását mutatják. Teljes hangerővel zajlik a médiában a vádaskodás, ami voltaképpen meghívó a fikciók birodalmába, hiszen az ordító vádaskodás mögött gyenge az érvelés és hiányoznak a bizonyítékok.” Ó, igen, a fikciók birodalma, nincs bizonyíték. Talán már dolgoznak is rajta. Újra elolvastam Ágh Attila hosszú cikkét a 2002-es választás előtt a Mozgó Világban, nagyon jajongott akkoriban a „sérült demokráciáról”, ez a mostani jól fekszik nála, egészségére váljék.

Nem kétséges, a vesztesekhez tartozom, ahogyan a Magyar Narancs szerkesztőségi vezércikkének címében kimondja: Lúzerek vagyunk (október 4.).

A lakiteleki emlékülésről értekezve maró gúnnyal megjegyzi a szerző: „Az a Magyarország, amit ezek az emberek képzelnek, nincs, nem létezik, hála a sorsnak. És így is néztek ki: csupa megfáradt, megtört arc. Az »író-politikusok«. A rendszerváltás vesztesei, akik egy pillanatra elhitték, hogy a jövő 1990-ben nekik nyílik meg.” Hát igen, egy pillanatra valóban elhittük, gyönyörű pillanat volt. A született vesztesek, balekok körébe tartozni még akkor sem kellemes, ha lassan egy egész országról is ugyanezt el lehet mondani, lesajnálón, röhögve, az élelmesebb, ügyesebb kívülálló pimaszságával.

A globális értékvesztésben csak az olcsó tömegember és tömegáru „versenyképes”, aki erkölcsre, közösségre, pénzzel nem mérhető dologra hivatkozik, az menjen papnak, remetének, koldusnak. A jelen a gyurcsányoké, a jövő a zuschlagoké, különösen, ha sikerül egy-két idegen nyelven is folyékonyan hazudniuk. Mindig van még lejjebb, ne is áltassuk magunkat. És nemcsak a maradék Magyarország zuhan egyre mélyebbre: magunkkal rántjuk az elszakított nemzetrészeket is. Miközben az unión belül és kívül elképesztő méreteket ölt megint a magyarellenesség, Göncz Kinga azt nyilatkozza, a magyar diplomácia tehetetlen. De legalább most igazat mond. A Népszabadság pedig vezércikkben oktatja ki Sólyom Lászlót (Sólyom a zűrben, október 5.), mert úgy viselkedik, mint elefánt a porcelánboltban: „Mert eddig még semmit sem épített és semmit sem enyhített. Inkább tovább rontotta a jelenlegi rossz szomszédi kapcsolatokat. Leginkább a kisebbségben élő magyarok kárára.” Ezt akár szlovák vagy román lap is írhatta volna. Nem is egy bili borult itt ki, az összes szennyvíz feltör a mélyből. Büdös van.