„Teremtő Atyám! Szent fiad, Jézus Krisztus tanítását követve, Boldogasszonyunk iránti szeretettől áthatva kinyilvánítom irántad való hűségemet. Én …, dicső őseink iránti tiszteletből, és utódainkért érzett felelősségtől vezérelve szabad akaratomból fogadom, hogy életemet a Szent Korona által sugallt isteni törvényekhez igazítom” – olvastuk csendben a díszes oklevél szövegét, egészen a végéig: Isten engem úgy segéljen! A Korona némán, talán kicsit sajnálkozva nézett le ránk, hiszen sok mindent és mindenkit kellett ott látnia.

2002-ig belépőm is volt a Parlamentbe, azután már nem is kértem ilyet, hiszen nem volt, nem is lehetett ott dolgom, sem a képviselői irodaházban. Sem a kormánypártok, sem az ellenzékiek számára nem volt többé fontos, hogy oda menjek bármiért is. Vendég lettem, hívatlan és kellemetlen vendég, akár a többi közmagyar. Kedves kísérőnk a maradék időben még gyorsan végigvezetett minket a fontosabb helyeken, kiemelve a társalgót borító, egy darabból szőtt szőnyeg érdekességét, mely kilenc hónapig készült, és azért szabad a látogatóknak is rálépniük, mert a csomóknak kifejezetten használ a taposás.

No, gondoltam, ez igazi magyar szőnyeg. Minél jobban tapossák, annál egységesebb és ellenállóbb. Hogy a Szent Korona mit gondolhat a körülötte zajló eseményekről és a mellette elsiető képviselőkről, azt nem tudom. Csak olvasom, hogy a Koronának van valami rejtelmes, fizikailag is mérhető kisugárzása – vajon ezt a szakrális erőt mennyire árnyékolja, bénítja az a közeg, amit Görcsöny és bandája jelképez?

Emlékszünk még, a nyomorúságos kormányfő azt mondta Angela Merkelnek: „ez nem idevaló”. Ez. A Szent Korona. Mikor szólal meg a Korona, Görcsönyre mutatva a kard hegyével: „ez nem idevaló”?

Rosszkedvem telén újraolvasom régi, kedvenc könyveimet, most éppen Eric Knight remek könyvét. A Sam Small csodálatos élete 1942-ben jelent meg először, magyarra Szerb Antal fordította, az egyik novellában a furfangos yorkshire-i kisember egy beszélő kutyának próbálja elmagyarázni a parlament működését. A kutya megkérdi: „A kormánypárt benyújtja a törvényjavaslatokat. Ez minden dolga?” Sam Small ezt feleli: „Nem, nem megy az ilyen könnyen. A kormánypártot gyakran annyira elfoglalja az ellenzék ellen való harc, annyira kell igyekeznie, hogy keresztülhúzza az ellenzék terveit, amelyekkel az ellenzék a kormány terveit akarja keresztülhúzni, hogy nincs is ideje törvényeket hozni.” Mire a „És ez mire jó?” Válasz: „Hát ez a politika.”

Rosszkedvűen olvasom, hallgatom különböző pártállású politológusok véleményét, mely általában egyetért azzal az állásponttal, hogy „ez az egy politikai elitünk van, olyan, amilyen, de nincs másik”. A Kádárkori reflex: mindenki lop, lopjunk hát mi is. Az az ember, aki kijelentette, a magyar falvakra nincs szükség, 14,4 millió forintot kapott a Miniszterelnöki Hivataltól két és fél hónapi munkáért, hogy szakértői tanácsokat adjon az egészségügy átalakításáról. Pontosabban nem az SZDSZ-es Mihályi Péter kapta ezt a szerény díjazást, hanem családi cége, a Europe Tanácsadó Kft. Mihályi Péter és sok, hasonlóan ügyes társa bizonyára sokszor elhalad a Szent Korona mellett, útban Görcsöny (Baxter) dolgozószobája felé. Vagyis a politikai elit gyakran vet szórakozott pillantást erre a feudális jelképre (svájcisapkára), melyet a nevetséges, sámánozó-turulozó mély- és gyászmagyarok babonásan imádnak.

Vajon a Szent Korona mit gondol róluk?

A szétdarabolt és szétlopott magyar haza élő lelkiismerete némán, magányosan ontja sárga fényét. Vajon miként tudom betartani eskümet, hogy „küzdeni fogok a Szent Korona méltóságáért, a jogfolytonosság helyreállításáért”? Eljön az idő, amikor hangosan is esküdhetünk? Hangosan imádkozhatunk? Talán még a Himnuszt is szabad lesz elénekelni?

Szentmihályi Szabó Péter