Annyira abszurd és félelmetes a helyzet, hogy lassan nincs mit mondanunk. Demszkyék kitétetik a „Traktorral behajtani tilos” táblákat, de stílszerűbb lenne, ha a traktor mellé (helyett) tankot is festenének. Építési területnek nyilvánítják a Deák teret, a többi pedig műveleti terület. 1956 óta nem volt ilyen véres összecsapás Budapesten, mint most, írják a nyugati lapok. Közben pedig a Fidesz, de főleg Orbán Viktor „rossz hírét kelti az országnak”. A rozoga, múzeumi T-34-es nagy karriert futott be, a TV2 következetesen játéktanknak emlegette, azóta kiderült, hogy beindításához nem kellett különösebb szakértelem.

Az interneten is kóborló beszámolók szerint a kommandósok egy része „szláv nyelven” beszélt, mások rendőri állományba kölcsönzött őrző-védőkről rebesgetnek. A brutális kommandósok gyakorlatilag azonosíthatatlanok, amúgy egy különös közvélemény-kutatás szerint a lakosság nagy része helyesli a kemény rendőri fellépést. (1956-ban még nem kutatták a magyar közvéleményt, nyilván ezért fajultak odáig a dolgok, hogy a tüntetők visszalőttek.) Ha már a TV2-nél tartunk, a műsorvezető hölgy vidáman közölte, a temetők egymillió embert várnak. Csak később értettem meg, hogy nem véglegesen, csupán halottak napja alkalmából.

Nincs más hátra, mint megköszönni pártunknak és kormányunknak, hogy csupán könnygázgránátot és gumilövedéket, valamint „testi erőszakot” alkalmazott, holott éles lőszerrel sortüzet is vezényelhetett volna a békés csőcselékre. Gergényi főkapitány a rendőreit bátornak nevezte, nem agresszívnek, sőt igen elmésen azt is nyilatkozta, hogy „aki nem volt ott, arra nem lőttek”. A Fővárosi Közgyűlés pedig rendeletet adott ki, mely szerint a folyamatban lévő építkezések anyagait mindennap el kell szállítani munkavégzés után (lásd még: kockakövek stb.), vagyis nagy rend lesz a közterületeken, remélhetőleg a sittre is vonatkozik a rendelet. Érvényesült az arányosság elve, vagyis az egy nemzeti zászló – egy könnygázgránát. (Az Árpád-sávos zászlókról, pfuj, ne is beszéljünk!) Hogy – többek között – egy jezsuita atyát is jól elvertek a bátor rendőrök, sőt a Hír TV-t és a lengyel televíziót is el akarták zavarni, amikor a templom előtt nyilatkozott, nem pontosan értjük, de beleillik abba a képbe, melyet Baxter főminiszter úgy jellemzett, hogy „egy agresszív kisebbség túszul ejtette Budapestet”. Nagyon is igaz! Csak az a baj, hogy nemcsak Budapestet, hanem egész Magyarországot. Sőt az egész világot, ha szabad még hinni a szemünknek.

Bár az al-Dzsazírának nyilatkozó amerikai diplomata később visszavonta korábbi szavait, miszerint Amerika Irak-politikája „arroganciától és hülyeségtől bűzlik”, talán ugyanezt a véleményt jóváhagyhatjuk Baxter főminiszter magyarpolitikáját illetően. Pedig valójában nemesebb és fennköltebb dolog, ha egy hatalom először saját kijelölt területén szélesíti a demokráciát és hozza el a szabadságot, lelövöldözve és agyonverve azokat a korlátolt egyedeket, akik nem nőttek még fel teljesen e nagy eszmékhez. A Népszabadság egyik vezércikkében világosan megírták nekünk, hogy a rendőri erélyesség azért hatott provokációnak, mert „elszoktunk a határozott intézkedésektől”. Bizony, hogy így van! A ránk zúduló reformterveket is azért nem akarjuk megérteni, mert nem rendelkezünk egy Lengyel László vagy Inotai András IQ-jával, valamint képtelenek vagyunk követni olyan ragyogó elmék vízióját, mint amilyen mondjuk Lendvai Ildikó vagy Molnár Lajos.

Nem tudom, kicsiny hazámban több-e a gazember és hülye, mint másutt, de most nagyon úgy fest. Persze ilyen országokban is lehet élni. 1957. május elsején hatalmas néptömeg éltette a kommunizmust és Kádár Jánost, aki végre helyreállította a törvényes rendet. Mindenki mehetett dolgozni, jártak a villamosok, senki sem „hőzöngött és randalírozott”, a népi rendőrség és a karhatalom együtt építette a szocializmust a dolgozók nagy táborával, és a Szovjetunióból nagy krumpliszállítmányok is érkeztek a testvéri magyar nép megsegítésére. Aki élelmes volt, még amerikai tejport is kapott, a nem annyira testvéri amerikai nép adományát.

Néha azt hiszem, csak álmodom mindezt. Az is eszembe jut, 1956. november 4-én egy Demszkyhez hasonlatos parafenomén kitáblázhatta volna Budapestet: „Tankkal behajtani tilos”. Alatta, kisebb betűkkel: csak külön engedéllyel. De most már mindegy, mindig későn ébredünk. Felébredünk-e egyáltalán?