Hirdetés

Az orosz–ukrán háború kitörését követően a brüsszeli, nyugati politika egyből az orosz gáz ellen fordult. A magyar kormánynak köszönhetően sikerült elkerülni, hogy Brüsszel szankcióval sújtsa az orosz gáz behozatalát. Ennek ellenére a további brüsszeli nyomás arra irányul, hogy Ausztria mellett Magyarország is váljon le 2027-ig az orosz vezetékes gázról.

Vagyis a brüsszeli elhibázott energiapolitika azt várja el tőlünk, hogy 2027-ig a földrajzi és infrastrukturális adottságaink ellenére váljunk le a számunkra megfizethető, megbízható orosz vezetékes gázról, és helyette kizárólag LNG-t szerezzünk be, amely bizonytalanabb, kockázatosabb, strukturálisan drágább (több mint kétszer magasabb a TTF átlagár, mint a háború kitörése előtt volt a vezetékes orosz gázé), többségében amerikai forrásból származik, és szállítási módja miatt – amint arra már több tanulmány is rámutatott – nagyobb karbonlábnyomot hagy.

Túl azon, hogy racionálisan felfoghatatlan, azt lehetne gondolni, hogy akkor legalább a saját ideológiájuk alapján következetesek, és nem alkalmaznak velünk szemben kettős mércét, hanem magukkal szemben is hasonlóak az elvárásaik. Ezt a feltételezést erősítené az a Reutersen megjelent hír, miszerint az Európai Parlament április elején megszavazta azt a jogszabályt, amely alapján az európai kormányoknak lehetőségük van arra, hogy ideiglenesen megakadályozzák az Oroszországból és Belorussziából induló gázimportot annak ellehetetlenítésével, hogy az orosz cégek kereskedelmi tevékenységük érdekében európai gázinfrastruktúra-kapacitásokat kössenek le. Noha ez az eszköz lehetőséget ad az európai kormányoknak, a leginkább az orosz LNG-vel érintett nyugati uniós tagok, így Spanyolország, Franciaország és Belgium érdemben nem reagáltak rá. Sőt leginkább terelnek, illetve hallgatnak. Egyébként is, mondják, még az uniós országok többségének jóvá kell hagynia, hogy a jogi lehetőség hatályba lépjen.

De miért ez a hallgatás?

Korábban írtuk

Érdekes következtetéseket lehet levonni a Reuters, a Crea (Center for Research and Clean Air), illetve a Statista Research Development kutatásai alapján.

Az orosz–ukrán háború kitörése, az Északi Áramlat vezeték felrobbanása, valamint a brüsszeli szankciós politika következtében a háború előtt Európába irányuló körülbelül 200 milliárd köbméter orosz gázimport visszaesett (amely Európa éves gázfelhasználásának mintegy 37 százalékát fedezte), és mára az orosz vezetékes gáz az európai felhasználás mindössze a 8,7 százalékát teszi ki. De nem így az orosz LNG. Az orosz LNG a háború kitörését követően is zavartalanul közlekedik elsősorban Spanyolország, Belgium és Franciaország kikötőibe, és ezek az országok nem is jelezték, hogy élni fognak az Európai Parlament által elfogadott fenti új jogi lehetőséggel.

Spanyolország, amely a háború kitörése előtt nem importált orosz vezetékes gázt, és amelynek az egyik legnagyobb európai LNG-befogadóterminál-kapacitása van, a legnagyobb újraexportálója lett az tengeren érkező orosz gáznak.

Franciaország csak ebben az évben már több mint 600 millió eurót fizetett ki Oroszországnak. A franciák ezt azzal indokolják, hogy a francia energiamultinak, a TotalEnergiesnek, amely 20 százalékos részesedéssel rendelkezik a Novatek tulajdonában lévő észak-szibériai Jamal LNG orosz vállalkozásban, 2032-ig van szerződése az oroszokkal évi négymillió tonna LNG vásárlására.

Az orosz LNG nemcsak hogy továbbra is közlekedik Európába, hanem volumene folyamatosan növekszik. A növekedés részben a kedvező árnak – tavaly a Novatek csökkentette az európai szállítmányainak árát, reagálva arra, hogy máshol a szállítmányait nem vették át –, részben pedig annak köszönhető, hogy a Gazprom a kiesett vezetékes mennyiséget a Portovava LNG-projekt kitermelésének növelésével és exportálásával kívánja csökkenteni.

A Reuters számításai szerint a korábban kiesett orosz vezetékes gázmennyiség több mint tíz százaléka már LNG formájában érkezik Európába, vagyis 2023-ra az orosz LNG EU-ba irányuló volumene a 2021-es 16 milliárd köbméterről 22 milliárdra nőtt, ami több mint 37 százalékos növekedés. Ezzel az orosz LNG uniós piaci részesedése elérte a 6,1 százalékot, és ez az jelenti, hogy a vezetékes orosz gáz 8,7-8,9 százalékos részesedésével az orosz gázimport uniós részesedése immár 15 százalék. Jelentős részben ez hozzájárult ahhoz, hogy Oroszország 2023-ban a negyedik legnagyobb LNG-exportőrré vált (az USA-t, Ausztráliát és Katart követően) a világban.

Ha csak pusztán kereskedelmi és üzleti logikával kívánjuk a kérdést megközelíteni, akkor a nyugati országok orosz LNG-kereskedelmével kapcsolatos magatartása még érthető is volna hiszen olcsó energiaforrást szereznek be, és azt felhasználni, illetve jó áron eladni (reexportálni) akarják. Ezen országok – Spanyolország, Belgium, Franciaország – földrajzi és infrastrukturális körülményeik miatt eleve nem voltak beszerzői (vagy csak minimális szinten) az orosz vezetékes gáznak. A probléma az, hogy ugyanezek az országok a másik oldalról, Brüsszelben ideológiai köntösbe bújtatva nyomást helyeznek a földrajzi/infrastrukturális okokból kiszolgáltatottabb Magyarországra és Ausztriára, hogy váljanak le a vezetékes gázról, mondván, ha nem teszik, akkor ezzel finanszírozzák az oroszokat. De hát nem éppen a nyugat-európai LNG kereskedelmi logika az, ami nem is kiszolgáltatottságból, hanem üzleti megfontolásból csinálja ezt?! És mi történne, ha leválnánk a számunkra megfizethető, megbízható és az LNG-nél zöldebb földgázt biztosító orosz vezetékes gázról, túl azon, hogy ez komoly nyomást helyezne a magyar lakosságra és gazdaságra? Csak nem az, hogy drágán szerezhetünk be Nyugatról LNG-t, az orosz LNG-t pedig a nyugati országok közvetítésével?

Ezek a forgatókönyvek ellene hatnak az európai energiaszolidaritásnak, hazánk energiaszuverenitásának, lakossági és gazdasági érdekeinek, vagyis Magyarország szemszögéből nem fogadhatók el, ráadásul kettős mércét alkalmaznak velünk szemben.

A szerző az Alapjogokért Központ energiapolitikai tanácsadója.