Fotó: Demokrata/Vogt Gergely
Hirdetés

A jeles író szerint sok millióan vagyunk Hunyadi leszármazottai abban az értelemben, hogy ugyanúgy gondolkodunk és érzünk hazánk, nemzetünk iránt, és ugyanazt a hitet valljuk, amiért a nándorfehérvári hősök harcoltak. Mint mondta, minden korszaknak megvannak a maga küzdelmei, hiszen a Cilleiek örökösei is itt vannak, és aktívak. Ezért

„a Vitéz Jánosok írjanak, sercegjen a tolluk! A Hunyadi Jánosok élezzék a kardot, villogjon az a kard!”

A kard, amit egykor vérbe mártva hordoztak körül az országban, hadba hívva minden fegyverforgatót a hazára támadó ellenség levágására. A kard, ami egykor a szabadok derekát övezte. A kard, ami annyi évszázadon át megtartotta a hazát. Nándorfehérvárnál is ama dicsőséges 1456-os diadalban.

De volt annak a diadalnak Hunyadi mellett még egy fontos hőse,

Kapisztrán Szent János, akinek sziklaszilárd, rendíthetetlen hitű keresztes serege nélkül mégoly halált megvető bátorsággal sem sikerült volna legyőzni a keresztény Magyarországra támadó idegen túlerőt. Vitézül forgatták a kardot a magyar harcosok, csodájára járt a világ – de azért forgatták oly vitézül, mert kétely nélküli hitük felszabadította őket evilági félelmeik alól.

Hit és bátorság, kereszt és kard, Krisztus és Magyarország elválaszthatatlanok egymástól.

Ez az a magyar lelkiség, ami minden vészen át, a legreménytelenebb történelmi helyzetekben is megtartotta a nemzetet.

Itt vagyunk Európa legrégebb óta egyazon néven folyamatosan létező államaként; ez büszkeség és feladat, mert nekünk itt és most kell biztosítani a következő ezerszáz évet – kereszttel és karddal.